DTM hideg fejjel

2006.09.05. 12:16

A feszültség egyre nő, ahogy a bajnokság a végéhez közeledik, ám ez egyáltalán nem érződik a menők nyilatkozatain. Kristensen viccelődik, Schneider is élvezte a küzdelmet.


Kristensennek fékproblémái voltak

Tom Kristensen, Audi Sport Team Abt Sportsline (1. hely): Nagyon jól érzem magam. Ez a győzelem borzasztóan fontos volt az Audinak. Minden végig az irányításom alatt volt, az autó tökéletes volt. Körülbelül tizenöt körrel a vége előtt fáradni kezdtek a fékek. A jobb oldalon elzáródott a levegő útja, és a fék hűtése nem volt tökéletes. Hátra kellett raknom a fékerőt, ráadásul csak három kereket tudtam rendesen megfékezni. Mindkét kiállás jól sikerült; a beragadt benzinkanna csak azt mutatja, időközben milyen gyorsak lettek a fiúk. Bernd Schneider, Vodafone AMG-Mercedes (2. hely): Sokkal jobb eredmény született annál, amire a hetedik rajtkocka megszerzése után számítottam; Zandvoortban nagyon nehéz előzni. Köszönöet a csapatnak a remek autóért, a tökéletes stratégiáért és a gyors kerékcserékért. Végig nagyon keményen tudtam menni, és a végső harc Martin Tomczykkal nagyon izgalmas volt. Nagyon várom a következő három versenyt.

Martin Tomczyk, Audi Sport Team Abt Sportsline (3. hely): Természetesen elégedett vagyok. A 2004-es versenyt játszottuk ma újra el, annyi volt csak a különbség, hogy ezúttal nem Mattias (Ekström), hanem Tom (Kristensen) ment előttem. Nagyon jó volt a csapatmunka, és a kiállások is jól sikerültek. Azt azért sajnálom, hogy nem sikerült Bernd Schneidert végig magam mögött tartani. Hihetetlenül gyors volt, tíz körön keresztül a szélárnyékomban autózott, és alig fogytak a gumijai, miközben az enyémek ronggyá mentek, hiszen folyamatosan védekeznem kellett. Ezért tudott megelőzni három körrel a vége előtt. Bruno Spengler, DaimlerChrysler Bank AMG-Mercedes (4. hely): Gyengén rajtoltam, de a jó stratégia segített, hogy feljebb jöhessek. A negyedik hely rendben van. Az a fontos, hogy akik előttem vannak a bajnokságban, nincsenek messze.


Ez volt Frentzen legizgalmasabb DTM-versenye

Heinz-Harald Frentzen, Audi Sport Team Abt Sportsline (5. hely): Ez volt életem egyik legérdekesebb DTM-es versenye. Sajnos két kisebb malőr is becsúszott: a második körben lecsúsztam az ideális ívről, koszos lett a gumim, és három körbe tellett, mire megtisztítottam. Aztán felzárkóztam, de a kiállásnál lefullasztottam a motort, ez volt a második. Összességében mégis jó kis verseny volt, támadni is tudtam, volt néhány izgalmas párbajom. Timo Scheider, Audi Sport Team Rosberg (6. hely): A rajtom szuper volt, de az első kanyarban nagy volt a tömeg. A rádióm nem működött, nem tudtam kommunikálni a csapatommal, és végül ezért veszítettem egy pozíciót Bruno Spenglerrel szemben. A táblákból kitaláltam, mi volt a stratégia, de persze csak egy körrel később. Külön köszönetet szeretnék mondani Karlnak, a mérnökömnek, aki teljesen egyedül választotta ki a tökéletes beállítást. Stefan Mücke, TV-Spielfilm AMG-Mercedes (7. hely): A 14. rajtkockából megszereztem a hetedik helyet, ez így rendben van. Pontokat akartunk szerezni, sikerült. Talán ha hamarabb jöttem volna ki a második kerékcserére, még jobb lett volna.


Green úgy érzi, nem hibázott

Jamie Green, Salzgitter AMG-Mercedes (8. hely): Borzalmasan rajtoltam, visszaestem az ötödik helyre. Nagy kár, jobb tempót tudtam volna autózni, mint az előttem lévő Audik. Amikor Mattias Ekström mögött voltam, hibázott féktávon, és belülre húzódott. Ezért értünk össze. Ha hibázok, beismerem, de ezúttal nem én voltam a ludas. Pierre Kaffer, Audi Sport Team Phoenix (9. hely): Két helyet jöttem előre a rajtnál, Bernd Schneidert is megelőztem. Sajnos meglökött a Tarzan-kanyarban, így tudott csak megelőzni. Az első kiállásnál beragadt a kerékanya. Ezután jó tempót autóztam, a kilencedik hely mégis csalódás számomra. Ma jobb eredményt érhettünk volna el. Daniel la Rosa, TrekStor AMG-Mercedes (10. hely): Jó volt a rajtom, de nagyon hamar ki kellett állnom, mert a gumik elfáradtak. Heinz-Harald Frentzennel volt egy kis incidensem, ami befolyásolta az autóm egyensúlyát, így végülis elégedett vagyok a tizedik hellyel. Mika Häkkinen, AMG-Mercedes (11. hely): Nem sikerült olyan jól a rajtom, ahogy elképzeltem, de mindenképpen el akartam kerülni Bernd Schneidert. Bocsánatot kérek Christian Abttól, az előzési manőverem túl durvára sikeredett, mindkettőnk versenyét tönkretettem. A csapat remek munkát végzett egész hétvégén. Én futottam a leggyorsabb kört a versenyben, ez azt jelenti, hogy jobb eredményt érhettünk volna el. Most már a barcelonai versenyre készülök, ami három hét múlva lesz.


Susie Stoddart nagyon boldog

Susie Stoddart, AutoScout24 AMG-Mercedes (12. hely) : Nagyszerű verseny! A csapat jó munkát végzett, a kiállások és a taktika egyaránt remek volt. Mindenkinek köszönöm, nagyon boldog vagyok. Mattias Ekström, Audi Sport Team Abt Sportsline (13. hely): A rajtom nagyon jó volt. Az autó is nagyon egyben volt az első pillanattól az utolsóig. Egyedül akkor volt problémám, amikor forgalomba kerültem, ha szélárnyékban autóztam, alulkormányzottá vált a versenyautóm, és ezért nem igazán tudtam előzni. A pillanat, mikor Jamie (Green) kiütött, szomorú vége volt egy egyébként kellemes hétvégének. Az Audinak különösen kellemes volt, hiszen Tom (Kristensen) nyert. Frank Stippler, Audi Sport Team Rosberg (14. hely): Az elején jó volt az autóm, azok a srácok, akik előttem mentek egy hangyányival lassabbak voltak. Ezért, és a rossz startpozíció miatt túl hamar és túlságosan lelkesen akartam támadni, meg is pördültem. Egy ütközésnél az autóm is megsérült. Nem nagyon, épp csak annyira, hogy ne tudjak támadni többé.


Kiesát lebombázták, mégsincs egy rossz szava

Mathias Lauda, Second Hand AMG-Mercedes (15. hely): A tegnapi kvalifikáció kiválóan sikerült, nem úgy, mint a mai verseny. Nicolas Kiesa, Futurecom TME (16. hely): A rajtnál két helyet jöttem előre, de a sikánban Vanina (Ickx) hátulról belémjött, és kicsúsztam a kavicságyba. Tulajdonképpen itt ért véget a versenyem. Azért ha már vissza tudtam jönni, folytattam a versenyt. Az autó úgy működött, ahogy vártuk, nagyon jó beállítást találtunk a versenyre. Az autó konzisztens volt, a használt gumik miatt is csak minimális időt veszítettünk. Sajnos ez csak a köridőkön látszott, a helyezésen nem. Alexandros Margaritis, Easy Rent AMG-Mercedes (-): Az első körben Nicolas Kiesa négyszer keményen belém jött, ezután már nem volt könnyű irányítani az autót. A verseny második felére a vibrációk fölerősödtek, a 24. körben kijöttem a boxba és feladtam a versenyt. Jean Alesi, stern AMG-Mercedes (-): Elment a nyomás a kormányszervóból, nem tudtam folytatni a versenyt. Kár érte. Christian Abt, Audi Sport Team Phoenix (-): Nagy csalódás volt számomra, hogy fel kellett adnom a versenyt, mert jó iramban tudtam autózni az első körökben, könnyedén tartottam Bruno Spengler és Timo Scheider tempóját. Spengler negyedik helyéből lehet következtetni, hol végezhettünk volna a mai napon. Ez még jobban elkeserít. Nem vígasztal, hogy Mika(Häkkinen) drive-through büntetést kapott.


Vanina Ickx úgy véli, az időmérő edzéseken kéne jobban teljesítenie

Vanina Ickx, Futurecom TME (-): Úgy tűnik, a rajtokat remekül kapom el, de problémáim vannak a verseny befejezését illetőleg. A mérnököm elégedett volt a teljesítményemmel, kivéve persze a korai véget. A jövőben jobban kell teljesítenem az időmérő edzéseken.