Álmosan a köszörűkövön

2005.08.23. 14:35

Lezajlott az első Gokartmaraton a máriapócsi Rabócsiringen. Az eredeti tervek szerint 24 órás futamot végül közel 18 óra után leintették, de az addig megtett több mint 1100 versenykilométer figyelemreméltó teljesítménynek számít.


A Magyar Gokart Szövetség idei versenyprogramjába illeszkedett az első alkalommal megrendezett Gokartmaraton, melyet a Nyíregyháza közeli Rabócsiringen tartottak. A szervezők tervei szerint a minimum hat-, de maximum tízfős csapatok augusztus 20-án szombaton délután négy órától 21-én vasárnap délután négyig folyamatosan, megállás nélkül versenyeznek, amellyel egyúttal Guinness-rekordot is beállítanak. Az eddigi rekord szerint ugyanis négyen gokartoztak 24 órán át, most azonban kilenc csapat több mint ötven tagja versenyzett - volna - végig egy teljes napot.

Az események már augusztus 19-én, pénteken megkezdődtek: ekkor kapták meg a csapatok azokat a versenygokartokat, melyeket utána össze kellett szerelniük. A szabályok szerint minden csapat teljesen megegyező kartokkal indult, melyeket egyhengeres, 200 köbcentiméteres motor hajtott, vízhűtéssel, sebességváltó nélkül. Pilótával együtt a gokart tömege nem lehetett kevesebb mint 165 kilogramm, így aki ennél könnyebbnek bizonyult, ballasztként ólomsúlyt kellett magával vinnie. A gépek átvétele után este 6 óráig szabadedzés következett. A Rabócsiring aszfaltja 7-12 méter széles, a "teligázas" nagy ívű kanyarokkal, szűk visszafordítókkal, sikánnal és "eldobós" bukkanóval együtt 850 méter hosszú.


Szombaton reggel 11 órától délután 2-ig újabb szabadedzés következett. A rajtsorrend sorsolással dőlt el, majd délután 4 órakor kezdetét vette a száguldás. A versenyzők átlagosan 20 percet töltöttek a pályán egyhuzamban, ezután a depóba gurulva gyors szervizelést követően váltották egymást. Minden kiállást mérlegelés előzött meg, a szervizelést ellátó csapattagok benzint töltöttek, a hajtásláncot olajozták és ellenőrizték a feszességét. A csapatoknak négy garnitúra gumiabroncs állt rendelkezésére, ezt kellett a verseny egész időtartamára beosztaniuk.


Az első néhány óra után tűnt fel igazán, hogy a Gokartmaraton különbözik a hagyományos gokartversenyektől. Amikor a megszokott futamok már véget érnek, a versenyzők már elfáradnak, a maraton még csak töredékénél tartott. Néhány csapatnál már a verseny első negyedében problémák adódtak: forrt a víz, folyt az olaj, hűtőt, motort, vagy a teljes gokartot cserélni kellett. Az értékelés nem a köridők, hanem a megtett körök száma alapján alakult. A szándékos meglökésért, el nem engedésért, vagy egyéb szabálytalanságért három kör levonás járt. A körök száma pedig egyre csak gyűlt: szombaton késő este 11 órakor már 515 kör sorakozott a futamot vezető Pénzes ASE neve mellett.


Az éjszaka beköszöntével a pálya halvány világítást kapott, a versenyzők hátára piros villogó került. Az éjjeli órákban a hőség helyett inkább a párás hűvös idővel és a rossz látási viszonyokkal kellett megküzdenie a résztvevőknek. No meg persze a fáradtsággal - mindenki úgy pihent, ahol tudott, a versenyzők hol az autóban, hol a füvön terültek el a kimerültségtől - persze csak ha jutott rá idő, ugyanis a depóban mindig akadt tennivaló. Az eredményjelző tábla tanúsága szerint éjjel kettőkor 738, hajnali háromnegyed ötkor 948 kör állt a szinte végig vezető Pénzesék neve mellett. Közben a második pozícióért az Arrows Kart Team és a Visual csapat küzdött, utóbbiak reggel 8-kor rövid ideig át is vették a vezetést. Ekkor már ezren túl, 1154-nél járt a megtett körök száma, amely a futam leintésekor, 9 óra 44 perckor a versenyt megnyerő Pénzes Autósport Egyesületnél 1294-et mutatott.


Vasárnap reggelre a gokartok néhány kivételtől eltekintve egyre több gonddal küszködtek, nem egyszer kellett műszaki hiba miatt hosszas javításokra a depóba vonulni. Habár a pilóták még talpon voltak, és a helyszínen felügyelő mentősökre egyetlen alkalommal sem volt szükség, a rendezők végül a gokartokból a pályára került nagy mennyiségű olaj veszélye miatt intették le a futamot 18 óránál. Így a Guinnes-rekordot nem sikerült elérni, de a szervezők azt ígérik, jövőre nagyobb keretek között újra megpróbálják!

Jó sport ez?

Az induló kilenc csapatból nyolcan fejezték be a 18 órás küzdelmet, a kilencedik, "Több mint csapat" névre hallgató team az autó javíthatatlan hibája miatt adta fel 913 kör után. Teljesítményük mégis lenyűgöző, hiszen a többi csapattal ellentétben mindössze négyen váltották egymást a pályán. A győztes 1294 kör több mint 1100 folyamatos versenykilométert jelent.