A Hyundai kiszáll a rali VB-ből

2003.09.19. 13:36

A héten jelentették be hivatalosan, hogy a csapat nem vesz részt a 2004-es világbajnokságban. Indoklásul egyáltalán nem a szétzilálásra okot adó szervezési-lebonyolítási rendszer változását hozták fel - pedig ugye-ugye -, hanem azt mondták, hogy a 2003-as szezon teljesítése után a háttérben fognak fejlesztésekbe, és a visszavonulásuk csak időszakos. Néhány év múlva újult erővel vetik magukat a rali feneketlen mocsarába. Ehhez a mondatukhoz még egy apró megjegyzést is tettek, ami ismerve az eredményeket kicsiny mosolygásra adott okot. Így hangzott a kiegészítés: "ahogy a Mitsubishi is...".

Jó persze, azért később megemlítették, hogy az idei nem túl sikeres szereplésük adott indító lökést a roló lehúzáshoz, de az igazi döntést a szabályok megváltozásának bejelentése adta. A Motorsport Delepoments Limited (MSD) által készített Accent WRC-k azonban továbbra is versenyben maradhatnak, mivel a privát csapatok számára elérhetővé tették őket. Ellie Storey, az MSD szóvivője így nyilatkozott: "Az MSD-nek érvényes szerződése van a Hyundai Motor Corporation-el, és amíg a szerződés érvényes, addig mindenképp lesz háttér bázisa is az Accent WRC-knek."