2006.09.10. 23:59

Egy év szünet alatt sok minden történhetett. Jövőre kiderül.

A jelenleg élőhalott állapotban vegetáló Citroën Sport háza táján kezdenek beindulni az események, ahogy közeleg a szezonvég, vagyis a következő szezon. Eddig csak a vb-futamokon szereplő magáncsapatokat pumpálták titokban, de most eljött az idő, hogy végre színt valljanak, és lerántsák a leplet a nyílt titokról.

Azt tudtuk már pár éve, hogy erősen rajta vannak a C4 WRC fejlesztésén. Már csak azért is, mivel a Xsara típus megszűnt, így üzletileg nem sok értelme van az abból készült versenyautót futtatni. Sőt, talán az autó már réges-rég készen is volt, csak nem lehetett használni. De aztán jött a hír, hogy a komplett PSA visszavonul az autósportok királynőjétől (sic!). Ekkor merült fel bennem először, hogy vagy komplett idióták ülnek a vezetésben, vagy hatalmas zsenik. Na, most derült ki hivatalosan, hogy nem idióták.

Bár a zseniségtől is messze vannak, de legalább a 2007-es szezonban ismét új típust kap a mezőny, és a rajongók. Guy Fréquelin a Párizsi Autókiállítás hagyományos előestéjén jelentette be, hogy a C4 WRC harcra kész, mögötte a komplett csapat is felsorakozott és várják az első rajtot. Néhány hónap múlva hivatalosan is visszatérünk a rali-vb-re, méghozzá a legújabb fejlesztésünkkel, a Citroën C4 WRC-vel mellyel ismét megszerezzük mind a gyártók-, mind az egyéni világbajnoki címet.” A bejelentés után Taps és Ováció táblákat mutattak be a nézőtér felé.

Most már csak az évek óta álló autók gumi alkatrészeit kell lecserélni, amik a sok állásban elöregdtek, és már zsebben is érezhetik a világbajnoki címeket. Két autót dobnak be, melyeket a Seb Loeb-Daniel Elena, és a Dani Sordo-Marc Marti páros fog nagyon keményen taposni a futamokon. Hajrá!