Érdekel még ez valakit?

2004.03.16. 14:59

Új verseny a sorozatban, ami még nem lenne baj, ráadásul jó messze Európától, ami szintén nem lenne baj, hiszen világbajnokságról van szó, na de az új szabályok... Nem tudom eldönteni, hogy ezek most a ralit népszerűsítő módosítások, amik valamiért pont az ellenkező módon működnek, vagy valóban a sportág szétcincálása a cél.

csik.jpg

Szerepelt már a VB naptárában a környéken megrendezett verseny, de az utolsó is jó 15 évvel ezelőtt volt, így aztán folytatva a sort simán hívhatják ezt a futamot a 19. Mexikó Ralinak. Az össztáv valamivel több, mint 1000 km, a gyorsaságik teljes hossza pedig közelít a 400 km-hez, 15 szakaszra bontva. Az érdektelenség már a nevezési listán is látszott, ahol a teljes mezőny (N-esekkel, A6-osokkal együtt) 90 versenyzőpárost tartalmazott (A8-as 14 darab volt).

Érdekel még ez valakit?

De befejezem a károgást, és inkább elmondom, mi történt a hétvégén. Az előző két futam Loeb és a Citroёn győzelmével zárult, és a korábbi híradások szerint nagyon készült mindenki, hogy megszakítsa a francia sorozatot. Például a VB címvédő, Solberg is, aki az első napot az elvárásainak megfelelően teljesítette. Az új Impreza WRC úgy tűnik, nem csak papíron váltja be a hozzá fűzött reményeket, és bár Solberg vezetési stílusa teljesen eltérő lett a korábban megszokotthoz képest, az eredmény azt igazolja, jó irányba fejlődik. Fej-fej mellett haladnak Loebbel, aki szintén nem bírta levenni a bal lábát a gázpedálról. Az első napi 4 szakaszból 2-2 nyertek.

Az utolsó szakasz végén Solberg állt az élen, közel 5 másodperces előnnyel, mikor a gyors végén nem tudta beindítani az Imprezát. Navigátorával nekiálltak kitolni az autót a zónából, de az szerencsétlenségükre pont egy emelkedő alján volt, és felfelé dagadó nyaki erekkel sem tudták megmozdítani. Néhány a közelben tartózkodó újságíró sietett a segítségükre, ami abból a szempontból valóban jól jött a norvég srácnak, hogy folytatni tudta a versenyt, de az idegenkezű segítségért kapott 5 perc büntetés a 13. helyre vetette hátra. Hirvonen, a másik Subarus a nyolcadik helyen fejezte be az első napot..

A murvás szakaszok általában nem kedveznek az elsőként átszaladóknak, így volt ez most Loebbel is - először. Aztán persze magára talált, és Solberg este beszákolt büntijével az élre került, 8 másodperces előnnyel Grönholm Peugeot 307 WRC-je előtt. A másik Xsara WRC-vel Sainz is esélyes volt a győzelemre. A korábbi VB-s "első versenyeket" - Indonézia, Ciprus, Törökország - ő nyerte, így nyugodtan nevezhetjük új versenynyerőnek. Most is haladt rendesen, és bár 30 másodperes hátrány gyűjtött már az első napon, ezzel az eredménnyel a harmadik helyen állt.

A franciák másik csapatánál sem aludtak. Grönholm keményen kezdett - de persze nem annyira mint Loeb, vagy Solberg -, erősen próbálta tartani a lépést az elsőkkel. Solberg ügye neki is jól jött, mert így a második helyen állva térhetett nyugovóra. A csapat elsődleges szempontja viszont mindenképpen a hiba célbaérés volt a pontszerzés miatt. Ennek érdekében cserélték le Loixot is Rovanperára a második 307 WRC-ben. Rovanpera a tavalyi Mexikó ralit (akkor még nem volt a VB része) megnyerte, így bizonyos előnyökkel érkezett, amiket az új autó kicsit csökkentett, hiszen azt most vezette először. Ráadásul technikai zűrök is bosszantották, így mindenki a második naptól várta a feltámadását.

Az első nap vége felé az első négy helyen négy különböző gyártó versenyzője állt, ráadásul 20 másodpercen belül. Markko Martin a Forddal volt a negyedik, egészen az utolsó szakaszig, ahol hatodik fokozatban (talán 170-nél, de ez nem biztos) megperdült. Karcolás nélkül megúszta a kalandot, de a közel 30 másodperc nem hiányzott a szákba. Az 5. helyre került. Duval a csapat második Focusával még a második szakaszon megütötte az egyik hátsó kereket, ami miatt jelentőn hátrányt kapott. A napot a hetedik helyen fejezte be, 16 másodperccel Martin mögött.

Már csak a Mitsubishi van hátra a gyártók számba vételénél. Ők egyelőre nem gondolkodnak futamgyőzelemben, hosszú távú fejlesztési tervük jelenleg megelégszik az autó megfelelő beállításainak eltalálásával, és a versenyzők versenykilométereinek gyűjtögetésével. Panizzi több mint 2 perccel lemaradva az élről a 9. helyen futott be, Galli pedig fékproblémákkal küzdve, 5 perces hátrányba került. A verseny kiélezettségét mutatja az is, hogy a 9 perces hátránnyal még simán pontszerző helyen lehet lenni. Köszönjük néked Sárvár.

A következő nap egyértelműen Solberg napjának nevezhető, mivel mind a hat gyorsaságit megnyerte, de a büntetésként kapott hátrány kitartott, így este mégis Martin állt az élen. És úgy látszik az élen állóknak nem kedveznek az utolsó pillanatok, mivel Martin elkésett a nap végi szervizparkból, amiért 10 másodperc büntetést kapott. Viszont ő ezzel együtt is az élen maradhatott. Mögötte Sainz végzett, alig 15 másodpercnyire. Nem kis meglepetésre - vagyis én már nem lepődök meg semmin ezen a VB sorozaton - a harmadik helyre Duval érkezett be, akárcsak a Montén, nagyot csatázva Sainz-al. Kettőjük között mindössze 3 másodperc a különbség.

Ebben a percben teljesen ésszerű a kérdés - és viccen kívül -, hogy hová tűnt Loeb? Nos, neki nem adatott meg a zsinórban hármas győzelem. Az élről kezdte a napot, és a hatodik gyorsaságin elütött egy sziklát, ami leszakította a Xsara WRC olajpumpáját. Az olajnyomás hiánya pedig kinyírta a motort. Seb Loeb kiesett. A csapat reménye így Sainz maradt, aki a korábbiakban már elmondottak szerint küzdött is rendesen az élmezőnyben.

Eltekintve a versenyben elfoglalt helyüktől be kell látni, hogy a Subarusok nem lódítottak. Ők előre megmondták, hogy az Impreza WRC04 képes a győzelemre, és így is van. Hirvonen alatt is veszettül repeszt a gép, a negyedik helyre eljutni is képes vele - jó, tudom, ilyen mezőnyben ez nem akkora kunszt, mint mondjuk három évvel ezelőtt lett volna. Tehát Solberg előtt áll, ami a csapatérdekek szempontjából nem az előnyösebb leosztás, mivel Solberg a nagyobb prioritást élvező.

A Peugeot csapatnál szintén sűrű volt a nap. Grönholmot remek kezdése után rögtön az első gyorson pofáncsapásként érte az elromlott kormányszervó. A kiváló szervizelési szabályoknak megfelelően a következő három szakaszt is így kellett teljesítenie, így hátránya tovább nőtt. A nap végén a hatodik helyen találta magát, bedurrant alkarral, és jócskán több mint 4 perces hátránnyal.

Rovanpera már előző nap is küzdött, úgyhogy neki már nem volt akkora csalódás a szombat. Bár most magának köszönheti a hátrányt, mivel egy megperdülés következtében eltörte a 307 WRC kormányösszekötőjét, és 15 percig szőröztek mire olyan állapotba hozták a gépet, hogy tovább tudjanak haladni. A helyezése már nem is érdekes (16.).

A Mitsubishi harcáról sem szabad megfeledkezni. Bár náluk a tapasztalatgyűjtés a cél, szerintem örülnének néhány pontnak, amiknek a megszerzésére egyébként is van esély, most a kiesők miatt talán még több. De Galli számára ennek ideje még nem jött el. Az olasz srác még délelőtt kiesett az eltört felfüggesztés miatt. Viszont azt elérte, hogy Panizzi óvatosabb legyen, mivel egyedül maradt, hogy a csapat érdekeinek megfelelően murvás adatokat szolgáltasson a Lancerről. A nyolcadik helyen futott be.

A vasárnap pedig csak úgy eltelt. Martint elég keményen szorította ugyan Sainz, de az élről nem tudta letaszítani, így az észt fiú megnyerte élete harmadik világbajnoki futamát. Ezzel a húzással most egálban áll Loebbel az összetett pontverseny élén. És ez még nem minden, mögötte szintén Ford végzett. Duval élt a Sainz autójának fékproblémája nyújtotta lehetőséggel, és átvette a második helyet. Amit aztán már meg is tudott tartani. Sainz a rossz fék miatti megperdülése miatt csúszott le a harmadik helyre, de ezzel nagyon fontos pontokat adott a Citroёnnek, aki így a gyártók pontversenyében a Ford mellett tud állni az első helyen.

A Subaru már futott ilyen dicsőségeset, mármint eredményileg. Mert az autó fölénye vitathatatlan. Solberg végül a negyedik helyig jutott, megelőzve Hirvonent - ugye mondtam, a prioritás - aki az ötödik lett. A Peugeot-nál is befutott mindkét autó, de pontot csak Grönholm kapott. A Mitsubishi megfelelt elvárásainak, Panizzi nyolcadikként célba ért. A következő futam április elején Új-Zélandon lesz, és reméljük nem fog elmaradni érdeklődés hiányában. Bár azt hiszem érdektelenség lesz ott, is de mégsem fog elmaradni. Idén még biztosan nem.