Rali vb - szezonnyitó áttekintés

2004.01.19. 14:23

Véget ért az egyébként sem hosszú téli szünet a rali vb világában. Január végén már ismét nekiveselkednek a pályáknak a srácok a legendás Montén. Öt gyári csapatban fognak szerepelni a 2004-es évadban, csapatonként két-két versenyzőpárosra osztva, akik pontokat szerezhetnek a gyártók versenyben. Rövid áttekintésünkben a csapatok idei felállását vesszük sorra. Kezdjük a Citroënnel, mivel a Montén tavaly ők nyertek, nem is akárhogy. Loeb lett az első, McRae a második, és Sainz a harmadik.

Szerződése lejártával búcsút vettek McRae-től, a megmaradt két sofőrt viszont megtartották. Így 2004-ben Seb Loeb, és Carlos Sainz fog Xsara WRC-vel versenyezni a VB-n. A tavalyi győztes, Loeb idén negyedszer vág neki a Monténak, míg Sainz a 15. alkalommal gurul majd a rajthoz.

A Subarunál kicsit több változás történt. A világbajnokot birtokló csapat felállása 50 %-ban változott. Petter Solberg természetesen maradt a helyén, társa viszont a 2004-es szezonban Mikko Hirvonen lesz. Ő a "fiatal versenyzők kiképzése" program keretében került a csapathoz, és a tavalyi Fordos tanulóéve után mindenképpen sokat várnak tőle. A tavalyi eredményei alapján a Montén okozhat meglepetést. Számítanak is rá, mivel Solberg a Montén nem annyira sikeres. Tavaly előtt a hatodik lett, tavaly pedig kiesett (ahogy 2001-ben is).

A Ford csapat körül nem nagyon kavarog víz. A felállás marad, Markko Martin a tavalyi év mondhatni legnagyobb befutója, és csapattársa Francois Duval lesz hivatott a márkaversenyben - és persze egyéniben - pontokat gyűjteni. Az autó terén lesz változás, de csak az új-zélandi versenytől, addig a Focus WRC 02 áll rendelkezésükre. A tavalyi Montén Martin az utolsó gyorson veszítette el harmadik helyét, Duval pedig három kerékkel is vánszorgott, így a 4. és a 7. helyezést érték el. Meglátjuk mire lesz elég a tavalyi autó idén.

A tavalyi kényszerszünet után a Mitsubishi visszatért a rali vb-re. Teljesen új autóval és felállással vágnak a teljes szezonnak. Ők valójában négy sofőrrel tervezik az évadot, akik közül mindenképpen Gilles Panizzi az első számú. Ő minden futamon rajthoz fog állni, a másik autón pedig a másik három versenyző fog osztozni versenyről versenyre, név szerint: Gianluigi Galli, Kristian Sohlberg és Dani Sola. A montés esélyeket tekintve Panizzi ugyan aszfaltmenő, de a Monte speciális körülményei sosem kedveztek neki, társa Galli lesz, aki először fog WRC autót vezetni.

A leglátványosabb változtatás díja talán a Peugeot-nak adható. A 206 WRC ment a levesbe, helyette a 307 WRC lép a versenypályákra. Versenyzői pedig Marcus Grönholm és Freddy Loix lesz. Sem a csapat, sem a két versenyző nem számít nagymenőnek Monte-Carlóban. Az autók állandóan műszaki gondokkal küzdöttek a szezonnyitó futamon. Grönholm listájáról kétszeres világbajnok létére hiányzik a montés trófea, és Loix sem valami nagymenő itt.

Mindenestre a hétvégén meglátjuk, hogy kinek kedvez a szerencse idén. Addig már csak párat kell aludniuk a rali fanoknak.