Magyarok a Sumava-ralin

2006.02.15. 19:18

Maricsek-Kovács-Toyota. Feladvány a cseheknek. A megfejtés hétvégére várható.

Egy év szünet után újra versenyautóba ül Maricsek Miklós, a Budai Team csapatvezetője, és a csapat Toyota Celica GT-Fourjával rajthoz áll a hétvégén megrendezésre kerülő, csehországi Sumava-ralin. Navigátora az a Kovács József lesz, akit leginkább a volán mögött láthattunk az elmúlt években, pedig pályafutását navigátorként kezdte.


Maricsek Miklós így mesélte az eseményeket: Kovács Józsival együtt nézegettük a Janner-raliról készült videót, és annyira megtetszett a havas verseny, hogy legszívesebben mind a ketten azonnal kipróbáltuk volna. Józsi említette, hogy most lesz a Sumava-rali, ami szintén havas, én meg egyből rávágtam, hogy mennék rajta. Mondta, hogy ő is, aztán gyorsan megbeszéltük, hogy Józsi valamikor navigált és már mentünk is a nevezést intézni.

Nagyon hiányzott már a versenyzés, év közben pedig nem sok időm van rá, annyira leköt a Budai Team körüli teendőm. A GT-Fourral neveztünk be, aminek tavaly év végén lejárt a homologizációja, ezért csak H csoportban mehetünk vele. Nem egy erőgép az autó, hiszen valamikor gyári tréningautó volt, de a hóban szerintem egy kicsit csökken az erőhátránya. Kábé száz nevező van, abból a harmincadik, negyvenedik helyet szeretnénk megcsípni.


Kedden délután érkeztünk meg, és gyorsan le is tréningeztünk pár pályát. Nagyon komolyak. 19 gyorsasági lesz, tíz pályán, amiket háromszor lehet tréningezni. Az út végig havas, egy-két helyen van csak rajta latyak. A pályák szélén kb. fél méter hó van. A gyorsaságik között van 14 km-es is, csupa szűk hegyi utakon, faluba be, faluból ki. Aztán van egy öt kilométeres, az viszont olyan, hogy végig ötödikben lobog az ember, és többet leszünk a levegőben, mint a földön. Nagyon izgalmas lesz a verseny, teljesen úgy érzem magamat, mintha a világbajnokságra jöttünk volna.


Pénteken 18,5 km-es prológgal kezdik a srácok a versenyt, aztán szombaton 150 gyorsasági kilométert tesznek meg, vasárnap pedig 56-ot. Elsődleges céljuk a célba érés, de azért figyeljünk, hátha becsúszik azért még valami mellé.