Megszületett a Ryanair döntése - ki emlékszik, honnan indultak a fapadosok?

2022.09.13. 14:16

A Ryanair vezérének bejelentése - miszerint csökkentik járataik számát - felforgatja a fapadosok világát Magyarországon, hiszen a piac egyik vezető cégéről van szó, az utazók tulajdonképpen rajtuk és a Wizz Airen kívül nem is nagyon szoktak más légitársaságban gondolkozni, ha diszkont légitársaságról van szó. Sokan talán már nem is emlékeznek rá, pedig nem is ők voltak az elsők. Íme, egy kis fapados-történelem.

Michael O'Leary budapesti bejelentése előtt Brüsszelben és Athénban közölte, hogy a Ryanair kivonul mindkét város repülőteréről. Noha - főként az utóbbi hónapokban - sok panasz érkezett a cégre az utasok részéről leginkább a késések és járatkimaradások miatt, az tagadhatatlan, hogy a fapados piac megkerülhetetlen résztvevőjének számítanak. Az extraprofit-adó bevezetése óta azonban gyűltek a fejük felett a fellegek, folyamatos adok-kapok folyt köztük és a kormány között, leginkább azért, mert a légitársaság az utazókra hárította át a különadó okozta terheket. Ezért aztán augusztus elején 300 millió forintos bírságot szabott ki rájuk a hatóság - szerintük az ír társaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott - néhány héttel később azonban a Ryanair fellebbezést nyújtott be a büntetés ellen, bíróság elé citálva az ügyet. 

Ilyen előzmények után érkezett Budapestre Michael O'Leary, a légitársaság vezetője, hogy bejelentse: nem vonulnak ki Magyarországról, de csökkentik a járatszámot. A korábban megszüntetett nyolc útvonal (Bordeaux, Bornemouth, Kaunas, Köln, Krakkó, Lappeenranta, Riga és Torino) után most hét viszonylatban kevesebb járatot fognak üzemeltetni. A mostani döntés Ammant, Bristolt, Pisát, Prágát, Szófiát, Tel-Avivot és Varsót érinti.

A Ryanairt 1985-ben alapította Írországban Tony Ryan, egészen kis cégként indult, mostanra pedig Európa egyik legnagyobb légitársaságává vált. Évente több mint 100 millió utast szállítanak, több mint 300 repülőgép van flottájukban. 2007-ben jelentek meg Magyarországon, három évvel később, azonban, 2010 október végén azonban kivonultak. 2012 február 17-től indították újra budapesti járataikat. 

Habár itthon a Ryanairen és a Wizz Airen kívül nem is igen gondolkozik másban az átlagos utazó, nem ők voltak az első diszkont légitársaságok a hazai légiközlekedés történetében. Európában a 90-es évek második felében kezdett el terjedni a low-cost (kis költségű) légitársaság fogalma, a Ryanair és az EasyJet volt az első, akiknek gépei a levegőbe emelkedtek és az addig megszokott áraknál - és fedélzeti ellátásnál - alacsonyabb szinten, de annál nagyobb népszerűséggel kezdték szelni az eget.

Magyarországra mégsem ők érkeztek meg először: 2003 április 12-én a svéd SAS légitársaság által alapított Snowflake stockholmi járata landolt Budapesten, kicsivel több mint egy hónap után pedig a Lufthansa érdekeltségébe tartozó Germanwings is megérkezett Ferihegyre. 

Boeing 737-883, Snowflake (Scandinavian Airlines - SAS) AN063682
Fotó: Javier Bravo Muñoz / Wikipedia

Az első fapados cég, ami Budapestet bázisául választotta, a SkyEurope volt, első járatuk 2003 november 14-én indult London, illetve Párizs felé. Noha több jogi természetű bökkenő is közbejött, végül Zürichbe és Milánóba is el tudtak indulni a járatok. 

Sky Europe B737 OM-NGB

A 2004-es fapados év a Norwegian Air Shuttle légitársasággal indult, cseppet sem meglepő módon Osloba reptették az utasokat április 2-től. Aztán eljött a kánaán a diszkont légitársaságok számára: miután Magyarország május 1-én csatlakozott az Európai Unióhoz, az utolsó jogi akadályok és elhárultak és valóságos hadjárat indult az utasok kegyeiért.

2004. június 24-én indult el a mindmáig az egyik legismertebbnek számító fapados légitársaság, a Wizz Air, a magyar vezetők által irányított cég is bázist alapított Budapesten. Kezdetben Londont, Rómát, Párizst, Prágát, Barcelonát és Athént lehetett elérni velük, de egy hónappal később Brüsszelbe és Stockholmba, majd Malmöbe, Milánóba és Liverpoolba is elindultak a repülők.

Olyan is akadt a fapadosok közt, amelyik a Balaton melletti Sármellék repterét szemelte ki magának: a svájci Helvetic 2005-ben ide indította járatait Zürichből.

Amerikából jöttek

A világ első fapados légitársaságát 1949-ben alapították az Egyesült Államokban Pacific Southwest Airlines néven. Ők kezdtek el először az akkori áraknál sokkal olcsóbban utasokat szállítani belföldi forgalomban, megalkotva a ma ismert fapadosok üzleti modelljének alapjait. 1986-ig működtek, amikor beolvadtak a USAir légitársaságba.