Nyugaton a helyzet fokozódik

2005.06.27. 20:47

Míg év elején a Mercedes sorra nyerte a futamokat, a legutóbbi versenyen igencsak összekapta magát az Audi. A versenyek teljesen nyíltak, és a pontverseny is nagyon izgalmasan alakul. Brnóban két A4-essel versenyző pilóta, Ekström és az azóta már hétszeres LeMans-i győztes Kristensen aratta le a babérokat, a Mercedesznek mindössze egy negyedik helyre futotta. Nagy volt a tét Oscherslebenben, a bajnokságban második helyen álló brit Gary Paffettnek mindenképpen Mattias Ekström előtt kellett beérni a célba, nehogy elhalványítsa bajnoki esélyeit.


A kvalifikáció:

A kvalifikáció hivatalos kezdetekor ítéletidő tombolt Oscherslebenben. A csapatok már a délelőtti előrejelzések alapján tudták, hogy a kellemes, meleg időjárás nem tart ki egész nap, de az edzés előtt érkező vihar minden várakozást felülmúlt. A szakadó esőt 110 km/h-s szél kísérte, és a rendezők úgy döntöttek, hogy az ítéletidőben nem indítják el az időmérőt. 13:30 helyett végül 14:10-kor hagyhatták el a boxot a DTM-mes pilóták, és a versenybíróság a csúszás miatt a Super Pole-t is törölte, így a DTM ötödik, oscherslebeni futamának rajtrácsa rendhagyó módon alakult ki. Az időmérőn sorra dőltek meg a körrekordok. Ahogy a pálya száradt fel, a mezőny is egyre gyorsult. Míg az elején Bernd Schneider és az AMG Mercedes 1:38,512 alatt futott köre volt a legjobb, fél óra elteltével Kristensen Audival már majd’ 20 másodperccel jobb időt produkált, a pole pozícióhoz az oscherslebeni pálya 3,667 kilométerét 1:20,218 alatt kellett teljesíteni szombaton. Az új idő egyben pályacsúcs is, a tavalyi rekord, melyet szintén Kristensen tartott több mint másfél másodperccel maradt el ettől. A második rajtkockát a szintén audis, német Martin Tomczyk szerezte meg, a harmadik pedig Gary Paffett lett, AMG-Mercedes C-Klasséval. Häkkinen második gyors körén bukott, így csak a 20. pozícióból várhatta a vasárnapi rajtot.

A kvalifikáció eredménye:

1. Tom Kristensen, Audi A4 DTM
2. Martin Tomczyk, Audi A4 DTM
3. Gary Paffett, AMG-Mercedes C-Klasse
4. Jamie Green, AMG-Mercedes C-Klasse
5. Mattias Ekström, Audi A4 DTM
6. Laurent Aiello, Opel Vectra GTS V8
7. Bruno Spengler, AMG-Mercedes C-Klasse
8. Allan McNish, Audi A4 DTM
9. Frank Stippler, Audi A4 DTM
10. Bernd Schneider, AMG-Mercedes C-Klasse
11. Rinaldo Capello, Audi A4 DTM
12. Marcel Fässler, Opel Vectra GTS V8
13. Stefan Mücke, AMG-Mercedes C-Klasse
14. Heinz-Harald Frentzen, Opel Vectra GTS V8
15. Pierre Kaffer, Audi A4 DTM
16. Alexandros Margaritis, AMG-Mercedes C-Klasse
17. Christian Abt, Audi A4 DTM
18. Manuel Reuter, Opel Vectra GTS V8
19. Jean Alesi, AMG-Mercedes C-Klasse
20. Mika Häkkinen, AMG-Mercedes C-Klasse

A DTM ötödik futama, Oschersleben: A futam rögtön óriási meglepetéssel indult: Kristensen úgy elrontotta a rajtot, hogy az első helyről a tizenkilencedikre esett vissza. A rajtnál lefulladt az autóm, s ez 100 százalékig az én hibám volt. - nyilatkozta a tapasztalt dán versenyző. Utána viszont csak nyomtam, nyomtam és nyomtam, ahogy bírtam, a csapatom is csodálatos munkát végzett. Kristensen hibájából kifolyólag a remekül rajtoló Green fordulhatott el elsőnek, mögötte Tomczyk és Paffett száguldott, Aiello volt a negyedik.


Paffett már a második körben megelőzte Tomczykot, majd hamar le is rázta magáról, közben Green egy kis előnyre tett szert. Aiellónak kinyílt az utas oldali ajtaja, és a francia pilóta egy ideig félig nyitott versenyautóval száguldozott. Az első boxkiállás előtt Green, Paffett, Tomczyk, Aiello, Ekström, McNish, Stippler, Fässler, Frentzen, Schneider volt a sorrend. Häkkinen a hetedik körben jött ki a boxba, de az utóbbi versenyeken módfelett peches finn pilótát ezúttal sem kerülte el a végzete. Mika bal hátsó kerekét nem rögzítették rendesen a szerelők, s míg a csapat nagy nehezen visszarakta az induláskor elszabadult kereket, az ex-Formula-1-es világbajnok rengeteg időt veszített. Ekström a nyolcadik körben megelőzte Aiellót. A kilencedik körben Häkkinen esett egy igen nagyot, és idő előtt kényszerűen befejezte a versenyt. Sok csalódást okozott nekem ez a hétvége. Először a boxban volt gondom, majd két körrel később letört az autóm hátsó szárnya és lerepültem a pályáról. Ennyi volt. Legközelebb bizonyára jobb lesz - nyilatkozta a finn versenyző. A 11. körben az első két helyről Green és Paffett egyszerre jöttek ki a boxba, de Paffett csapata jobb munkát végzett, így a kiállás után már fordított sorrendben jöttek vissza a pályára. Miután minden versenyző legalább már egyszer kijött kereket cserélni, a 23. körben Gary Paffett vezetett Jamie Green előtt, őket Martin Tomczyk és Mattias Ekström követte. Ekström a 24. körben megelőzte csapattársát, és feljött a két AMG-Mercedes mögé, a harmadik helyre, sőt a következő körben már támadási pozícióban volt Green mögött. A 30. körben, Kristensen megelőzte Allan McNish-t, és ezzel feljött a negyedik helyre. A következő körben Green hibázott, valószínűleg belefáradt abba, hogy a svéd versenyző már hat kör óta folyamatosan ott lihegett a nyakában. Ekström természetesen megragadta a kínálkozó lehetőséget, és feljött a második helyre.


A verseny végére is maradt izgalom bőven. Ekström gyorsabb volt, mint Paffett, de csak csökkenteni tudta a köztük lévő távolságot, előzni már nem maradt ideje. Kristensen viszont elkapta Bernd Schneidert, és a 36. körtől a verseny végéig próbálta megelőzni, de a tapasztalt, hidegvérű német pilóta nem engedte ki kezéből a kincset érő negyedik pozíciót. Paffett tehát megnyerte a DTM 2005. évi ötödik futamát, utána Ekström, Green, Schneider, Kristensen, McNish, Aiello, Fässler volt a sorrend. Ekström továbbra is vezeti a bajnokságot, de Paffett már csak egyetlen ponttal marad el tőle. A DTM következő futamán, július 17-én, a Norisringen folytatódik majd a küzdelem.

A DTM ötödik futamának végeredménye:

1. Gary Paffett, DaimlerChrysler Bank AMG-Mercedes – AMG-Mercedes C-Klasse
2. Mattias Ekström, Audi Sport Team Abt Sportsline – Audi A4 DTM
3. Jamie Green, Salzgitter AMG-Mercedes - AMG-Mercedes C-Klasse
4. Bernd Schneider, Vodafone AMG-Mercedes - AMG-Mercedes C-Klasse
5. Tom Kristensen, Audi Sport Team Abt - Audi A4 DTM
6. Allan McNish, Audi Sport Team Abt - Audi A4 DTM
7. Laurent Aiello, Team OPC – Opel Vectra GTS V8
8. Marcel Fässler, GMAC Team OPC - Opel Vectra GTS V8
9. Frank Stippler, Audi Sport Team Joest - Audi A4 DTM
10. Rinaldo Capello, Audi Sport Team Joest - Audi A4 DTM
11. Stefan Mücke, Mücke Motorsport - AMG-Mercedes C-Klasse
12. Christian Abt, Audi Sport Team Joest Racing - Audi A4 DTM
13. Jean Alesi, AMG-Mercedes - AMG-Mercedes C-Klasse
14. Heinz-Harald Frentzen, Stern Team OPC - Opel Vectra GTS V8
15. Manuel Reuter, Team OPC - Opel Vectra GTS V8

A bajnokság állása:

1. Mattias Ekström, Audi Sport Team Abt Sportsline 35
2. Gary Paffett, DaimlerChrysler Bank AMG-Mercedes 34
3. Tom Kristensen, Audi Sport Team Abt 26
4. Jean Alesi, AMG-Mercedes 17
Mika Häkkinen, Sport-Edition AMG-Mercedes 17
6. Jamie Green, Salzgitter AMG-Mercedes 13
7. Bernd Schneider Vodafone AMG-Mercedes 11
8. Christian Abt, Audi Sport Team Joest Racing 8
9. Heinz-Harald Frentzen, Stern Team OPC 6
10. Marcel Fässler, GMAC Team OPC 5
Allan McNish, Audi Sport Team Abt 5