Az FIA tovább kavarja - vadiúj kategória

2002.07.10. 11:28

 
   
   

Mondom , hogy megint kavarják az FIA-nál. Most meg arról beszélnek, hogy azokban a bajnokságokban, ahonnan a WRC-ket, meg az A-s turbósokat kitiltották (Asia-Pacific, Európa- és Közép Kelet Európai bajnokságok), bevezetnek egy új kategóriát. Ez a teljesen új kategória az előírásait tekintve meglehetősen közel lesz a WRC-hez, de mégsem az, így az N csoport és a Super 1600 mellett lehet majd "nagyobb" autókkal is nyomulni. Kérdem én: ennek már megint mi értelme?

Nem arról volt szó, hogy költséget kell csökkenteni? Mert ez most már nem úgy látszik, hogy azért történne, sőt, a mostani tervezet inkább növeli. Valakinek nagyon a bögyében lehet ott fent a rali szakág.

Jacques Berger (FIA szóvivő) elmondása szerint a terv egyelőre kidolgozás alatt áll. Nagyjából 2004-2005 körül éri el azt a szintet, hogy be is tudják vezetni. Addig viszont maradnak az első verzió szerinti előírások.

"Ez nagy mértékben elősegíti majd az erőviszonyok kiegyenlítését, megelőzve ezeken a bajnokságokon a jómódú egyéni versenyzők túlzott előretörését. Természetesen megőrizve a játék lehetőségét számukra is, hiszen nem az ő kiűzésük a célunk, hanem, hogy ne kerüljenek túlzott előnybe a nem annyira tehetősekkel szemben."