Féltávnál a DTM

2006.08.10. 11:40

Féltávhoz érkezett a DTM, már látszanak az erővonalak, és bár a bajnoki cím sorsa matematikailag még teljesen nyitott, megvannak a fő esélyesek: mindenki Schneider és Kristensen küzdelmét várja. A 2005-ös autóval versenyző pilóták közül Alesi a legmeggyőzőbb, 2004-es autó eddig még nem szerzett pontot.


Az öreg magabiztosan vezeti a bajnokságot

Bernd Schneider már nem fiatal, betöltötte 42. életévét. Az utóbbi két szezonja nem sikerült valami fényesen, sokan arra számítottak, hogy lassacskán visszavonul, erre idén két győzelemmel nyitott, és egy kis megingást leszámítva magabiztosan vezeti a bajnokságot. Ha idén valaki meg akarja nyerni a DTM-et, Bernd Schneidert kell megvernie, ami nem könnyű feladat, hiszen az öreg rettentő gyors, és még annál is megbízhatóbb. A német pilóta az egyetlen a DTM mezőnyéből, aki eddig minden versenyen szerzett pontot.

Tom Kristensen sem fiatal már, jövő nyáron lesz 40. A tapasztalt dán pilóta hétszer nyert már Le Mans-i 24 órás versenyt, nyert megannyi gokart- és formaautó-versenyt, Amerikától Ázsiáig szinte mindenhol versenyzett már. A DTM-ben eddig sem ment rosszul, de csapattársa, a svéd Mattias Ekström az elmúlt években rendre jobban teljesített nála. Idén azonban fordult a kocka, míg Ekström kínlódott, Kristensen mindig a mezőny elejében ment, sőt, ideiglenesen még a vezető helyet is átvette a bajnokságban.


Kristensennek idén nincs szerencséje

Ha egy kicsivel szerencsésebb, talán a mai napig ő vezetné a bajnokságot, de pechje volt. A harmadik futamot megnyerte, a negyediken, Brands Hatchben pedig már a zsebében volt a győzelem, mikor nem sokkal a verseny vége előtt a felfüggesztés megadta magát, így Kristensen vezető helyről állt ki, és kénytelen-kelletlen pont nélkül zárta a hétvégét. Ő azonban nem tört meg, nem sokkal a verseny után azt nyilatkozta, hogy nincs elkeseredve, és majd a Norisringen visszavág.

De aztán Nürnbergben sem úgy mentek a dolgok, ahogyan azt az Audinál várták, és amíg Kristensen egy közepesen jól beállított, fékproblémákkal küzdő, sérült versenyautóban vért izzadva csípte meg az ötödik helyet, addig Bernd Schneider elegánsan becsúszott a második helyen, tovább növelve ezzel előnyét a bajnokságban. Kristensennek nyolc pont hátrányt kell ledolgoznia a hátralévő öt futamon, ha bajnok akar lenni.


A bajnokságot vezető két pilótán kívül egy-egy csapattárs is tudott nyerni. Az Audinál Mattias Ekström aratott, ám a Brands Hatch-i győzelemhez szükség volt Kristensen kiesésére is. A Mercedesnél a kanadai Bruno Spengler tudott nyerni, igaz, neki is kellett egy kis bajtársi segítség: a Norisringen a kvalifikációk sztárja, Mr. Pole Position, vagyis Jamie Green esett ki az első helyről. A brit pilóta irgalmatlanul gyors, remekel az edzéseken, a versenyek valahogy mégsem jönnek össze neki. Green ugyan a negyedik a bajnokságban, de mivel akár vezethetne is, ő a DTM 2006-os szezonjának nagy vesztese.

A két ex-Formula-1-es sztár közül egyértelműen a kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen teljesít jobban. Míg Frentzen egyszer állt a dobogón, és azon kívül csak egy versenyen szerzett pontot, a száguldó finn kétszer is a harmadik helyen végzett (Eurospeedway, Norisring), és ezen kívül is szerzett pontot egyszer. Häkkinen 17 pontjával az ötödik a bajnokságban, így tulajdonképpen leiskolázza a hetedik helyen álló 11 pontos Frentzent, de elégedettségre nincs oka, hiszen 2006-os specifikájú Mercedes C-Klasséval versenyző pilóták közül az ő teljesítménye a leghalványabb. Matematikailag mindkét pilótának van még esélye a végső győzelemre, de erről vélhetően még legmerészebb álmaikban sem álmodnak.


Tavalyi autóval Alesi a legjobb

A 2005-ös specifikációjú autók között is nagy a harc. A nyolc tavalyi autóval versenyző pilóta közül a minden hájjal megkent Jean Alesi, és a görög-német Alexandros Margaritis mutatja idén a legjobb formát. Alesi kilencedik a bajnokságban – mindössze két pont a hátránya Frentzenhez képest -, öt versenyből négyszer pontszerző helyen végzett, és legutóbb a Norisringen akár a dobogóra is lett volna esélye, ha nem törik össze az autóját rögtön az elején. Margaritis is rendre jól megy, mindössze egy pont a hátránya Alesihez képest, így tizedik a bajnokságban.

Érdekes, hogy a legjobb tavalyi versenyautóval elért eredményt nem az előbb említett két pilóta, hanem Stefan Mücke jegyzi. A német Nürnbergben az utolsó sorból indult, és remek versenyzéssel a negyedik helyre verekedte fel magát. 2004-es versenyautóval egyelőre senki nem szerzett még pontot, Susie Stoddart tizedik helye a csúcs. A DTM következő versenye Németországban, a Nürburgringen lesz, augusztus huszadikán.