Durva baleset a befutóban

2016.08.27. 17:47

Kiss Norbi a hetedik helyről indult a szombati második futamon. Ahogy azt előre sejteni lehetett, a versenyen röpködtek a műanyag kamionalkatrészek, volt, akinek a gumiabroncsa fordult le a felniről. Ezek a kamionversenyzésben megszokott momentumok, senki nem húzza fel a szemöldökét egy-egy test-test elleni csatán.

Norbi szépen jött felfelé, „átugratta” a többieket. Stephanie Halm, aki az első sorból, másodikként rajtolt, a verseny vége felé már nagyon jelentős előnnyel vezetett, mögötte viszont elképesztő harc ment minden milliméterért. A 2-6 helyezettek egymás tarkójába fújtattak, Norbi foggal-körömmel küzdött, mindent megtett, hogy a harmadik hely az övé legyen. Nem is volt hiábavaló a dolog, de aztán egy benézett féktávon Hahn úgy kiforgatta, hogy pár pillanatig még az is felmerült, hogy a dobogónak a közelében sem maradhat Kiss.

Csakhogy az nem úgy van az. Norbi őrületesen tolta a Mercedesnek, hamarosan megint a második helyen csörtető Frantisek Vojtisek lökhárítója mögött volt. Mint az utolsó körben kiderült, talán kicsit túlságosan is közel került: a célegyenesre fordító kanyar kijáratánál összeért a két kamion, Vojtisek elvesztette az uralmat a kocsija felett, és olyan erővel csapódott a bokszutca falának, hogy a fülkét konzervdobozként nyitotta fel a kerítés. Szerencsére semmi baja nem lett Frankynek, de nem meglepő, hogy az egyik női csapattag a könnyeit törölgette. Randa egy látvány volt a becsapódás, na.

A dobogóra harmadiknak állhatott Norbi (az utolsó pillanatban elment mellette a francia Anthony Janiec), de az eredmény még nem végleges, a versenybírók vizsgálják a történteket. Vojtisek autóját elnézve nem valószínű, hogy holnap rajthoz állhat, és a többi csapat szerelőjének is lesz mit összeszigszalagozni a vasárnapi futamokra. A Hungaroring személyzete sem unatkozott, a 17:15-kor kezdődő GT-versenyre sikerült rendbe hozni a leamortizált kerítést.