Újra Salgótarján körül bőgnek fel először a motorok

2003.03.24. 10:53

 
   
   

Néhány év kihagyás után ismét visszatér a hazai ralis életbe a Salgó Rali mint fogalom. Fénykorában több, mint húsz éven keresztül minden évben ez a verseny jelentette a szezonkezdetet a versenyzőknek és a rajongóknak. Aztán történt néhány komoly baleset, ami egyrészt szervezési hiányosságokra, másrészt a jelentősen megnövekedett nézőszámra vezethető vissza és egyszerűen kiradírozták a versenynaptárból Salgótarján nevét.

Pedig ilyen pályák nem találhatók az ország más részén. Mindenki tudja mit jelent Kisterenye, Cered, Kazár, hogy párat említsek a legkedveltebb gyorsaságikból. Így aztán hosszas egyeztetések után úgy tűnik idén ismét a Salgó lesz az évadnyitó futam. Azért csak úgy tűnik, mert az előzetes események alapján csak akkor mondhatjuk majd egyértelműen, hogy a Salgó volt az, ha már lezajlott.

Kezdődött azzal, hogy az eredetileg az első és a másodosztály számára kiírt futamból a másodosztály versenyét a rossz időre való hivatkozással nem rendezik meg. Bár Szilárdunk tudná ennyire két hónappal előre az időjárást. Szóval csak első osztály lesz, és az is csak egy napon keresztül rohangálhat a Mátrában. Puff, csonka verseny.

Aztán folytatódott azzal a menet, hogy egy héttel a prológ előtt derült ki, hogy a stadion, ahol megrendezték volna, nem alkalmas erre a feladatra, így prológ nem lesz. Lesz helyette valami ünnepélyes rajtolás - vagy valami ilyesmi -, hogy a nézők azért testközelből még a verseny előtt, egészben lássák a gépeket. Szóval itt tartunk most. Nagyon bízunk benne, hogy a kezdeti nehézségek után kiváló verseny lesz a hévégén, és ez nagyban hozzájárul majd, hogy jövőre - meg azután is, meg azután - is legyen Salgó.

A tavalyi évben indult SMS küldő szolgálat idén is teljes erővel üzemelni fog. A TotalCar, a RacingNet, és a duen.hu összefogásával született eredményközlésre bárki előfizethet, és így a pálya szélén állva sem marad le semmilyen információról ami a versennyel kapcsolatos, hiszen mobiltelefonjára SMS-ben érkeznek a gyorsasági eredmények - rögtön, ahogy a versenyzők beérkeztek a beírókba -, és egyéb rövidhírek. Előfizetéshez látogassa meg az sms.rally-live.hu oldalt, on-line nézegetéshez pedig a Yokohama rally-live oldalt, mely a hazai raliversenyek hivatalos eredményközlő oldala. És persze a műsorfüzet is letölthető, az itiner.racing.hu oldalról.