Az új rali szabályok megosztják a népet

2004.03.18. 13:34

A versenyzők személyes véleménye teljes mértékben megegyezik abban a kérdésben, hogy a hétvégi Mexikó Ralin először alkalmazott új szabályok még bőven szorulnak finomításra. Jelenleg a világbajnoki futamok rövidített üzemben zajlanak. Két nap a pálya bejárás és az adminisztratív dolgok (szerda és csütörtök), és utánuk rögtön jön a három napos versenyzés.

És a mexikói futamon használták először a rugalmas szervizelést is. Ennek előírása szerint egyszerre egy autót lehet szervizelni, és a gumi cserék lehetőségét is korlátozzák, amivel erős fejtörést okoznak a csapatoknak, hogy mit válasszanak a rendelkezésre álló tipusokból.

A Ford csapat vezetője , Malcolm Wilson szerint az egy dolog, hogy most Mexikóban ezeket a szabályokat használták, de az, hogy másik futamokon is ezek lesznek-e érvényben, teljesen más kérdés. "A csapat nézőpontjából jók a változások. 30 százalékkal kevesebb embert kellett magunkkal vinni Mexikóba, ez jelentős költség csökkentés. Az is jó, hogy a szerviz park közel van a gyorsaságikhoz. Az ausztrál vagy az uj-zélandi a legrosszabb ebből a szempontból, ott nagyon nagy távolságokat autóznak a versenyzők. Ennek a koordinálása a rendezőségnek is komolyabb feladat. Többször előfordult, hogy az embereink éjjel egy óra körül tudtak csak nyugovóra térni."

A verseny előtt több navigátor is arra panaszkodott, hogy ez a kompakt forma nem kedvező a versenyzéshez, mivel nem tudják elég pontosan megírni az itinert. A verseny után pedig így beszéltek ugyanerről a kérdésről:

Stephane Prevot (Francois Duval navigátora): "Ez a futam egyébként is elég rövid volt, nem kellett hoszzú itinert írni. De mondjuk Cipruson már nem hiszem, hogy ugyanígy működne. Azokon a pályákon rengeteg a kanyar, és precíz itiner nékül még a viszonylag alacsonyabb sebesség mellet is nagyon veszélyes a versenyzés"

Michael Park (Markko Martin navigátora): "Két napot dolgozni egy verseny előtt nagyon kemény munkát jelent. Rengeteg munkánk maradt az estékre is. Szerintem a legjobb megoldás az lenne ha pénteken csak a rajt ceremónia lenne, mert így egy kicsit túl sűrű a program."

Marc Marti (Carlos Sainz navigátora): "Nagyon nehéz feladatunk volt, mert kevés idő maradt az itiner finomítására. Próbáltunk valami megoldást keresni a kompromisszumra, de egyelőre nem találtunk."
Carlos Sainz pedig így beszélt: "Jelenleg a rali nagy változásokon megy keresztül. Sőt, inkább úgy mondom egy ideje folyamatosan változik. Én úgy látom, hogy a változások pedig egyre unalmasabbá teszik az egészet. Négy gyorsaságit teljesítünk egy nap alatt. Korábban 20 perc volt a szerviz idő, most pedig egy óra... Minden módosítás kevesebb versenyzést, több várakozást, és még több erőt igényel, hogy megértsük miért is vannak Természetesen belátom, hogy fejlődni kell, és vannak is jó ötletek, de szerintem mielőtt bármi újat bevezetnének nem csak az FIA-val kellene egyeztetni, hanem a csapatokkal, és legfőképp a versenyzőkkel is. Úgy gondolom fontos részei vagyunk a ralinak, és mégse kérdeztek meg minket sosem."

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.