Eleinte úgy nézett ki, hogy a BMW-t lenyomják a Ladák. Aztán az olasz fószer akklimatizálódott, és rettenetesbe kapcsolva magát az élen végzett.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A magyar bajnokság soron kővetkező futama, a Budapest Rali - a 16.
- a hétvégén megint egyszerre zajlott a VB finnországi futamával.
Szerencsére ez még nem jelent akkora gondot a versenyzőknek, hiszen
egyelőre nulla az esélye, hogy hazai pilóta induljon a VB-n, és
legalább ennyi annak is, hogy VB menő jöjjön hazánkba. Bár most
kicsit bosszantotta a helyzet a korábbi magyar N csoportos
bajnokot,
Tagai Tamást, hiszen a múlt hétvégét a
finneknél töltötte , és csak az OB futam miatt mondott le a VB
futam megtekintésétől.
És megérte neki hazajönni, hiszen az idén is kétszeres szorzóval megerősített EB futamnak számító hazai versenyen, mely ezúttal nem Győr, de még csak nem is Veszprém, hanem Salgótarján és Tatabánya környékén zajlott, az abszolút 5. helyen végzett. De nézzük a kronológiát:
![]() |
|
![]() |
![]() |
Péntek délután rohantak neki a pesti alsórakparton rendezett
prológnak. Ezen a szlalomversenyeket idéző gumikoptatáson a
helyszínen megjelent nézőtömeg kissé szardíniás körülmények között
konstatálhatta, hogy bizony a magyar fiúknak egyáltalán nincs
szégyenkezni valója a néhány külföldi - még bajnokok is jöttek -
versenyző előtt, akiket egyáltalán vonzott a 905 km össztávú, 196
km gyorsaságit tartalmazó futam.
Igazi nagyágyúk most nem voltak, akiket érdemes kiemelni, a nemzetközi prioritásnak megfelelően 2-es rajtszámot kapott horvát Loncaric-Puzic páros és N csoportos Mitsubishije. Ők már a rakparton bemutatták felkészületlenségüket, majd mikor a szombati első gyorson a mögöttük rajtoló Benik Balázs utolérte őket, jobbnak látták kiállni, mielőtt a rendezőség vágja hátrébb őket a mezőnyben.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A másik figyelemre méltó autót - pontosabban az ő nevükhöz kettő
is fűződik - az olasz TRT csapat szállította.
A korábban
Skodával nyomuló Szíjj Zsolt ugyanis bérelt tőlük egy Super 1600 kategóriás
Fiat Punto-t, és ha már úgyis eljöttek az olasz srácok, gondolták
nyomnak egy hegyeset ők is a H csoportos BMW 318is-ükkel. Az
álmatag kezdés után ráéreztek, meg is nyerték a H csoportot.
Szíjjék pedig az A6 második helyén végeztek, ami egyben az F2 6.
helyét jelentette.
Az élmezőnyben végig izgalmasan alakult a helyzet. A prológon Érdi Tiborék Subaruja bizonyult a leggyorsabbnak, de a rendes gyorsokon már egyértelmű volt, hogy az Ifj.Tóth-Tóth kettőst most se nagyon lehet megszorongatni. A Peugeot 206 WRC-vel repesztő Janikáék rögtön az élre álltak, és nem is léptek le onnan többé.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Mögöttük egyedül Turi Tamás tudta csak tartani a lépést
Toyota Corolla WRC-jével, de ez is csak azt jelenti, hogy nem
került a látómezőn kívüli távolságra, mint a többiek. Ez az állapot
egészen az utolsó gyorsig tartott, ekkor ugyanis Turiék defektet
kaptak, ami a második helyről a 4.-re vetette őket vissza. Így
Janikáék mögött az Érdi-Varga páros lett a második, míg a Ford
Focus WRC helyett ismét Corollával versenyző Benik-Somogyi páros a
dobogó harmadik fokára állhatott.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az N csoportban először a kétszeres bajnok Kiss Feri állt az
élre, majd szokás szerint Asi-ék vették át ezt a pozíciót. Fefe nem
adta olcsón magát és később ismét visszaszerezte. Vezettek is
egészen a 11. gyorsig, ahol kissé átalakították a Mitsubishi
karosszériáját, olyannyira, hogy Tábori Józsit, a navigátort
kórházba kellett szállítani csigolyatöréssel, és nyelvharapással.
Állapota nem súlyos, hamarosan haza is térhet. A versenyben azonban
így Asiék nyerték az N csoportot.
Az F2-ben nem sok vita volt. Eleinte Markovicsék Ford Escort Maxija okozott fejtörést a verhetetlennek kikiáltott Bútor Robinak, aztán ismét beállt a papírforma, és a Citroën Saxo pilótája állhatott megintcsak a dobogó legmagasabb fokára, sőt ezzel a győzelemmel már az éves bajnokságban is bebiztosította győzelmét a hátralevő két futam eredményétől függetlenül.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az N2-ben a TotalCar csapatát még az ág is húzta. Az előző
két futamon nem volt meg a megfelelő számú induló, így nem
értékelték őket. Most végre minden adott volt, hogy pontot is
gyűjtsenek, és kissé megszorítsák az ismét távolmaradó, a
bajnokságban vezető Bazsóékat.
Balogh Janiék taposták is rendesen a Hondát, vezették is a kategóriát több mint 2 és fél perccel, de a vége előtt két gyorssal felrobbant a diffi és a futamot feladni kényszerültek. Összetettben így nemhogy előrébb léptek volna, de az EB futamra való tekintettel, a magyar pilótáknak osztott másfélszeres pontozás miatt még a második helyről is lecsúsztak a harmadikra. Aggodalomra semmi ok, hiszen annyira nyitott még a pontverseny, hogy az első háromból akárki lehet bajnok. Majd talán a Mecsekben kiderül szeptember végén.
|
