A Peugeot majd a hóban visszaüt

2003.01.28. 10:54

 
   
   

Corrado Provera a Peugeot rali csapat vezetője első körben gratulált PSA testvérének, a Citroënnek a hétvégi monte-carlói futamon bemutatott hármas dobogózáshoz. Aztán sietve hozzá is tette, hogy a következő futamon, Svédországban visszaütnek_

A tavalyi bajnok autó, a tavalyi bajnokkal most is remekül kezdett, de egy szikla az útját állta. Ebből az jött le a csapatnak, hogy az autó igenis rendben van, és ütőképes az idei mezőnyben. A következő futamon egyébként is a skandinávok vannak előnyben, olyan versenyzője meg ugye nincs a Citroënnek, így valóban várható némi Peugeot-s tarolás. Főleg, hogy már most az idei svéd hó rejtelmeit kutatják.

"Először is gratulálok a Citroën csapatnak, hogy sikerült azt megvalósítaniuk az első teljes szezonjuk első versenyén, amire mi négy éve készülünk" - mondta Provera, mivel a Peugeot nem túl sikeres Monte-Carloban, konkrétan az első háromba se fértek még bele soha. - "Természetesen nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, az azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az autónk minden körülmények között megbízható, és gyors."

"Most már csak a Svéd futam felé tekintünk. Nem bízzuk el magunkat, de mindenképpen szem előtt kell tartania minden csapatnak, hogy mi zsínórban négyszer buktunk meg a Montén, de (eddig) zsinórban háromszor nyertünk a Svédeknél. Most jön a negyedik."