Már csak két magyar autó a Dakaron

2007.01.11. 12:20

Carlos Sainz az élen. Szalay megelőzte Palikot. Csagin kiesett.

A Kis-Czeglédi és a Kristóf-Simon páros kiesésével már csak két autós egység maradt versenyben. Kisék az előző napi váltóproblémák után késő este tovább indultak a szelektív szakaszon, de néhány kilométer után felrobbant a fék. Több liter vízzel és tűzoltó készülékekkel sikerült csak eloltani a lángokat. A szelektív szakasz teljesítése a sok malőr miatt annyira elhúzódott, hogy már nem érhettek időben a következő szakasz rajtjához. Már az elején éreztem, hogy nem igazi az autó. Ezt egy versenyző érzi. Valahogyan nem volt száz százalékos – mondta elcsigázottan Kis Sanyi.

A versenyben maradtak számára lendületes pályát jelöltek ki szerdán a Dakar-rali rendezői a, ugyanakkor aki nem volt fegyelmezett a sziklás, köves terepen, bizony nagyon megjárhatta. Szalay Opelja és Palik Nissanja meggyógyult a mai szakaszra, Szalay Balázs végre úgy hajthatta paripáját, ahogyan szerette volna már az elején. Egy-két vízátmosástól eltekintve nem volt különösebb akadály a versenypályán, inkább hosszúnak ítélték a szakaszt. A Szalay-Bunkoczi kettős az 52. helyen, a Palik-Darázsi páros pedig a 68. helyen ért ma célba.

Szalay Balázs és Bunkoczi László az Opel Antarával azért kapott egy kis izgalmat. Bár nagyobb sérülés nélkül megúszták a napot, az egyik sziklán elveszett a díszrács, és a nagy porban Maurizio Traglio nem látta, hogy Szalay el akarja engedni őt, úgyhogy hátulról nekiment. Szerencsére csak a lökhárító horpadt be egy kicsit.

A szakasz elején jó tempót diktált a páros - előzni nagyon nem lehetett az átláthatatlan portól, de Szalayék ott vonatoztak a többiek mögött. Aztán körülbelül a pálya huszadik kilométerénél elkavarodtak, és mire visszataláltak a helyes útra, Szalay kiesett a ritmusból, és sokáig nem talált rá újra. Az utolsó száz kilométeren már megint minden rendben volt, kivéve a fent említett koccanást.

Lehetett volna gyorsabban menni ezen a szakaszon, de nagyon sokszor kellett kiszáradt folyómedreken áthajtani, és ezek teljesen kiszámíthatatlanok - mondta Szalay. Nem akartam, hogy az egyik esetleg úgy megdobja az autót, hogy valami baja legyen. Holnap átérünk Mauritániába, és mindenki tudja, hogy ott az eddiginél sokkal nagyobb feladatok várnak ránk, így hát nem akartam rizikózni, a lehető legjobb állapotban szerettem volna behozni az Antarát a célba.

Az élmezőnyben Carlos Sainz növelte előnyét miután megnyerte az ötödik napi, 325 kilométer hosszú szelektív szakaszt. A Volkswagennel versenyző spanyol pilóta már közel két perces előnyt gyújtött a szintén Touareggel versenyző Giniel de Villiers előtt. Az összetett elsőp három helyén VW Touaregek állnak így úgy tánik megszakad a Mitsubishis uralom. A nap másik szenzációja Csagin kiesése. A Kamaz üzemanyag-adagolási gondok miatt egy kilométerrel a hármas időellenőrző pont előtt megállt. A napi célba sem érkeztek meg, így valószinűleg nem tudták időben megjavítani a kamiont, és ezért kiestek a verenyből.

A magyar kamionos egységek továbbra is remekelnek. A Palik Racing Team kamionja Szaller Zoltán vezetésével szerdán a 39. helyen végzett. Szobi Balázsék is jól haladnak, annak ellenére, hogy Jobbágy Ákos, a Flex Dakar Team navigátora napok óta fejfájással, hasmenéssel és náthával küzd (ma a 44. helyen végeztek.) Darázsi Zsolt Laklóth Aladárral és Szalai Norberttel az oldalán ma a 28. lett. A versenyzők úgy gondolják, a mai és a tegnapi szakasszal már túl vannak a nehezén. Nem szeretem ezeket a marokkói szakaszokat, olyan unalmasak! Csak megyünk és megyünk, a talaj teljesen köves, szétrázza az embert, szóval várom már a homokos részeket! A tegnapi dűnézést például nagyon élveztem, elakadás nélkül végigmentünk rajtuk! – mondta Szaller Zoltán a reggeli rajt előtt.

Az 5. szakasz végeredménye:

Autó:
1. Sainz - Perin (Volkswagen) 3 h 36 p 39 mp
2. Peterhansel - Cottret (Mitsubishi) +30 mp
3. De Villiers - Von Zitzewitz (Volkswagen) +1 p 41 mp
... 33. Zapletal - Janacek (Mitsubishi) +41 p 54 mp
... 52. Szalay - Bunkoczi (Opel) +1 h 1 p 17 mp
... 68. Palik - Darázsi (Nissan) +1 h 18 p 58 mp

Kamion:
1. Stacey - Gotlib - Der Kinderen (MAN) 3 h 41 p 59 mp
2. De Rooy - Colsoul - Slaats (Ginaf) +3 p 51 mp
3. Mardeev - Belyaev - Nikolaev (Kamaz) +11 p 46 mp
... 28. Darázsi - Laklóth - Szalai (MAN) +1 h 22 p 51 mp
... 39. Szaller - Pócsik - Fasko (MAN) +1 h 36 p 45 mp
... 46. Szobi - Éder - Jobbágy (MAN) +1 h 49 p 18 mp

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA:
Autó:
1. Sainz - Perin (Volkswagen) 12 h 53 p 50 mp
2. De Villiers - Von Zitzewitz (Volkswagen) +3 p 36 mp
3. Sousa - Schulz (Volkswagen) +11 p 17 mp
... 31. Zapletal - Janacek (Mitsubishi) +3 h 28 p 14 mp
... 43. Szalay - Bunkoczi (Opel) +4 h 21 p 8 mp
... 44. Palik - Darázsi (Nissan) +4 h 24 p 53 mp
Kis - Czeglédi (Nissan) - kiesett
Kristóf - Simon (Bowler) - kiesett

Kamion:
1. Stacey - Gotlib - Der Kinderen (MAN) 14 h 5 p 15 mp
2. De Rooy - Colsoul - Slaats (Ginaf) +34 p 35 mp
3. Mardeev - Belyaev - Nikolaev (Kamaz) +1 h 30 p 27 mp
... 21. Darázsi - Laklóth - Szalai (MAN) +5 h 32 p 57 mp
Szobi - Éder - Jobbágy (MAN) - még nincs adat
Szaller - Pócsik - Fasko (MAN) - még nincs adat