Pénteki beszámoló a Hungaroringről

F1 NAPLÓ – 36. MAGYAR NAGYDÍJ

2021.07.31. 11:32

 Péntek

Kora délelőtt a pályára hajtva még tűrhető volt a forgalom, de bent a pályán már egyértelmű volt, hogy újra visszatért az élet a Hungaroringre, mindenfelé tarka színekben pompáztak a lelátók. Ugyan 15-20 ezernél többen nem lehettek a déli órákig, de a tavalyi zárt kapus Magyar Nagydíjhoz képest ez is piszok jó látvány volt a COVID népsűrűséghez szokott szememnek. A legtöbben narancssárgában, vagy olyan kiegészítőkkel érkeztek, azonban dán, román, német és brit autókkal is találkoztam, na meg persze a hazai F1-tábor megszállotjaival, akik egy pénteki edzésnapot sem hagynának ki, ha esik, ha fúj. Ma egyik sem volt, helyette pokolian befűtöttek. Már a 11.30-kor induló 1. szabadedzés során is kikerekedő szemmel néztük, ahogy 60°C fölé kúszott az aszfalt hőmérséklete, ami aztán a kora délutáni órákban tetőzött 65,5°C-szal, ami a Hungaroring 1986 óta íródó történetében abszolút rekordnak számít. Amióta hivatalos hőmérséklet mérés létezik a Forma 1-ben, nagyon ritkán mértek ehhez közeli értéket, az abszolút rekordot pedig az 1984-es Dallasi Nagydíj tartja, ahol a Goodyear saját mérései szerint 66°C-ra hevült a pálya a legmelegebb órákban.

A később a pálya fölé érkező fátyolfelhők aztán visszahúzták ezt néhány fokkal, de az autók mozgásán érződött, hogy ez már inkább egy finn szaunaszeánsz, mintsem egy normál versenyhétvége, szokatlanul sokat csúszkáltak, vagy vesztettek hirtelen tapadást a pihenőhöz nem jutó, túlterhelt hátsó gumik miatt. Érdekes módon a Red Bull inkább az első tengellyel küzdött, főleg a lágy keverékkel nem találták a jó egyensúlyt a forróságban, amihez a Mercedesek jobban alkalmazkodtak az első napon. Ez azonban jó hír is lehet számukra a vasárnapi futam szempontjából, mert a hátsó gumik életben tartása lesz a kulcs, amit enyhe alulkormányzottsággal könnyebb teljesíteni. Persze csak akkor, ha a hétvégére várt zivatarok nem borítják a tervet. Márpedig jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a szombati időmérő időpontja, délután 3 óra környékén a legvalószínűbb a csapadék.

Még a délelőtti megérkezésem alatt épp az F3-as mezőny edzése zajlott, így jó 20 percen át figyeltem őket mielőtt átvágtam volna a televíziós-tábor irányába, a tribünök fölé. Közvetlen közelről nézve mindig nagyon más egy versenyautó mozgását, tempóját figyelni, szabad szemmel nézve sokkal több részlet kirajzolódik az ember előtt, mint a képernyőkön keresztül. Még ezek a viszonylag kicsi és „erőtlen”, 380 lóerős, 560 kilós nevelőszériás autók is hihetetlen dinamikusan és gyorsan mozognak, a tempójuk csak a modern F1 sebességéhez viszonyítva tűnik lassúnak. A Niki Lauda életrajzán alapuló Rush (Hajsza a győzelemért) c. nagysikerű mozifilm az azóta legendássá vált 1976-os Forma–1-es szezonban játszódik, a Ferrarik, McLarenek, Lotusok uralta korszakban, már széles slick gumikon, 500 lóerős motorokkal és szárnyakkal. A világbajnokság talán legváltozatosabb, legklasszikusabb évei voltak azok, de bármilyen hihetetlenül is hangzik, a mai F3-as mezőny autói éppen olyan gyorsak, mint a 45 évvel ezelőtti Forma–1-es autók. Valahol érthető, mégis hihetetlen fejlődés ennyi idő alatt.

A fejlődés persze az egész autóipar területén extrém léptékű volt, ehhez pedig elég körbenézni a versenyzők parkolójában, ami érdekes képet mutat szolgálati autók szempontjából. Szokás szerint minden versenyhétvégén az adott autógyártó legínycsiklandóbb modelljei kerülnek a reptérre érkező pilóták feneke alá, hogy a versenypálya és a szállodájuk közti utat stílusosan és márkahűen tehessék meg. Hogy kinek mi jutott nálunk? Van néhány kakukktojás, íme:

Lewis Hamilton – Mercedes EQC 400

Valteri Bottas – Mercedes GLE 400d

Max Verstappen, Sergio Perez, Pierre Gasly, Juki Cunoda – Honda Civic Type-R

Daniel Ricciardo – VW Touareg

Lando Norris – Volvo S60 B4 

Sebastian Vettel – Aston Martin DB11

Lance Stroll – Aston Martin DBX

Fernando Alonso – Renault Espace

Esteban Ocon – Alpine A110

Charles Leclerc, Carlso Sainz – Ferrari SF90 Stradale

Kimi Räikkönen – Alfa Romeo Stelvio Q4

Antonio Giovinazzi – Alfa Romeo Giulia QV

George Russell – Mercedes C200 

Nicolas Latifi – Mercedes GLE 300d

 Mick Schumacher és Nyikita Mazepin fura mód autó nélkül maradtak, őket sofőr hozza-viszi a szállodájukból – viccesen azt is írhatnám, hogy a Haas ott spórol, ahol csak tud, de lehet, hogy nem járnék messze a valóságtól.

Aki viszont messze jár, az Lance Stroll egyik szerelőjének a kedvese, Jessica Turner, aki miatt az Aston Martin legénysége pénteken kora este egy brit zászló kíséretében összeállt a boxutcában egy buzdító fotó és videóüzenet erejéig. A brit hölgy ugyanis atlétikai csapat tagjaként a Tokió Nyári Olimpián versenyez 400 méter gáton és 4x400-as váltóban, és már szombat hajnalban rajthoz áll az előbbi szám előfutamában. A Hungaroringen persze a futam még odébb van, de szombaton már szokás szerint az időmérő következik, akár személyesen, akár a képernyők előtt.

Szombati F1-es program:

1. szabadedzés: 12.00 – Duna Tv

Időmérő edzés : 15.00 – Duna Tv

Wéber Gábor