Túra csúcson

2005.04.15. 08:31

A Forma-1, a Forma-3, az FIA GT, a Le Mans-i 24 órás verseny és még vagy 10 különböző gokart-, túra- és formaautó-bajnokság bajnokai esnek egymásnak hétvégén Hockenheimben: megkezdődik a küzdelem a DTM 2005-ös bajnoki címéért.


A DTM a világ egyik leggyorsabb, legfejlettebb versenytechnikát felvonultató túraautó-bajnoksága. Bár nevében német, valójában réges-rég nemzetközi hírnévre tett szert. A hat országban, két kontinensen zajló 2005-ös eseményeket Németországon kívül 16 ország 19 tv-csatornája közvetíti majd. A mezőny is vegyes, összesen 10 nemzet fiai mennek a csatába, és az MG csatlakozásával idén már a gyártók sem kizárólag a német színeket képviselik.


A Hamburgban felvonuló versenyautókra 20 000 ember volt kiváncsi

A sorozat népszerűségét mi sem tükrözi jobban, mint a tény, hogy az április elején, Hamburgban tartott össznépi DTM csinnadrattára több mint 20 000 ember látogatott ki. A versenyzőket éppúgy lenyűgözte a tömeg, ahogy a jónépet a belvároson végigvonuló versenyautók hangja és látványa. Az április 17-i évadnyitó versenyre már a hónap elején eladtak 50 000 jegyet. A negyedik gyártó és az új versenyhelyszínek megjelenésével a DTM vezetése a tavalyinál is nagyobb érdeklődést vár.

A 2005-ös évre több szabályt módosítottak, hogy a költségeket csökkentsék, a versenyt pedig még izgalmasabbá, még szorosabbá tegyék. A DTM-es versenyzőket elérte a végzet egy nyakatekert súlyozási szabály formájában. A "brand placement weight"-nek, vagyis a márkák helyezés szerinti súlyozásának a lényege, hogy nemcsak a győztes cipel, de minden azonos márkájú versenyautót hajtó pilóta köteles utaztatni a plusz 10 kilót. A második helyezett márka súlyozása nem változik, míg a harmadik és negyedik helyezettek tíz kilóval könnyebb autóval mehetnek. A 2005-ös fejlesztésű DTM versenyautók minimális tömege pilótával együtt 1050 kg, aki 2004-es fejlesztésű autóval vág neki, az 15 kg-mal könnyebb géppel versenyez majd.


Van az úgy kérem, hogy meggyűlik az ember baja a majd' 500 lóerővel

A DTM vezetése támogatná az új csapatok megjelenését. Ennek érdekében engedélyezték, hogy a 2005-ös versenyautókat változtatás nélkül lehessen majd versenyeztetni a következő két szezonban is, és 2006-tól a DTM-ben jelenlévő gyártóktól vásárolhatnak majd versenyképes autót a nem gyári csapatok. Több mint valószínű, hogy a gyártók nem akarnak keresztbe tenni saját maguknak, és a bajnokok továbbra is az általuk támogatott versenyzők közül kerülnek majd ki, de a verseny biztosan színesebb lesz az új csapatok megjelenésével.


"Döntéseink célja, hogy tovább csökkentsük a költségeket, és ezzel biztosítsuk a DTM jövőjét" - mondta Hans Werner Aufrecht, az ITR ( Internationale Tourenwagen Rennen eV) elnöke. "Alacsony költségek mellett szeretnénk a lehető legjobb színpadot biztosítani a csapatok számára, a fiatal tehetségek részére pedig lehetőséget adunk egy következő, nagy lépés megtételéhez a motorsport lépcsőjén."

A DTM eredeti kiírása megváltozott. Legnagyobb szerencsénkre a moszkvai pálya építkezése lassaban haladt a vártnál, így a program felborult, a moszkvai verseny helyett Oscherslebenben rendeznek majd futamot, az oscherslebeni helyett meg Brnóban. Hogy mi ebben a szerencse? Hát az, hogy kevesebb mint 350 kilométer megtétele után máris ott teremhetünk a brnói Auto Motodrom bejáratánál, és szolid árak mellett élvezhetjük a DTM versenyhétvége minden áldott másodpercét. Kalandra fel!

2005. évi DTM versenynaptár

04.17. Hockenheimring Baden-Württemberg, Németország
05.01. EuroSpeedway Lausitz, Németország
05.15. Spa-Francorchamps, Belgium
06.05. Auto Motodrom, Brünn, Csehország
06.26. MOTOPARK Oschersleben, Németország
07.17. Norisring, Németország
08.07. Nürburgring, Németország
08.28. Circuit Park Zandvoort, Hollandia
09.18. Avignon, Franciaország
10.02. Isztambul, Törökország
10.23. Hockenheimring Baden-Württemberg, Németország


Mattias Ekström a 2004-es bajnok idén is Audival indul

A rajtszámokat már kiadták. Az 1-est természetesen a tavalyi bajnok Ekström kapta, csapattársa, Martin Tomczyk viselheti a kettes számot. A tavalyelőtti bajnok Bernd Schneider egyes rajtszámát hetesre cserélte, csapattársa, Mika Häkkinen lesz a nyolcas. A 22-es és 23-as rajtszámok viselőit egyelőre homály fedi, a két MG ZT-t vezető pilótát a gyár egyelőre nem nevezte meg. A WTCC-ben (nem)szereplő Brillance után íme egy újabb furcsa eset, reménykedjünk, hogy a nehéz helyzetben lévő gyár ígéretei valóra válnak, és hamarosan láthatjuk őket a versenypályán.





A Spában tartott teszten Pierre Kaffer volt a leggyorsabb

A pilóták túl vannak már három teszten. Az elsőre Mugellóban került sor, a másodikat és a harmadikat pedig Spában tartották, egyszerre. Az első teszt csöndesen telt, a visszaszoktató edzések nem hoztak értékelhető eredményt. Spában már több dolog történt, esett az eső, sütött a nap, törtek az autók, és a négy nap végére már látható volt valami. Érdekes végeredmény alakult ki, de ez alapján egyelőre korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. A két leggyorsabb kört két ifjú titán, Pierre Kaffer (Audi A4 DTM) és Bruno Spengler(AMG-Mercedes C-Klasse) produkálta. Utóbbi mind a négy napon igen elfoglalt volt: 228 kört, vagyis több mint 1500 kilométert teljesített versenyautójával.

"Nagyon boldog vagyok" - mondta a jelenleg Svájcban élő, német származású Kaffer. "Nagyon jó érzés, hogy én voltam a leggyorsabb a DTM-ben. Nem tudom, pontosan milyen következtetéseket vonhatunk le ebből, de az Audi Sport Team Joest csapat számára mindenképpen szép befejezése volt ez a tesztnek. Jó volt az együttműködés köztünk az elmúlt négy nap alatt, úgy érzem sikerrel folytattuk DTM tanulmányainkat. Nagyon szeretem Spa-Francorchamps-t. Nagyon várom a versenyt, és még annál is jobban várom az időmérőt, mert az időmérőre beállított autót különösen jó érzés vezetni."


A kétszeres Forma-1-es bajnok Mika Häkkinen idén a Sport Edition AMG-Mercedes csapatát erősíti

A tavalyi bajnok, Mattias Ekström, idén is Audival versenyez majd. Hogy a volt Forma-1-es nagyágyúk, Mika Häkkinen, Heinz-Harald Frentzen, Allan McNish, Jean Alesi és Bernd Schneider, vagy a feltörekvő fiatalság, Jamie Green, Pierre Kaffer, netán Bruno Spengler szorongatják -e meg, hamarosan kiderül. A sorozat hivatalos közvetítőpartnere a német ARD csatorna, ahol élőben élvezhetjük az eseményeket.

A Spa-Francorchamps-i teszt eredményei

1. Pierre Kaffer Audi A4 DTM 2:13.689 155 kör
2. Bruno Spengler AMG-Mercedes C-Klasse 2:13.749 228 kör
3. Rinaldo Capello Audi A4 DTM 2:14.086 132 kör
4. Gary Paffett AMG-Mercedes C-Klasse 2:14.260 117 kör
5. Heinz-Harald Frentzen Opel Vectra GTS V8 2:14.312 138 kör
6. Jamie Green AMG-Mercedes C-Klasse 2:14.701 186 kör
7. Jean Alesi AMG-Mercedes C-Klasse 2:14.721 127 kör
8. Manuel Reuter Opel Vectra GTS V8 2:14.943 216 kör
9. Christian Abt Audi A4 DTM 2:14.948 138 kör
10. Alex Margaritis AMG-Mercedes C-Klasse 2:15.069 119 kör
11. Stefan Mücke AMG-Mercedes C-Klasse 2:15.148 103 kör
12. Frank Stippler Audi A4 DTM 2:15.329 57 kör
13. Allan McNish Audi A4 DTM 2:15.357 74 kör
14. Laurent Aiello Opel Vectra GTS V8 2:15.378 152 kör
15. Bernd Schneider AMG-Mercedes C-Klasse 2:15.454 100 kör
16. Marcel Fässler Opel Vectra GTS V8 2:15.488 220 kör
17. Mika Häkkinen AMG-Mercedes C-Klasse 2:16.462 85 kör
18. Tom Kristensen Audi A4 DTM 2:17.720 10 kör
19. Martin Tomczyk Audi A4 DTM 2:19.371 69 kör
20. Mattias Ekström Audi A4 DTM 2:30.936 61 kör