Alig maradtak

24. alkalommal kelt át a rali vb mezőnye Dél-Amerikába, hogy a hétvégén ismét megmérkőzzenek egymással a WRC-k. 1347 kilométeres táv, 382 kilométer gyorsasági, 26 darabból összerakva. Mindez három nap alatt. Tavaly a Peugeot és Citroën - ki más? - voltak a legügyesebbek, Grönholm állhatott a dobogó legtetejére, közvetlenül alá Sainz, majd Burns. És ez a francia egyeduralom az idei versenyen is hasonlóképpen alakult, de ez csak a vége felé tudatosult, mikor túl voltunk egy iszonyatosan nagy esésen, és a mezőny javarészének kiesésén.

A bemelegítő két Super Speciál szakaszt - még csütörtök este - Solberg, majd Martin nyerték, ami akkor még megnyugtató futamkezdetet jelzett - nekem. Solberg a pénteki első két gyorsaságit is megnyerte, Martin majd Sainz előtt. És ez egyáltalán nem volt meglepő. Két éve Sainz nyert itt, tavaly pedig az első nap végén Martin állt az élen, és Solberget is csak egy megperdülés taszította behozhatatlan hátrányba - a második helyről. Szóval mondhatnánk, hogy az évek során megíródott papírforma kezdett kibontakozni.

Aztán a harmadik gyorson megtört a jég. A tavaly Argentínát még csak kóstolgató, majd a versenyből ki is eső Loeb megnyerte ezt a szakaszt, de nem ez, ami a jégtöréshez vezetett. Hanem először is Solberg megállása, ami egy vízátfolyáson történő áthaladás egyenes következménye volt. Zárójelben jegyzem meg, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy azok a sok-sok millióba kerülő WRC csodák, melyek fejlesztésén mérnökök hada dolgozik hónapokon át, még most, 2004-ben is képesek leállni egy kis víz miatt. Nem fér a fejembe, hogy miért jön elő ez a probléma rendszeresen, évről-évre. Miért nem lehet ezt kiküszöbölni? Ezek költői kérdések, kérem a hozzáértő olvasókat, ne árasszák el a postafiókomat magyarázattal, inkább a megoldást postázzák a csapatoknak.

Félretéve a vizes kiakadást és Solberget - akinek tulajdonképpen nem is beázott az autója, hanem megsérült, és végül tovább tudott menni, csak egy kis időveszteséget kellett elkönyvelnie, és az élről a negyedik helyre csúszott -, beszéljünk Martinról. Ő az összetett második helyéről vágott neki a Focus WRC-vel az ugratókkal teletömött pályának, amelyek közül az egyik nem úgy volt felírva az itinerükbe, ahogy kellett volna. Ez Guiness rekordok könyvébe illő esést eredményezett. A versenyzők nem sérültek meg, de mindkettőjüket kórházba szállították, ahol Martin szédülésre panaszkodott, ezért meg is röntgenezték. Szerencsére nem találtak sem törést, sem más elváltozást.

Felelevenítve az eseményeket, Martin így mesélte el az esést: "Volt egy dobbantó egy hosszabb emelkedő tetején. Nem abban a nyomvonalban haladtunk, amit felírtunk az itinerbe, ezért a leérkezéskor a differenciálművel ráestünk egy sziklára, ami felrepítette az autót a levegőbe. A kocsi orrával érkeztünk aztán a földre, és többször is meghemperegtünk vele. Mikor végre megállt a pörgés, az autó a tetején állt, és az én oldalamon másztunk ki mindketten. Nagyon sokat köszönhetünk a bukóketrecnek és az autó belső kialakításának, hogy nem sérültünk meg." A beépített műszerek szerint 170 km/h sebességgel történt az elugrás, és a földet érés - orral - nagyjából 10G lassulást okozott. Ha ez a hatalmas lassulás nem lett volna, talán még most is ott pörögne-forogna az autó Argentínában. A verseny számukra - szerencsére szerencsésen - viszont véget ért.

Grönholm pedig átvette a vezetést. Eddig csendesen meghúzta magát, harmadik időket hozott, de most az élre került. Napközben többször is elismerte, hogy nem ő a leggyorsabb a mezőnyből ezen a napon, ennek ellenére a nap végén is még mindig ő vezetett. Ez a tavalyi győzelmét tekintve nagyon is ígéretes volt a csapat szemszögéből. És nem is volt más ígéretük, mivel Rovanpera már nem volt ennyire szerencsés. A rajttól kezdve gondjai voltak a kormányzással, ami a hetedik gyorson csúcsosodott ki, ahol több percet is elveszített, így a napot a kilencedik helyen fejezte be, 10 percre az élen álló csapattársától.

A Citroën szénája sokkal jobban állt. Sainz iszonyatosan jó formában volt. Nem hiszem, hogy szándékában állt, de nem is tudta volna titkolni, hogy mennyire szereti ezeket a pályákat. Egy gyors erejéig még a vezetést is sikerült megcsípnie - utoljára a tavalyi korzikai versenyen volt ilyen pozícióban -, de aztán Grönholm visszaszerezte. Nyomában pedig a csapattársa, Loeb is remek formát mutatott. A bajnokságot vezető versenyző pontosan tudta, hogy az első nap nem lesz sétagalopp, mivel ő szaladt elsőként a pályákon. Ez az első körben még előnyt jelentett, de a másodikban már sokkal inkább hátrányt. Ennek ellenére gyorsabb volt, mint valaha, és mindössze félpercnyire maradt le Grönholm mögött.

Azt majdnem elfelejtettem, hogy Martin kiesésével nem sok reménye maradt a Ford csapatnak. Duval-t ugyanis mechanikai problémák gyötörték, és nem tudta a saját tempóját autózni. Amit tudott, az a negyedik helyre volt elég, kétpercnyi hátránnyal az első nap végén. A Mitsubishi az ellenfelek bajain élősködött. Sohlberg az ötödik helyre gurította be a Lancer WRC04-et, míg Panizziék defekt hegyekkel és a váltóval küzdve 13 perc hátrányt szedtek össze.

Visszatérve a Subaruhoz, Solberg szándéka egyértelműen az volt, hogy a bajnokságban minél közelebb kerüljön Loeb-höz. Sokat gyúrt is erre a versenyre, de az autója nem bírta ki a célig. Vezette a versenyt az említett vízátfolyás előtt, ahol sok időt veszített, de még ez sem volt elég. Délután teljesen megállt a motor, így ő is a kiesők listájára került. Hirvonen a másik Imprezával szintén befigyelt egy vízátfolyásba, alatta is megállt a technika. A kiszáradás után szerencsésebbnek bizonyult, mert rendesen tovább tudott menni, csak a hátrány maradt meg hírmondónak, így a hatodik helyet szerezte meg, hét percnyire az elsőtől.

Ennyi esemény után már azt hihettük, hogy betelt a "Ralis kalandok Argentínában, 2004-ben" című könyv, de tévedtünk. Az első nap nem szakadozott szét a mezőny, így igenis mindenkinek ott kellett folytatnia a szombatot, ahol a pénteket abbahagyta. Teljesen egyértelmű, hogy ezen a futamon a tapasztalat a döntő, amit a szombati Sainz-Grönholm - ők a legrutinosabbak a pampákon - csata alá is támasztott.

Láttunk már olyat, hogy Loeb küzdött a győzelemért, Sainz pedig mögötte a másodikként végzett, de most fordított volt a helyzet. Sainz rettenetes tempót diktált, megosztoztak a gyorsaságikon Grönholmmal. Sainz eltökélt szándéka volt, hogy leelőzze őt, ott is lihegett a nyomában alig 15 másodpercnyire, mikor Grönholm alatt elszálltak a lóerők.

Az ötödik gyorsaságitól vezette a versenyt Grönholm, a második napon nagyon kiélesedett a harc közte és Sainz között, és úgy tűnik, nem bírta a nyomást. Az egyik kanyarban elsokallt, és az útról lecsúszó 307 WRC már nem is tudott visszatérni többé a pályára. Ezzel a húzással Sainz egyből az élre került, mögötte pedig Loeb állt. A két Xsara WRC egymás mögött több mint megnyugtatólag hatott a csapat vezetőire.

Ez a felállás, ha kitart a verseny végéig, teljesen megfelelő Loeb számára is, hiszen a pontversenyben minden komoly ellenfele kiesett, nem kellett semmi kockázatot vállalnia. A második helyért járó nyolc pont nagyon jó, és a csapatnak sem utolsó a szezon első kettős győzelmét megkaparintani.

Ami innentől fogva egyáltalán nem tűnt nehéz falatnak. A Fordnál Duval beágyazta magát a negyedik helyre. Előtte elérhetetlen távolban a harmadik, mögötte elég messze az ötödik. Minek küzdjön, mi baja lehet? Az ilyen helyzetre szokták mondani, hogy "teszteli az autót". Persze Grönholm kiesésével ő is előrébb került egyel, és a harmadik helyen tesztelni igazán úri kiváltság.

Hirvonen Subarujához találtak néhány eldugott optimális beállítást, így a szombat már kicsit jobban telt számára, de előrébb nem tudott lépni, mint ahol péntek este állt. A kiesett Solberg ismét nekivágott a pályáknak szombat reggel (az új szabályok, ugye), de ez a menet sem tartott sokáig, mert most meg a benzinszivattyú romlott el...

Ilyen előzmények után a vasárnap reggel is körömrágással kezdődött. Hogy kicsit csillapítsam az eddig fokozott hangulatot, gyorsan lelövöm a poént: Sainz nyert. A 26. világbajnoki futamgyőzelme ez, amivel új rekordot állított fel. Gyorsan tolok még néhány statisztikai számot róla, ha már előkerült a téma: 42 éves, kétszeres világbajnok (1990, 1992), 187 vb futam (26 győzelem, ugye), ebből 141 célba érés, ebből 91 dobogós helyen. Szép kis pályafutás.

Visszatérve a versenyre, Loeb a már felvázolt érvek miatt nem kockáztatott, másodikként futott be, jelentősen erősítve első helyét a bajnokságban. Nem szeretek elkiabálni dolgokat, de nagyon úgy érzem, hogy a 2004-es világbajnok személye el is dőlt.

Duval harmadik lett, ez a monacói harmadik, és a mexikói második hely után igencsak felfelé ívelő karriert mutat. Bár győzni még nem sikerült, de a dobogós helyezések folyamatos szállítása nagyon is pozícióerősítő hatással szokott lenni a csapatokra. És ha figyelembe vesszük, hogy Martin helye egyáltalán nem biztosított a csapatnál - viszont sokan látnák szívesen maguknál - akár még első számú versenyzővé válást is eredményezhet a Fordnál, amelynek a most szállított pontok is nagyon jól jöttek a Subaruval folytatott harcában.

Mert náluk Hirvonen az első napi vizes leállása miatt elvesztett idővel a negyedik lett. A Mitsubishinél Sohlberg alatt tönkrement a váltó, így kiesett. Panizzi hetedikként befutott, három ponttal járulva a gyémántos kasszához. A csütörtök esti Super Speciál pályát még 69 páros fejezte be, a vasárnapi utolsó gyorsasági után pedig 29-en voltak. Ez azt hiszem, sokat elmond a verseny nehézségi fokáról. Örüljön, aki célba ért, és reménykedjen, hogy az augusztus eleji finnországi versenyen is sikerül így tennie.