A koreaiak és a BMW tarolnak

2002.03.07. 07:59

Hallatlan izgalommal figyeltük, milyen adatokat hoznak ki az amerikai autópiac múlt havi trendjéről, a múlt hét végén. Az eredmény nem túl bizalomgerjesztő, mégis majdnem mindenki örülhetett.

Az újautó-eladások ugyanis csak 3,5 százalékot estek az egy évvel korábbihoz képest, miközben az elemzők azt várták, legalább 7-8 százalék lesz a zuhanás. A havi bő 1,3 millió darabos eladás azonban újabb negatív rekord.

 
   
   

A tényadat mégis örvendetes, mert egy olyan hónaphoz viszonyították, amikor még elég rendesen muzsikált az amerikai piac. A válság jelei tavaly tavasszal kezdtek jelentkezni, majd egyre elmélyültek szeptemberrel és csak azért nem minősítették totális válságállapotnak azt, ami tavaly télen kialakult, mert a gyártók dollárezrekkel vitték le áraikat és a hitelben vásárlóknak semmiféle kamatot nem számoltak fel.

Vannak, akik úgy látják, hogy az amerikai vásárlók egyre jobban visszatérnek a szalonokba. A General Motorsnál, a legnagyobb piaci tényezőnél, ahol eddig is a legenyhébb volt a válság, örömmel jelentették, hogy nem volt visszaesés az eladásokban (+ 0,4%), a Ford és a DC azonban 11 százalékot elérő esésről adott számot.

 
   
 

Hogy mégsem a romlás volt az amerikai piac általános trendje, több külföldi autógyártó adhatott bizonyítékot. Igaz, ezek nem minden esetben birtokolnak nagyobb szeletet az USA autópiacából. A dél-koreaiak- a Hyundai és a Kia - például jól muzsikáltak a múlt hónapban az amerikai piacon, közel negyedével növelve együttes eladásaikat. A Mitsubishinek és a Nissannak sem volt oka panaszra.

 
   
   

Továbbá nem volt gond a Jaguar és a Land Rover eladásaival, bár ezek piaci részesedése együtt is 0,6 százalék.
A Volvo alig tudta javítani eladásait, a Mercedesé visszaesett, a Porsche értékesítése még jobban romlott (- 15 százalék). Az európai gyártók közül a Volkswagen ad el nagyobb mennyiséget (évi 350 ezer körül), de egyelőre közel 9 százalékkal elmaradt tavalyi teljesítményétől.

Úgy néz ki, hogy az amerikaiak a luxuskocsikból erősen válogatnak. Viszik az olcsóbbakat, de kerül, amibe kerül, a kedvenc márkáikat is: a BMW 14 százalékos eladásnövekedéssel folytatta piaci sikertörténetét. Már minden 60. Amerikában eladott autó a bajorok terméke. Igaz, minden tizedik Toyota. A vezető japán gyártó egyelőre nem inog az USA piacán.