2017.05.06. 19:57 Módosítva: 2017.05.06. 19:57

Húsz kanyar, hét kilométer - ez a világ egyik legismertebb versenypályája számokban. Ha azt mondom, Spa-Francorchamps, minden motorsportrajongónak megdobban a szíve. Nemcsak a Forma-1 adott emlékezetes csatákat a világnak ezen az aszfaltcsíkon, a Le Mans-i huszonnégy órásról ismert szörnyek is küzdenek itt a másodpercekért. Folyamatosan frissülő tudósításunk a World Endurance Championship hatórás spái futamáról.

20:35

Itt a vége! A #8-as Toyotát Buemi viszi át a célvonalon, idén eddig kettőből kettőt nyertek. Hihetetlen, hogy hat óra után ilyen kicsit a különbség, a #7-es Toyota kevesebb mint két másodperccel maradt le - úgy, hogy az utolsó kanyarokban egy Ferrari még fel is tartotta, elmaradt a végső nagy csata. Harmadik a #2-es Porsche, Hartley-val.

Az LMP2-t nagyon magabiztosan nyeri a G-Drive Racing, Lynn-nel a fedélzeten, a második a Vaillante Rebellion, Senna a befejező ember. Jackie Chan csapatát Tung kormányozza be harmadiknak.

GTE Próban AF Corse (Bird az utolsó ember), Amatőrben Aston Martin (Lamyval) siker.

20:22

Most dőlt el? Brendon Hartley a bokszban, immár nyolcadszor. A két Toyota az élen - Buemi, Nakadzsima és Davidson triója a silverstone-i idénynyitó után újra nyerhet.

20:15

Kiállt az élről a #7-es rajtszámú Toyota, 15 perccel a vége előtt, ha semmi rendkívüli nem lesz, akkor utoljára. Így most Hartley az élen, 1.896-tal Buemi előtt. Felpörögtek az események.

20:13

Közben összekavarodik kicsit az eleje is: most a #7-es Toyota van elöl, Kobajasival, Buemiék a #8-assal harmadikok. Kettejük közé beékelődve Hartley a Porschéval.

20:00

Feszültség az Alpine-nál: Romain Dumas autóján cserélnének hátsó szárnyat, ha tudnának. Végül az ősi módszer segít, rárúgnak vagy kettőt és már fent is van.

19:54

Lassan kezdődik az utolsó fél óra, így el is kezdett szemerkélni az eső. Lesz dráma vajon?

19:40

Ki emlékszik még Gianni Morbidellire? A mára már veterán olasz a kilencvenes években többször is megfordult a Forma-1-ben. Nem volt nagymenő, összesen nyolc és fél pontot szerzett, de 1991-ben volt egy futama a Ferrarinál is. Később inkább túraautózni kezdett, most a TCR-ben megy Volkswagen Golf GTI-vel, mérsékelt sikerrel.

19:34

Most lett nagyon meleg az eleje: az élen álló Toyotára felzárkózni próbáló Hartley megforgatta az alpine-es Romain Dumas-t, és megsérült az autója is, ki kellett állnia, cserés az orr. Miután visszajött, rögtön meg is előzte őt Kobajasi, így megint Toyota 1-2. De meddig?

19:15

Nemcsak a M1RA képviselte ám a magyarokat a hétvégén. A Zengő Motorsport pilótája, Ficza Feri kétszer is a tizennegyedik helyen végzett. A zengős buszba is belefutottunk.

19:10

Nocsak! Brendon Hartley 3-4 másodperccel jobb köröket futott az elmúlt percekben, mint Nakadzsima. Fel is jött fél perc közelébe, de folyamatosan változik ide-oda a különbség, és Conway sem szakad le a harmadik helyen.

19:05

Az Alpine-nál is van történés: a #36-os kocsiba beült Romain Dumas, közben pedig a #35-össel Panciatici megfutotta a kategória leggyorsabb körét. Csak viszonyításképpen: ő 2 perc 06 körülit ment, az LMP1-esek 1:59 végét autóznak.

19:01

Mire az előző bejegyzést bepötyögtem, a porschés Hartley megelőzte Conway Toyotáját, ráadásul ő már eggyel többször járt a bokszban is. Nakadzsimától bő 37 másodpercre van.

18:50

Ha ez így megy tovább, félhetnek a németek? A Toyota már tavaly is nagyot ment Le Mans-ban, de a sors az utolsó pillanatban közbeszólt. Most a #8-as autó, a fedélzeten Nakadzsimával nagyon magabiztosan vezet, Conway a #7-essel a második. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen helyzetben mindkét kocsi megkotlana. A Porsche kötheti a gatyát.

18:35

A TDS Racing versenyzője, Perrodo a gumifalba fúródott az Orecával (#28), az egész pályán sárga zászló. Öt bokszkiállás és 119 megtett kör után az élen Nakadzsima Kazuki a Toyotával. Közben a #28-as Oreca saját lábán gurul be a bokszutcába, a törött orr-rész nehezíti a kerékcserét.

18:28

Kisbusszal vittek minket egy kört a pálya körül, fotózni sajnos nem állhattunk meg, pedig lettek volna kiváló szögek. Azért belülről lőttünk párat. A szalagkorlát mellett gurultunk, gyakorlatilag karnyújtásnyira a tempót autózó versenygépektől.

18:13

A bokszutca közelében sétálgatva ilyenekbe botlunk. Ennél közelebbről aligha lehet látni LMP2-es versenyautót (Valliante Rebellion). A képnek még aktualitása is van, hiszen a csapat mostani gépével Prost előzte meg a G-Drive pilótáját, Thrietet. Nagyon kemény csatában veszi át a vezetést az LMP2-es kategóriában.

17:55

Ha valaki nem lenne képben a World Endurance Championshipben alkalmazott kategóriákkal, egy kis szabálymagyarázat következik:

LMP1: Le Mans-i prototípusokat rövidít a név. Maximum 5500 köbcentis benzines vagy dízel futhat itt, a hibrideknél nem korlátozzák a hengerűrtartalmat. A súlyminimum 833 kilogramm, hibrideknél 878 kg.

LMP2: A kaszni nem sokban különbözik az LMP1-esektől, de itt nem a nagy gyártók rivalizálnak, inkább az olyan komoly konstruktőrök mint az Alpine és az Oreca. 4,2 literes V8-asok mennek, 600 lóerős teljesítménnyel. A minimális tömeg 930 kg.

GTE Pro és GTE Amateur: Kétajtós, két- vagy 2+2 üléses sportkocsik, amelyek utcán is használhatóak, kereskedésekben kaphatók. A szívómotorok maximum 5500 köbcentisek lehetnek, a turbós vagy kompresszoros motorok legfeljebb 4000 köbcentisek. A száraz tömeg legalább 1245 kiló.

17:45

Negyedórával túl vagyunk a féltávon. Éppen sárga zászlóznak az egész pályán, Foster Porschéja (GTE Amatőr) állt meg a rajtrácson, miután egy versenybaleset során defektet kapott és megpördült. Közben a #8-as Toyota az élen Nakadzsimával, második a japánok #7-es autója Conway-jel. LMP2-ben sincs változás, a G-Drive Racing vezet.

17:38

Ismerős mosoly a versenypálya szélén! Ha már úgyis itt vannak a TCR-esek, elhatároztuk, hogy megkeressük a M1RA csapatát. Meg is lettek: először találkoztam Michelisz Norbival, aki legalább annyira közvetlen és jó fej, mint amennyire gyors a pályán. Most csapatvezetőként figyelte az eseményeket, Tassi Attila pedig az első futamon harmadik lett. Nem véletlenül szólítják Attikának - nincs még egészen 18 éves. Viszont ő is olyan szerény srác mint Norbi. Egy félmosoly kíséretében annyit mondott, hogy az első futam valóban jól sikerült, de a második már kevésbé. Hajrá, Attika, Norbi, így tovább! Bocsi az életlen fotóért.

17:13

A mezőny eleje három bokszkiálláson van túl. Továbbra is Kobajasi vezet, előnye 24.420 a szintén toyotás Anthony Davidsonnal szemben. Mögöttük két Porsche: az #1-es Neel Jani vezetésével, a #4-esben Timo Bernhard.

17:06

Szintén egy korábbi kis videó, itt még együtt volt az egész mezőny. Így szólnak a versenygépek az Eau Rouge-nál.

17:00

Továbbra is Kobajasi vezet a Toyotával, mögötte a pilótacserén átesett #2-es Porsche, most Bamber ül bent. Kobajasi előnye 16,983 másodperc, már 73 kört teljesített. LMP2-ben Brundle az élen, a GTE Prót Davide Rigon vezeti, GTE Amatőrben Mathias Lauda megy elöl.

16:54

Újra pályán #35-ös Alpine, ennek örömére megmutatjuk, hogyan zajlik náluk egy bokszkiállás. Kicsivel korábban engedtek be minket, egyszerre mindkét kocsijuk kint járt. Azt mondják, forró az aszfalt, ezért nagyon oda kell figyelni a gumikra. Egy csapat nyolc szettből gazdálkodhat az egész hétvége alatt.

Itt pedig a kiállás videón:

16:41

Hoppá! Anthony Davidson megelőzi Tandy-t, így alakul a Toyota 1-2. A legjobb Porsche csak a harmadik helyen.

16:27

Nincs tovább a 35-ös Alpine-nak, betolják a bokszba.

16:21

Lassan eltelik a verseny harmada. Az élen Kobajasi a 7-es rajtszámú Toyotával, mögötte az 1-es Porsche, a volánnál Nick Tandy. A különbség kettejük között 23,143 másodperc. LMP2-ben a Vailante Rebellion vezet Jackie Chan csapata előtt. A gyorsabb Alpine hatodik. Sőt: a 35-ös autó a bokszutca bejáratánál megállt, de végül csak begördült.

14:08

Úgy tizennyolc éves koromig nem lehetett kirobbantani a tévé elől, amikor ment a Forma-1. A Hungaroringen kívül két kedvenc pályám volt: Monza és Spa-Francorchamps. Amikor ma reggel leszálltam a buszról az Ardennekben fekvő versenypálya parkolójában, még mindig nem hittem el, hol vagyok. Pár perccel később már az Eau Rouge alatt sétáltam át, és a legendás, komoly szintemelkedéssel nehezített kanyarral szemben koptatom a billentyűket.

Ebből az álomvilágból versenyautók üvöltése rántott vissza a valóságba: a TCR-sorozat gépei süvítettek el a célegyenesben, majd úgy lépték át az Eau Rouge-t, hogy szemmel is nehéz volt követni. Az utolsó köröket még éppen elcsíptük, és rögtön magyar versenyzőket is láttunk. A tegnapi első versenyen Michelisz Norbi csapata, a M1RA hozott egy dobogót Tassi Attila révén, aki most, a második futamon a kilencedik helyet csípte meg. A zengős Ficza Feri mindkétszer tizennegyedikként ért célba.

Ezekben a percekben éppen az LMP2-es Signatech-Alpine-Matmut csapatvezetője (tavaly ők nyerték a WEC-sorozatot és a Le Mans-i 24 órást is a kategóriában), Philippe Sinault beszél a versenystratégia fontosságáról az egyik főtámogató, a Bahco munkatársainak. Az előbb pedig a versenyzőkkel futottunk össze, és ilyenkor lehet igazán megérteni, mitől is olyan komoly verseny egy ilyen hatórás. Nem nyeretlen kétévesek harcolnak a pozíciókért: most az Alpine-nál vezet az a Romain Dumas is, aki tavaly Le Mans-ban Neel Janival és Marc Liebbel az oldalán abszolút győzelemre vezette a Porschét. A csúcskategóriás, LMP1-es 919 Hybridet (korábban Audival is nyert 24 órást) - emlékezhetünk a Toyota drámájára. A Mohó Hiéna persze résen volt, lesz majd exkluzív konc.

Az abszolút rajtsorrendben most is a Porsche van elöl (#1: Neel Jani, André Lotterer, Nick Tandy), a második helytől hátrafelé viszont három Toyota következik. A legjobb LMP2-es a G-Drive Racing Orecája (Roman Rusinov, Pierre Thiriet, Alex Lynn), mindössze két századdal megelőzve a 36-os rajtszámú Signatech-Alpine-t (Romain Dumas, Gustavo Menezes, Matthew Rao). Rajt bő húsz perc múlva, 14:30-kor, ha minden jól megy, hamarosan a bokszutcából is jelentkezünk.