Végre leesett az első idei hó - járó Lada az útról!

2002.12.17. 16:21
 
   
   

A helyszín most a Bükk. De lehetett volna bármelyik magyar, hótól kevésbé letakarított erdei útszakasz is, mivel a hójárók ilyenkor ellepik az ország hegyi útjait. A szereplők GEZA-01, Apóca, Magda Robi és még nagyon sokan mások, akik nem bírtak magukkal a hó láttán. A kellékek: autók, melyeken minimum téli gumi van, de aki igazán komolyan gondolja az előadást, azoknál a szöges gumi elengedhetetlen, ha hátul hajt, nagyobb az élvezet. Az idő: szép havas, tegnap éjjel...

 
   
   

Mi sajnos egy Fiat Uno 1.7D tipussal érkeztünk Felsőtárkány széléhez, ahol a megbeszélt randevút kicsit lekésve iramodtunk a többiek után. A sofőröm Apóca volt (becsületes neve Szabó Attila, de hát mindenki így ismeri...) Emberem karikalámpás Zsigával versenyez, amikor olyanja van, ezért most nagyon prüszkölt, hogy a kézi féket kell egyfolytában rángatnia ahhoz, hogy előttünk ne az úttest havas mivoltában gyönyörködhessünk, hanem a fák és cserjék lebegjenek a szemünk előtt, vagy a szalagkorlát. Hamar sikerült megtapasztalnunk, hogy az elsőkerék sem mindig húzza ki az embert a bajból, és a jég is ugyanúgy csúszik alatta, mint máshol.

 
   
   

Ha összegyűlt a csorda, indulhat a menet. Az alap felállás az, hogy elindul a konvoj felfelé a csúszós úton a megbeszélt pihenőhelyig. Ha valaki becsúszik az árokba, akkor a mögötte lévők kisegítik. Ha a fordulóhoz nem ér fel valaki, az nagyon beesett és nem vették észre. Brahisabbaknak érdemes elöl menni a csapatban, hogy több segítő kéz tudja visszatenni az útra.

 
   
   

Az elsőkerekes élmények után átültem Kalbantner Géza (GEZA-01) mellé, aki a szlalomok ördögeként híresült el bordó kockaladájával. Az autó becsövezve, tele lóerővel, csattogós váltóval. Emiatt nagy a zaj, csak átbeszélőn keresztül kommunikálhatunk. Géza kommentálta a történéseket, amikből elsőre nem sokat ért az ember. Az előzetes ebben a szituációban például nem az elfogás és az itélethozatal közötti kényszerpihenő, hanem a kanyar előtt az ellenkező oldalra történő kormánymozdulat, aminek hatására az autó kicsit megleng és könnyebben tudja a kilincsét előremutatni.

 
   
   

Néhány megpörgés és kisebb bozótírtás után megérkeztünk a pihenőhöz, ahol ilyenkor mindenki a sebeit nyalogatja, meséli a másiknak az élményeket, és az út-jég viszonyról diskurál. Meglepő volt, hogy a hideg és az éjszakai órák ellenére - már éjfélen túl voltunk jócskán - nézők voltak a komolyabb kanyarokban! Nem normálisok és mégis azok! Kijönnek megnézni, mit művelnek ilyenkor egyesek és tudnak örülni annak, ha meglátják őket a fárerek, akkor még jobban keresztben mennek az autók és talán valahol reménykednek abban, hogy pont előttük fog sok lenni egy kicsit és segíthetnek az útra visszatenni a letévedt járgányokat.

 
   
   

Géza után Magda Robihoz ültem be, akinek az autóján már az induláskor sem volt olyan karosszériaelem, amit ne hajlítgatott volna meg korábban egy fa, árok vagy valami hasonló tereptárgy. Ebben az autóban is van bukócső és itt is jobbra fent van az egyes sebességi fokozat, ami a tolókerekes váltók egyik tulajdonsága. De nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy a kuplung kinyomása nélkül lehet velük váltani egy hatalmas csattanás kiséretében.

 
   
   

Robival sokkal kalandosabb volt az utunk: nézelődtünk jobbra-balra, pörögtünk-forogtunk mint ledér nőszemély a mosakodó edényben. Aztán jött egy jobb visszafordító, ahol a vártnál is nagyobb volt a jégfelület az úton és a lendületünk is egy kicsit több volt a kelleténél. Simán felhúztuk magunkat a korlátra! Igazából örültünk neki, hisz ha nincs ott a korlát, akkor kilátásban volt egy 20 méteres tolatás, aminél még hátra sem kellett volna néznünk.

 
   
   

De szerencsére a korlát megfogta az autót. Kiszálltunk és vártuk, hogy jöjjenek a többiek. Érdekes, amikor kint vársz a hidegben, a nagy kerekerdő közepén, akkor valahogy lassabban telnek a percek. Lehet, hogy a hideg miatt a kárcóránk mutatója lassult le és ezért éreztük így, de csak sokára értek oda a többiek. És ők is kevesen. Várhattunk együtt tovább, mert az sejthető volt, hogy annál sokkal nehezebb lesz leszedni az autót, mint amilyen könnyedén a korlátgyakorlat bemutatódott. Aztán megérkezett a segítség és úgy gondoltuk, elég jeges már a bükki út ahhoz, hogy az egészből elég legyen mára.

 
   
   

Hazafelé a kötelező rescue gyakorlat bemutatásával mozgattuk meg tagjainkat. Egy Trabantos srác gondolta, hogy ő még nálunk is jobb parkolóhelyet találva megmutatja, hogy a Trabanttal is lehet függőleges lefelé mozogni. Aztán néhány gyakorlott ember, egy kötél, egy lada és jó sok elkoptatott szögesgumi árán a visszafelé út is megvalósult. Mi pedig megtértünk otthonainkba, kicsit aludni, hogy este megint mehessünk...

Ezt az élményt nem ajánlom senkinek, hogy kipróbálja.
Csak annyit tudok mondani, hogy mindenkinek javaslom, hogy próbálja ki, hihetetlen jó érzés.

DuEn

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.