Az Audi diktálja a tempót

2006.03.22. 11:36

A Brands Hatch-i hivatalos DTM-teszt második napjának végén az Audi örülhetett. Tom Kristensen egész nap rettentő gyors volt, ő volt az egyetlen pilóta, aki 42 másodperc alatti köridőt tudott autózni.

Tom Kristensen

Az angliai teszten egészen más kép alakult ki, mint legutóbb Vallelungában. Akkor a Mercedes kezében volt az irányítás, most azonban az Audi versenyzőit lehetetlen volt felülmúlni. A három leggyorsabb idő Tom Kristensen, Mattias Ekström és Martin Tomczyk nevéhez fűződik. A legjobb mercis, a tavaly gyengén szereplő Alex Margaritis volt, a negyedik leggyorsabb időt produkálta. Igaz, a teszten csak 13 pilóta vett részt, többek között Mika Häkkinen és Heinz-Harald Frentzen sem ült versenyautóba. A teszt még két napig tart, addig sokat változhat a sorrend, hiszen várhatóan az eddig passzív versenyzők is kimennek majd az aszfaltcsíkra, és nem csak a bokszból szemlélik az eseményeket. Tom Kristensen: Csodálatos volt az első napom az új autóban. A biztonsági öv volt az egyetlen dolog, amin állítani kellett. A szerelők megint kitűnő munkát végeztek. Ma mi voltunk a leggyorsabbak, és ebben nekik is nagy szerepük volt. Ugyanolyan motiváltak, mint én…

Martin Tomczyk

Martin Tomczyk: Nálunk minden rendben van. Az egész tesztnapot jól ki tudtuk használni, rengeteget vezethettem. Nagyon tetszik a Brands Hatch-i pálya. Igénybe veszi a pilótákat, gyakorlatilag egyetlen pillanatra sem pihenhetünk meg. Kár, hogy csak a rövidebb, „Indy” pályán mehetünk, a hosszabb, „Grand Prix” változatot még jobban szeretem. Alex Margaritis: Teljesítettük a tervet, melyet magunk elé tűztünk ki, elégedettek vagyunk a munkánkkal. A délutáni második helynek, és az összesített negyedik helynek nagyon örülök, de csak az első versenyen, Hockenheimben derül majd ki, mennyit érnek valójában.

Március 21-i DTM-teszt eredménye, Brands Hatch

1. Tom Kristensen, Audi Sport Team Abt, 41,587
2. Mattias Ekström, Audi Sport Team Abt Sportsline, 42,010
3. Martin Tomczyk, Audi Sport Team Abt Sportsline, 42,065
4. Alex Margaritis, Truck Store AMG-Mercedes, 42,103
5. Daniel La Rosa, TrekStor Mücke Motorsport, 42, 149
6. Jamie Green, Salzgitter AMG-Mercedes, 42,155
7. Pierre Kaffer, Audi Sport Team Phoenix, 42,238
8. Bernd Schneider, Vodafone AMG-Mercedes, 42,277
9. Susie Stoddart, Mücke Motorsport, 42,292
10. Timo Schneider, Audi Sport Team Rosberg, 42,318
11. Mathias Lauda, AMG-Mercedes, 42,602
12. Vanina Ickx, Futurecom TME, 42,846
13. Frank Stippler, Audi Sport Team Rosberg, 42,927