Véget ért a 2007-es Dakar

2007.01.22. 14:10

Kilopták a cipőjét és a nadrágját az ágy alól, amin aludt...

A sivatagi futamon a legjobb helyezést elért versenyzőpáros a Palik-Darázsi duó lett. Titkuk bevallottan a higgadt versenyzésben, és a megbízható technikában rejlett. Hihetetlen, de mindössze egy defekttel, és egyetlen homokba merüléssel (bár akkor kamionnak kellett kihúzni őket) megúszták az egészet. A 27. helyen fejezték be a versenyt, a gyári csapatok mögött még mindig nagyon jónak számít.

Szalay Balázs már a kilencedik Dakar rallyján vett részt. Érdekesség, hogy az első sikeresen teljesített futamára négy évet kellett várnia (1996-ban indult először és 2000-ben ért célba először), az utolsó négy évben viszont mindig célba ért. Talán Bunkoczi László szerencsét hoz a pilótának, hiszen ezeken a futamon vele indult.

A páros összetettbeli 35. pozíciójában van vér és verejték. Számtalan defekt,

elhagyott pótkerekek miatti ácsorgás, és még sorolhatnánk. Most kijutott nekik mindenből. De az utolsó napi szakasz már élményautózás volt mindenki számára, mert nincs annál nagyobb boldogság egy terepralis számára, mint amikor felgurulhat a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóra.

"Elégedett vagyok, mert a csapatunk száz százalékos volt. Nemcsak mi értünk célba, hanem a csapat Darázsi Zsolt által vezetett versenykamionja is, amely a legjobb eredményt érte el a magyar indulók közül, és Kátai Péter is a mi színeinkben szerezte meg a valaha volt legjobb magyar motoros eredményt” - mondta Szalay Balázs.

A Darázsi Zsolt-Szalai Norbert-Laklóth Aladár trió ezen a napon már csak az autózás örömét tartotta szem előtt: élvezte a száguldást a homokos talajon, és közben fél szemmel végig figyelte az összetettben mögötte következő Bezemert. Nem volt rá szükség, a szakaszon is előrébb volt a magyar trió az összetettbeli 17. helye pedig a legjobb magyar kamionos eredmény. Darázsi Zsolttal a Rózsaszín-tó partján rendezett ünnepség talán feledtette a bosszúságot, hogy szombaton, mielőtt elindult volna Dakarba, Tambakundában ellopták a kempingágya alól a nadrágját és a versenyzőcipőjét. A jelek szerint sportcipőben is ugyanolyan hatékonyan tudja nyomni a gázt...

Az élmezőnyben a kezdeti VW fölény tovaszállt, és a korábbi évekre jellemző Mitsubishi-s győzelem született.

Végeredmény – autók

1. Peterhansel Mitsubishi 45:53:37
2. Alphand Mitsubishi +7:26 perc
3. Schlesser Schles-Ford Raid +1:33:57
4. Miller Volkswagen +2:10:16
5. Maszuoka Mitsubishi +2:44:31
6. El-Attijah BMW +3:31:59 (2:12:00 óra bünt.)
7. Sousa Volkswagen +5:10:54
8. Gordon Hummer +7:04:07 (13 perc bünt.)
9. Sainz Volkswagen +7:25:45 (15 perc bünt.)
10. Henrard Volkswagen +8:28:29
11. De Villiers Volkswagen +8:44:34 (15 perc bünt.)
12. Errandonea Buggy +9:22:26
13. Roma Mitsubishi +9:36:29 (40 perc bünt.)
14. Smakov Buggy +10:10:38
15. Kleinschmidt BMW +10:28:45 (30 perc bünt.)
16. Monterde BMW +11:35:15
17. Orioli Isuzu +11:48:56
18. Gibon Bowler +12:00:08 (13 perc bünt.)
19. Housieaux Mitsubishi +12:06:10
20. Novickij Mitsubishi +12:24:01
...
27. Palik László Nissan +14:39:15
...
35. Szalay Balázs Opel +18:05:03 (30 perc bünt.)

Végeredmény – kamionok

1. Stacey MAN 54:03:05
2. Margyejev Kamaz +3:10:52
3. Loprais Tatra +4:45:30
4. Van Ginkel Ginaf +4:51:10
5. De Azevedo Tatra +5:15:57
6. Jacquot MAN +6:00:27 (30 perc bünt.)
7. Resetnyikov Kamaz +7:47:42
8. Brouwer Ginaf +8:27:26 (15 perc bünt.)
9. Szugavara Hino +11:02:42
10. Echter MAN +11:10:03
...
17. Darázsi Zsolt MAN +17:31:51
...
19. Szobi Balázs MAN +20:33:51
...
27. Szaller Zoltán MAN +23:44:20