Elérkezett az utolsó verseny. A bajnokság végeredménye nagyjából már körvonalazódott, a versenyzők azonban olyan közel álltak egymáshoz a tabellán, hogy senki számára nem volt kétséges: az évad legfontosabb, legizgalmasabb futamának nézünk elébe. Számomra is ez volt az utolsó bizonyítási lehetőség.
A legutolsó szabadedzésen gondolkozom, amikoris volt szerencsém menni néhány kört mentorommal, Krecz Zsolttal a jobb oldali ülésen. Ő két évvel ezelőtt nyerte meg az Astra Kupát, neve a mai napig tisztelettel vegyes rettegést kelt a versenyzőkben. Ha valakire, hát rá aztán igazán érdemes odafigyelni, ha autóversenyzésről van szó. Vezetéstechnikai tanácsai fokozatosan beépültek saját tapasztalataim közé. Minden szót újra megrágok, gondolatban folyamatosan a pálya ideális ívén száguldozom. -Kanyarba lassan be, kanyarból gyorsan ki, legyél tökös és védd a pozíciódat! Körülbelül ennyi az esszencia, hát majd ehhez tartom magam.
Olyan még nem volt, hogy minden úgy történjen, ahogyan szeretném. A szombati edzés is bonyodalmakkal kezdődik: kiderül, hogy gumijaim állapota több, mint kielégítő. Remekül lekopott már a mintázatuk, vagyis nagyon jól tapadnak, viszont spórolni kell velük, mert ha idejekorán a kopásjelzőig gyalulom őket, akkor a vasárnapi versenyen új gumikon kell majd csúszkálnom. Míg a mezőny nagy része 6-7 gyors kört teljesít, én felmegyek egyre, majd megyek is vissza a boxba. Sajnos időeredményem nem valami fényes, így megismétlem a mutatványt, és második gyors körömmel végül a 14. helyre kvalifikálom magam. Ahhoz képest, hogy legutóbb a 16. rajtkockából indultam, nem is rossz, de a fejtágítástól egy kicsit többet vártam.
A verseny kezdetére összeszedem magam, hiszen aki csügged, az elveszett, lelkem legszebb harci díszét magára öltve várja a rajtot. Elalszik a piros lámpa, és most már nem félek senkitől, csak megyek előre, ahogy bírok. Mint az állat. Az első kanyarban szokás szerint óriási a tülekedés, legbelül fordulok, autóm kétharmada a kerékvetőn.Valamivel máris előrébb vagyok, de mivel az első jobbkanyart egy bal követi, kívülre szorulok, és miközben próbálom autómat úgy terelgetni, hogy lehetőleg a második kanyarban minél kevesebben előzzenek meg, az előttem haladó autó hirtelen hatalmasat fékez - szerintem kicsit korán, de hát nem láthattam, mi volt előtte -, és mivel nekem nincsen verseny fékbetétem, hiába taposok a megfelelő pedálra, összekoccanunk. Ő elrepül, én óriási küzdelem árán összeszedem valahogy a versenyautót, és értékes pozíciókat veszítve, de nagyjából épen vetem bele magam a húsdaráló okozta mennyei élmények kellős-közepébe.
Kicsit össze kell kapnom magam. Érzem, hogy az Astrának kutya baja, ez kicsit megnyugtat. Visszatérek a Földre, folytatódhat a meccs. Csak a jóisten tudja, hanyadik vagyok éppen, nekem elég annyit észben tartanom, hogy ki van előttem és mögöttem. Előzni próbálok, aminek az lesz a következménye, hogy újabb két hellyel hátrébbról folytatom a küzdelmet, ám ekkor valami megmozdul ott belül. Felsejlenek bennem mesterem szavai, megérzem a vérszagot és elindulok vadászni. Szépen, módszeresen megyek előre körről-körre, kivárom a megfelelő időpontot, nem kockáztatok. Ha jól emlékszem három autót előzök meg így, és kezdek felzárkózni egy újabb kettős mögé. Némi szerencsém is van: míg ők egymással vívnak, megérkezem a nyakukra, ráadásul egyikük kap egy stop-and-go büntetést, vele már nem kell törődnöm.
Csapattársam, Lamara Roland lehet a következő falat. Ez már sokkal keményebb harc lesz, mint az eddigiek, alig vagyok gyorsabb nála. Amikor a két autó a célegyenesben már összeér, elszánom magam, bebújok, és egy jól sikerült féktávval már én fordulok el elsőként. Igen ám, de ő, mivel jobb íven fordult, hamarabb kezdhette meg a kigyorsítást: a következő kanyarba egyszerre érkezünk meg. Nincs félnivalóm, a második kanyar a kezemre játszik, belső ívről egyértelműen meg tudom tartani a pozíciómat. A következő néhány körben még van egy-két meleg helyzet, hibáimat Roland könyörtelenül megtorolja, de megelőzni már nem bír.
Amikor a verseny végeztével a parc fermébe viszem a kocsit, meglepve látom, hogy alig néhány autó ért be előttem. Csak ezután tudom meg, a kilencedik helyen végeztem. Borzasztó boldog vagyok, életem legjobb teljesítménye ez. Némileg ront a hangulatomon, amikor kiderül, hogy az egyik hölgyversenyzőt, Soós Szilviát löktem ki a pályáról az első körben. Igazán méltatlan bánásmód ez egy leányzóval szemben, egyetlen mentségem, hogy akaratom ellenére történt.
Maradt meglepetés délutánra is. A Clio Kupában versenyző Telek Gábort a versenypályán tanúsított minősíthetetlen magatartása miatt eltiltották, Gál Szabolcs és Solti Attila Renault Cliójában pedig talált némi kivetnivalót a technikai bizottság. Ez leginkább Szélesi Mihálynak kellemetlen, hiszen az Astra Kupából kizárt Assenbrenner Tibor autóját szintén ő készítette fel a versenyre. Ejnye-bejnye!
Vasárnap. Az időmérő hasonló taktikával zajlik, mint előző nap. Egy gyors kör, hátha kibírja a gumi a versenyig. A fékbetétek is újak, megyek három lassú kört, bekoptatom őket, majd meglódulok. Egész jó kört autózom, egészen a 12-es kanyar előtti féktávig, ahol az egyik világtalan kolléga kolbászol kb. harminccal. Nem tudom elmondani, mennyire felbőszít az egetverő ostobaság, hiszen aki épp nincs gyors körön, azonnal lehúzódik a többiek elől, ez így természetes. Miután némi mutogatással elmagyarázom neki róla alkotott véleményemet, tovább megyek. Ennek a körnek már annyi. És a következőnek is, dúlok-fúlok, úgy pedig nem lehet. Még kétszer próbálkozom, kevés sikerrel, a közép mezőnyből indulok megint, tizenötödikként, ráadásul a bal első gumimnak is annyi.
Az utolsó pillanatokban állok neki keresgélni, és végül a sok-sok használhatatlan abroncs között találok egy megfelelőt. A gumi Szabó Róbert tulajdona, nagylelkűségéért örök hálával tartozom. Teljes nyugalommal vágok neki a versenynek. Tudom, hogy gyorsabb leszek, mint a körülöttem lévők, csak arra kell nagyon odafigyelnem, hogy ne forgassanak meg. A szombati öldöklés sétakocsikázás volt a mai őrülethez képest, senki nem adja könnyen a bőrét. A rajtom jó, a második kanyarban pedig - az első piciny lehetőséget megragadván - azonnal előzök, autóm orrát beszúrom a belső ívre, a 13. hely a jutalom.
Alig teszek meg még néhány kanyart, a sikánban egyszerre csapattársam, Pantl Péter néz velem farkasszemet. Szegényt csúnyán elkapták hátulról, versenye máris véget ér, mi azonban zúzunk tovább. Hat kör megy le, én még két autót utasítok kínkeservvel magam mögé, majd a változatosság kedvéért újra a sikánban történik valami egészen különös. Már a féktávon látom a két sárga zászlót vadul lengető sportbírót. Ez azt jelenti, hogy olyan veszélyforrás van a pályán, hogy szélsőséges esetben akár meg is kell majd állnom. Előzni értelemszerűen tilos. Nagyobbat fékezek, mint szoktam, befordulok és egy hatalmas füstfelhőt látok, meg egy az út közepén fejjel lefelé heverő versenyautót.
Miután felmérem a helyzetet, már teljes gázzal hasítok tovább. A füsttől ugyan nem sokat látok, de nem kockáztathatok: ahogy a zöld zászló jelzi a szabad utat, újra lehet előzni, és ezt a mögöttem haladó pilóta is nagyon jól tudja. A tükörbe nézek és nem csalódom, ő is teljes gázzal jön át a kritikus részen, előzni azonban egyelőre sem ő, sem más nem fog: piros zászló jelzi, a futamot leintették. Fogalmam sincs, mi ilyenkor a szabály, csak megyek a többiek után, érdeklődve várom a fejleményeket. A rajtrácson mindenfelé értetlenül bámészkodó pilóták, nem csak számomra volt új a helyzet. A versenybírók azonban nem tétováznak, hamarosan kiderül, új rajt lesz. Az utolsó körben tizedik voltam: a második rajtnál a tizedik kockábol indulhatok, de mivel a szerencsétlenül járt Brachna László előlem esett ki, gyakorlatilag a kilencedik pozíció az enyém.
A második részbe már nem sok beleszólásom van. Nem megyek igazán jól, két helyet mégis előrelépek. Csúszkáló autójával bíbelődő Balásdi Szabó István az orrom előtt veri telibe a teljesen szabályosan közlekedő Bakoss Bencét. Szegény a hatalmas ütéstől nagyon lelassul, ezek után nem kunszt megelőzni. Szamosvári Béla kap egy stop and go büntetést, de nem megy ki a boxba, így kizárják a versenyből. Hát így leszek végül hetedik, kettő pont a jutalom. A versenyt és a bajnoki címet a hétvége előtt még második helyen álló Dr. Grigalek Gábor teszi zsebre.
 |
|
Nagyon örülök, életem első pontjai ezek. Kicsit későn, de talán még épp időben érkeztek. Pozitív érzésekkel és rengeteg élménnyel zárom az évet. Tavasszal még nagy volt a mellényem, de mostanra rájöttem, felsőtestem valójában mezítelen. Egyetlen szezon alatt felbecsülhetetlen mennyiségű és értékű tapasztalatot szereztem. Egy hosszú út első lépései voltak ezek. Jövőre, ha a sors is úgy akarja, egy sárgafülű Gyulavitéz áll majd rajthoz.
