Csak két csík maradhat

2003.04.18. 08:49

A kihelyezett, mobil használtgumi raktár és szerelő műhely segítségével bárki kaphat olyan gumikat, amiket kipukkaszthat, elkoptathat, leégethet és ezáltal jól érezheti magát. A mutatvány végén pedig visszaszerelik neki a saját gumijait.

 
 

A Hungaroring felújítási-átépítési munkálatai miatt ideiglenesen el kellett búcsúzni a helyszíntől, és emiatt a következő három futam a tököli reptéren lesz megrendezve. Ha viszont ismét visszatérhetnek a csikorogva indulók a ringre, teljesen átalakított, hosszabb pályát fognak találni. Ez már alkalmas a rendes, 400 méteres versenyek megrendezésére, így a szervezők lázas munkálatai jelenleg egy komoly EB futam idecsábítása felé irányulnak. De ez még bizalmas információ, csak apró betűvel mondtam, és később, idegenek előtt úgyis letagadom.

 
   
   

A tököli reptér jó is, meg más is, de mindenképpen új kihívást jelent a szervezők, és a versenyzők számára is. Tulajdonképpen a teljesen más környezet további lehetőségeket nyújt a sima fej-fej melletti gyorsulások, és a szokásos betétprogramok mellé. Most szombaton például - április 19-én - a versenysorozat lassacskán 7 éves történetében először lesz teljesen hivatalos gumifüstölési verseny. Azon a futamon is bárki részt vehet aki szeretné elégetni az autójának hajtott kerekeire helyezett kaucsuk-szerű képződményt.

Sőt, aki úgy gondolja, hogy a gumijai még nincsenek olyan állapotban, hogy teljesen leírja őket, és otthonról sem tudott magával hozni váltás kerekeket, de szeretné érezni saját égett szagát, az sem marad hoppon. A kihelyezett, mobil használt-gumi raktár, és szerelő műhely segítségével bárki kaphat olyan gumikat amiket kipukkaszthat, elkoptathat, leégethet, és ezáltal jól érezheti magát. A mutatvány végén pedig visszaszerelik neki a saját gumijait, és mehet tovább.

 
   
 

A produkciókat hivatalos zsűri tekinti meg és pontozza. Füst, intenzitás, szag, hang, dinamizmus, hogy csak néhányat soroljak fel az értékelendő momentumokból. A végén persze lesz győztes is, aki jutalmat kap. Hogy mit, egyelőre meglepetés. Ugyanez a sors vár a pörgő versenyen részt vevőkre is. Itt Tökölön végre elég széles lesz a pálya, hogy rendesen nyolcasozzanak a verdák - ha tudnak -, és most ezt is értékelni, jutalmazni fogják. Az Erdős Csaba nevével fémjelzett motoros kaszkadőr show pedig már csak a hab a tortán.

A gyorsulási versenyzés kultuszfilmje, a Halálos iramban (The fast and the furious) második részének - 2 fast 2 furious - bemutatója júniusban várható. Ennek örömére a szervezők a UIP-Duna Filmmel együttműkődve már most hétvégén megkezdik a film promociós munkálatait. Hogy pontosan mi várható, az szintén meglepetés lesz, annyit elárulhatunk, hogy a filmben látható - egyszerre - négy autós gyorsulás is meg lesz ejtve, mivel a helyszín most alkalmas lesz erre is. Ha pedig valaki szeretne egy olyan autóhoz jutni, ami ütőképes lenne még a film mezőnyében is, az nézze meg ezt az eladó autót .

 
   
   

Biztos sokan elmékszünk még 1996 teléről arra a néhány éjszakára, amikor százezer ember nyomorgott a Gold Tribünön, és a kerítéshez préselt arccal néztük a nullával elhaladó kispolszkikat. Az volt a hőskor, és bármennyire is gyenge volt a rendezés (és a versenyautók - versenyautók, hihi!), mindenki nagyon élvezte. És tudta, hogy valami új dolog indult útjára. Nem kellett fotocella, meg tizedre mért idő. Az ezerkettes zsiguli félpályával verte a kipufogó nélküli Skodát, mindenki látta. Aztán szép lassan a versenysorozat rutinná vált, és mindenki tudta, hogy itt lehetősége lesz megmutatni milyen autót tud faragni, és mennyire tud gyorsan váltani, ha kell. Sorban érkeztek a profi autók, az egyre rutinosabb pilótákkal, akik már nem elégedtek meg a kézzel indított és megállított stopper által mért időkkel, mivel már csak tized másodpercnyi volt a különbség.

Ezáltal fokozatosan fejlődött a technikai háttér is. Ma már mind a rajt, mind a cél fotocellás, az időket akárhány tizedesig tudják mérni - jelenleg három számjegyig folyik az értékelés, de ez igény szerint bővíthető -, a lelátókról is követhetők a futamok a nagy méretű kijelzőkön át. A jelenlegi tervek szerint a box utcában is el lesz helyezve egy ilyen óriás kivetítő, és akkor a gyorsulásra váró, sorban álló versenyzők is láthatják, mi történik a ház túloldalán.

 
   
 

Amit lehet, szombaton leszállítják Tökölre is, hogy minnél precízebb legyen a kiértékelés. Itt fog debütálni a legújabb szerzemény is, a beugrás-érzékelő. Így aki korán rajtol, nem jut előnyhöz, mert az idejét automatikusan érvényteleníti a számítógépes rendszer. A lebonyolítás viszont nem változik. A belépőt megváltva bárki versenyezhet, nincs további nevezési díj. Az autók egymás után nyomulhatnak, a motorosokat - a korábban bevált módszer szerint - összegyűjtve, egy csoportban - persze egymás után - engedik a pályára, így kiküszöbölve a sorban állók beelőzgetését.

Kapunyitás 6-kor, ereszd el a hajamat éjfélig, akkor következnek a döntő futamok, majd lehet hazamenni.