DTM hideg fejjel

2006.07.24. 21:22

Izgalmas, eseménydús versenyen vannak túl a pilóták, nem csoda, hogy mindenkinek van bőven mondanivalója. Szinte mindenkit lökdöstek, összetörtek, bántottak. A versenyben sokáig vezető Jamie Greent például egy lekörözött versenyző, Christian Abt ütötte ki, ahogy Jean Alesit is. Stipplert csak lökdöste. Susie Stoddart hatalmas balesetet szenvedett, de szerencsére jól van.


Így örült Spengler, miután elveszítette a szüzességét

Bruno Spengler, DaimlerChrysler Bank AMG-Mercedes: Olyan ez nekem, mint egy álom. Pont itt, a Norisringen, ahol ennyire jó a hangulat, itt szereztem meg életem első győzelmét. A csapatom remek stratégiát dolgozott ki, és a kiállásoknál is jó munkát végeztek. Amikor a második kerékcsere után az első helyre jöttem vissza, már egyáltalán nem izgultam. Mindenkinek köszönöm.

Bernd Schneider, Vodafone AMG-Mercedes: A bajnokság szempontjából jó eredmény született, mégsem vagyok teljesen elégedett. Míg Mikával (Häkkinen) küzdöttem, Bruno (Spengler) meg tudott lépni, és végül ez döntött. Bruno mindazonáltal remekül vezetett, és megérdemelte élete első DTM-es győzelmét, gratulálok neki.


A három boldog Mercedes-pilóta

Mika Häkkinen, AMG-Mercedes: Hihetetlenül nehéz verseny volt a mai, de ha az ember végül jó eredményt ér el, csak arra emlékszik vissza, hogy mennyire élvezte. Jó, hogy a Mercedes-pilóták küzdöttek az elsőségért. Örülök, hogy két eredménytelen futam után végre megint a dobogóra állhattam. Köszönöm a Mercedes-Benznek és a csapatomnak, mindenki remek munkát végzett. Ma mindenki láthatta, milyen jól működik a csapat.

Stefan Mücke, TV-Spielfilm AMG-Mercedes: Elképesztő volt ez a mai verseny. Iszonyatosan boldog vagyok, alig tudom elhinni, hogy az utolsó előtti helyről végül negyedikként értem célba. A stratégiánk jó volt, és sikerült kimaradnom a nagy csetepatékból.


Kristensennek nagyon kemény
versenye volt

Tom Kristensen, Audi Sport Team Abt Sportsline: Nagyon nehéz körülmények között értékes pontokat gyűjtöttem a mai napon. Az első kanyarban máris egy tipikus Norisring-szendvicsbe kerültem, a mögöttem autózó beletolt az előttem haladóba. Az autóm eleje meg is sérült, és a fékek hűtése ezek után már nem volt az igazi. A féknyomás körről körre gyengébb lett. Az első kiállás után egy ideig ugyan jobb volt, de aztán megint romlott, és az első kerekek újra meg újra blokkoltak. Csak a biztonsági autós fázis alatt hűltek vissza a fékek rendesen, ekkor visszaállítottam a fékerőelosztót a normál állásba. Az újraindulásnál azonban a motorháztetőmből szakadt le egy darab, igencsak nyújtogatni kellett a nyakamat, hogy valamit lássak is. Köszönöm Mattiasnak (Ekström), hogy vakrepülésem alatt már nem támadott. A következő verseny előtt lesz még egy tesztünk, a Nürburgringen vissza akarunk vágni.

Mattias Ekström, Audi Sport Team Abt Sportsline: A tempóm rendben volt. Nem volt tökéletes, de még így is jobb volt annál, amire számítottam. Sajnos mindkét kiállásnál hibáztam, és hagytam, hogy lefulladjon a motor. Miután a biztonsági autó elhagyta a pályát, egyáltalán nem tapadtak a gumijaim, és túlságosan nagy fékerőt raktam az első kerekekre, ezért fékeztem el magam. Az újraindítás után sajnos már nem volt olyan jó a versenyem, mint előtte, elveszítettem a negyedik helyet. Szerencsére a kollégák segítettek a végén, nagyon köszönöm nekik.


Timo Scheider, Audi Sport Team Rosberg: A rajtnál sokat veszítettem, túlságosan nagy gázt adtam, és elforogtak a kerekeim. Az első kanyarnál belülre szorultam, és rátoltak Tomra (Kristensen). Az autóm orra megrongálódott, minek következtében az egyenesekben már nem volt elég gyors többé. Az első kiállás előtt fékproblémáim voltak, de a boxban vízzel lehűtötték őket, és utána már nem volt gond. A biztonsági autó után Tommal és Mattiasszal (Ekström) együtt autóztam, egyértelmű volt, hogy mindkettőjüknek segítek. Ilyen körülmények között a hetedik helyen befutni és két pontot szerezni jó eredmény.

Pierre Kaffer, Audi Sport Team Phoenix: Élménydús egy verseny volt a mai, főleg a biztonsági autó utáni rész. A csapat jól dolgozott. Én kivontam magam minden ütközetből, míg sokan összementek. Ezzel veszítettem ugyan néhány pozíciót, de ép maradt az autóm, spóroltam a gumikkal, és végül ezért sikerült pontot szereznem. Örülök, hogy jó tempót tudtam autózni, az edzésen nem sikerült jól menni. Jó nap volt ez az Audi Sport Team Phoenixnek, megérdemelték a fiúk ezt a pontot.

Frank Stippler, Audi Sport Team Rosberg: Nem volt rossz a verseny. Egyszer túl későn jöttem ki a boxba, így a nyolcadik hely kicsúszott a kezemből. Később azonban Pierre (Kaffer) elfékezte magát, így vissza tudtam venni a nyolcadik helyet, de aztán Christian Abt meglökött, és Pierre megint megelőzött


Christian Abt, Audi Sport Team Phoenix: Az elején jól mentek a dolgok, jól teljesítettünk. Az első kerékcserére egy kicsit későn jöttem ki. A második garnitúra gumi nagyon sokba került, 20-30 másodpercet veszítettem. Ez tönkretette a versenyem. Ha ez nem lett volna, egészen az elejében mehettem volna.

Heinz-Harald Frentzen, Audi Sport Team Abt Sportsline: Sajnos rögtön a rajt után belekeveredtem egy nagy karambolba, és fontos aerodinamikai elemek szakadtak le az autóm mindkét oldaláról. Ez után már nem bírtam tartani azt a tempót, amit ép autóval tudtam volna, így a mai versenyhez nem sokat tettem hozzá.


Jeroen Bleekemolen, Futurecom TME: Sajnos elaludtam a rajtot, az első köröm azonban jól sikerült, több autót is megelőztem. Vanina (Ickx) sajnos nem vett észre, kicsit összementünk, és időt veszítettem. Aztán autóztam a tempómat, de sajnálom, hogy a végén, amikor a biztonsági autó kiment, nem ugyanabban a körben voltam, mint a többiek. Ugyanakkor a 12. hely rendben van.

Daniel la Rosa, TrekStor AMG-Mercedes: A Grundig-kanyar előtti féktávon egyszerre elment a fékem. Még meg tudtam forgatni az autót, de a balesetet nem tudtam megakadályozni. Nagyon sajnálom, ami történt, és örülök, hogy Susie-nak (Stoddart) nincs semmi baja.


Susie megúszta néhány zúzódással

Susie Stoddart, AutoScout24 AMG-Mercedes: Susie Stoddart sajnos nem nyilatkozhatott, mivel a baleset után kórházba szállították. A vizsgálat során kiderült, hogy néhány zúzódástól eltekintve jól van.

Jamie Green, Salzgitter AMG-Mercedes: Miközben Christian Abtot próbáltam megelőzni a lekörözés során, többször nekem jött, folyamatosan lökdösött. A 34. körben az S kanyar bejárati ívén meglökött, így nem volt tapadásom, amikor a balkanyarba befordultam, ezért mentem neki a falnak a kijáratnál. Az ütközésben megsérült a hátsó kerékfelfüggesztésem. Kiálltam a boxba, de nem tudtuk orvosolni a problémát. Megpróbáltam még egyszer, de ekkor eltört a felfüggesztés, és kiestem a versenyből.


Jean Alesi, stern AMG-Mercedes: A negyedik rajthellyel nagyon jó kis versenyhétvége volt ez, egészen a versenyig. Jól sikerült a rajtom, még ha egy pozíciót veszítettem is. Christian Abt keményen belém jött hátulról, és eltört a hátsó felfüggesztésem, így az én versenyem hamar véget ért.