Kötelező részvétel

2003.08.11. 11:08

Aztán meg jött a helikopter, amelyiknek egyrészt a hangja nyomja el a versenyautók dübörgését - szintén levonva az élményből - másrészt ping-pong labdákat szórt a pálya területére, kicsit sem zavartatva magát a ténytől, hogy ott valaki épp próbálna gyorsan autózni.

 
 

Rég volt ilyen raliban gazdag hétvége, mint a mostani. Péntek délután rajtolt a hagyományos augusztusi Budapest rali - már a 17. a sorban - mezőnye, és ugyanezen a pénteken Finnországban az 53. Finn ralinak vágtak a VB menők. Akiknél már a névválasztás is profibb, mivel a Finn rali tényleg Finnországban zajlik, míg a Budapest rali az első napon Eger környékére és a Salgó rali pályáira küldte a versenyzőket.

 
   
   

A másik különbség, hogy a VB-sek csütörtökön prológoztak, míg nálunk ez az esemény a pénteki programot jelentette. A tavalyi helyszínhez hasonlóan a Duna alsó rakpartján jelöltek ki egy kis keringőzésre alkalmas területet, a homokos rész - plázs - mellett. Ez a helyszín az alkalmasságát illetően már tavaly is megosztotta a véleményeket, ugyanis a kordon mögött álló nézők - akiknek tulajdonképpen a rali ezen része szól - csak az első sorokból láthatnak bármit is, a mögöttük állóknak nem sok esélye van a jó szórakozásra.

 
   
 

Aztán meg jött a helikopter, amelyiknek egyrészt a hangja nyomja el a versenyautók dübörgését - szintén levonva az élményből - másrészt ping-pong labdákat szórt a pálya területére, kicsit sem zavartatva magát attól a ténytől, hogy ott valaki épp próbálna gyorsan autózni. Persze a nézők berohangáltak a labdákért az útra, így le kellett állítani a futamot, letakarítani a pályát, stb. Persze lehet, hogy pont ez volt a hirdető célja, akinek feliratát a labdák viselték, mivel most én is épp erről beszélek. Mindenestre biztos nem volt véletlen a dolog, mivel a helikopter még fordul néhányat, újabb labdaszállítmányokkal.

 
   
   

De visszatérve a mezőnyre, nézzük, kik vettek részt ezen az ötös szorzójú EB futamnak számító versenyen. Kivételesen - bár valószínűsíthető, hogy nem szabad akaratukból - több külföldi páros is eljött megméretni magát. Legrangosabb talán az a Vaclav Pech, aki B prioritásos versenyzőként az 1-es rajtszámot kapta. Ő EB-ben érdekelt, bár hogy pontosan mennyire, azt nem tudni, mert az élmezőnytől igencsak le van maradva. A 100 pontocska sem sokat javítana a helyzetén, amit akkor kapna, ha esetleg megnyerné a Budapest ralit. De ez ugye nem is valószínű. Inkább a verseny egyik fő támogatója - aki egyben Pech csapatának is fő támogatója - kérhette meg, hogy hozzon egy kis színt a már unalmassá váló hazai versengésbe.

 
   
 

Aztán ott vannak még az ukránok is: a két páros, akik olyan technikát hoztak ide, amit eddig sehol nem láthattunk. A Lada 2112 homologizációs procedúrája nemrég zajlott le, a gépátvételnél szinte megrohamozták az emberek. Hiába, az igazi ralihangulatot nálunk mindig is a Ladák jelentették.

 
   
   

Azután voltak még más ukránok is, meg románok, meg olaszok. Szóval szép kis csapat gyűlt össze, hogy nekivágjon a 814 km-es távnak, melyből 195 km a gyorsasági. Az arány az ötös szorzó ellenére sem sokat javult, pedig lehet, hogy ha csökkenne a hányados, a külföldiek maguktól jönnének, nem kellene őket utasítani. A 16 darab gyorsaságiból 12 lett szombatra kitűzve, és 4 vasárnapra.

 
   
 

Az első gyorsaságikon már tisztán látszott, hogy bajnoki címvédőnk rutinosabban mozog a pályákon, mint a B prioritásos EB menő, aki már a prológot futoműállítással kezdte (az első kanyarban eltalálta a járdaszegélyt). Persze később kiderült, a cseh Fordjában az elektronika rakoncátlankodott, e miatt nem bírta felvenni Jánosunk tempóját. Aztán még szerelni is kényszerültek az autón, ami a megengedettnél 11 perccel tovább tartott, és az ezért kapott 110 másodperces büntetéssel lecsúszott a negyedik helyre.

 
   
   

Úgyhogy az elején a megszokott sorrend kezdett ismét kialakulni. Ifj.Tóth János 206 WRC-je - amelynek ez az 50. fellépése a Schmidt istálló gondozásában - állt az élen, mögötte Benik Balázsék Focusa, amelynek erre a futamra kicsit berózsaszínesedett a hátulja, egy új támogató felbukkanása miatt. Aztán Szabó Gergő Terminátoros Skoda Octaviája következett volna, de az új dizájn nem hozott szerencsét a csapatnak. A negyedik gyorson becsúsztak a nézők közé, és több komoly sérülést is okoztak, a versenyből pedig kiestek. Így aztán Asi A8-as Mitsubishije állt Pech előtt a harmadik helyen.

 
   
 

Az élen nem is történt változás. Ami persze érthető, hiszen Janika kinyomta a Peugeot szemét is, mögötte azonban Benik nem kockáztatott, hiszen neki elég a második hely, hogy év végén bajnok legyen. Asi szintén hozta a formáját, még gyorsot is nyert, de most valahogy nem ment a WRC verés, ami régebben már sikerült, sőt Pech egyre jobban a nyakára jött. A legutolsó gyorsasági előtt Asinak 5,2 másodperc előnye volt, de akkor kapott Pech-től 6,5-öt, így ő került a negyedik helyre. A cseh fiúnak sem kell szégyenkeznie, mert a dobogóra állhatott. Az A8-ban a második helyre a WRC-ből visszalépett Szilágyi-Domonkos kettős lett, szintén Mitsubishivel.

A mezőny hátsó harmadában viszont olyan csaták folytak, hogy az ember csak kapkodta a fejét. Először is megemlíteném Vas Zoltánt, akinek neve egy Nissan Almera mellett szerepelt a listán. Ettől még nem estünk hasra, aztán amikor 55-ös rajtszámmal abszolút 5.-6. időket autózott, már kezdünk nyomozni utána, de semmit nem sikerült megtudni. Rögtön az F2 élére lépett, és Bútor Robi előtt lassacskán 3 másodperces előnyt gyűjtött, ekkor jött a hetedik gyors. Itt szintén baleset miatt leállították a versenyt - sérülés nem történt, csak sokáig tartott a mentés -, és a mezőny hátralévő része átlagidőt kapott. Ez Vas-ék esetében közel 1 perccel volt rosszabb, mint amit futottak volna, így jelentősen hátrébb csúsztak. Az F2-ben például a negyedik helyre. A kilences gyorson aztán valószínűleg műszaki hiba miatt ki is álltak.

 
   
   

Így az A6/F2 a papírformát hozta - Bútor-Herczig - a harmadik helyre pedig az A7 győztese, a szintén rettentő gyorsan, abszolútban is mérhető időket autózó Tárnok-Herr-Renault Megane trió futott be. Az ukránok egyik Ladája - Jr.Oleksandr Salyuk/Oleksandr Gorbik - az A6 harmadikja lett, a másik a 17. Az N4-ben is folytak az izzadságcseppek rendesen. Tulajdonképpen elég sokáig, úgy nézett ki, hogy Spitzmüller szerzi meg az első helyet, de aztán az autó elvesztett néhány lovat a ménesből, így a végig a nyakukban lihegő Oroszlán testvérek futották le a leggyorsabban a 195 kilcsit, és teljesen megérdemelten győztek a kategóriában. Az N3 viszont meglepetést hozott.

 
   
 

A bajnokságban vezető Krózser beugratta egy árokba a Honda Civicet, és az autó olyan szinten sérült meg, hogy a versenyzők már a futam feladására gondoltak, de a szerelők egy utcai autó alkatrészeit felhasználva talpra állították a gépet, ami be is gurult Hadikék Opelja mögött az N3 második helyére. A pontversenyben azonban Krózser előnye behozhatatlan, így a 2003-as bajnokság első helye már a zsebében is van.

 
   
   

Az A5 körül valami kavarodás történt, mert Janzerék Skoda Felicia Kit-Car-ja - amire a Suzuki GTi-ről váltottak - végzett az élen, több mint 3 perccel Szokolaiék Skodája előtt, de Janzer a célban azt mondta, hogy ők A6-ban indultak. Ennek ellenére mindenhol az A5-ben jegyzik őket. Tehát vagy az A6 negyedik helyét, vagy az A5 első helyét szerezték meg, ez lapzártáig sem tisztázódott. Így azonban lehet, hogy a Szokolai testvérek nyerték az A5-öt. Az N2-ben ismét bizonyított a Radó Iskola. A Hostyánszki-Rózsa kettős az első helyre hozta be a Hondát.

 
   
 

A H csoportban induló Ladások közül valószínűleg a bajnokságot vezető Pethőék aludták a legkevesebbet a hétvégén. A VFTS vadiúj, brutálisnak mondott motorja még péntek este elhalálozott, így éjszakai szerelés várt a csapatra. Hajnalig tartott, mire gatyába rázták a verdát, és utána indulhattak Egerbe, mivel a szombati napot ott kezdte a mezőny. Hajnali 4-re értek oda. Nem csoda ezek után, hogy a literszámra magukba öntött enegiaitalok ellenére is "csak" a negyedik hely környékén autóztak. Az élen Matics egyre jobban elhúzott mindenkitől. Később aztán Osváth, és Hodula is kiesett, így Pethőék a második helyre futottak be, továbbra is megőrizve vezető pozíciójukat a H csoportban.

 
   
   

A magyar bajnokságban a verseny 1,5-es szorzóval számított - biztos amiatt a 9 kilométer miatt, amivel hosszabb volt, mint a Veszprém rali -, így sok kategóriában vízválasztóként jegyezhették. Benikék előnye kicsit csökkent, de a bajnoki címhez bőven elég, ha a többi versenyen továbbra is másodikként végeznek. Janikáék felzárkóztak a második helyre, de a címvédés már nem csak rajtuk múlik. Következő futam a másodosztálynak szeptember közepén lesz Veszprémben - ha nem marad el ez is -, a teljes OB-ra pedig a Mecsek rali vár szeptember végén.

 
 
 
  53. Finn Rali
 
   
 
   
   
Szöveg 1728 km össztáv, 1318 km gyorsasági. 3 nap verseny + prológ. 23 gyorsasági 129 nevező. A Subaru 10 éve szerepel a VB-n. Újfajta rajtszámozás. Hatalmas ugratók, ráadásul nagyon sok. Rettenetes tempók. McRae iszonyat módra vezet, Martin is, de ő nyert, McRae meg kiesett. Ahogy Grönholm, és Rovanpera is, és még sokan mások. A végeredmény:

1. Martin-Park
2. Solberg-Mills
3. Burns-Reid
4. Sainz-Marti
5. Loeb-Elena
6. Makinen-Lindström
7. Tuohino-Aho
8. Lindholm-Hantunen
9. Pykalisto-Mertsalmi
10. Loix-Smeets
Bajnokság állása Richard BURNS 49
Carlos SAINZ 44
Marcus GRÖNHOLM 38
Petter SOLBERG 38
Sébastien LOEB 37
Markko MARTIN 37
Colin McRAE 28
Tommi MÄKINEN 18
Harry ROVANPERA 16
Francois DUVAL 11
Tony GARDEMEISTER 9
Gilles PANIZZI 6
Didier AURIOL 4
Cédric ROBERT 3
Alister McRAE 3
Mikko HIRVONEN 3
Armin SCHWARZ 3
Janne TUOHINO 2
Alister GINLEY 1
Sebastian LINDHOLM 1
PEUGEOT 101
CITROËN 97
SUBARU 60
FORD 60
SKODA 20
HYUNDAI 10
Úgy néz ki Burns esélyei egyre jobbak a győztes futam nélküli VB cím elnyeréséhez. Következő verseny szeptember elején Ausztráliában.