Wéber fellebbezett

2005.07.13. 13:53

Wéber Gábor a legutóbbi, kiskunlacházi versenyen 10 másodperces időbüntetést kapott, mert célbaérkezésekor elütötte a szalmabálákat. A kétszeres bajnok fellebbezett a versenybíróság döntése ellen.


A kiskunlacházi hegyiverseny meglehetősen rendhagyó formája a gyorsasági autóversenyzésnek. A versenyzők természetesen mindent megpróbálnak, hogy némi előnyre tegyenek szert, elhagyják az aszfaltot és a fűre is lemennek egy-két tizedmásodperc reményében. Mivel a pálya nem zárt, nem is igazán definiálható tökéletesen, így nem mindig könnyű feladat eldönteni, ki szerzett előnyt jogtalanul. Wéber Gábor, a Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa éllovasa a vasárnapi versenyen úgy érkezett be a célba, hogy versenyautójával elkaszálta az ott elhelyezett szalmabálákat. A versenybíróság megállapította, hogy Wéber nem fékezett, nem kormányzott, és a manőver veszélyes volt a versenytársakra. A kétszeres bajnok július 11-én járult a testület elé, ahol belsőkamerás felvétellel igazolni tudta ártatlanságát. A felvételen egyértelműen látszott, hogy Wéber megtett minden tőle telhetőt, vagyis fékezett, és megpróbált elfordulni, csak túl nagy volt a lendülete.


Alaposan felkészültem, átnéztem minden szabályt és elvittem a belsőkamerás felvételemet is. Meglepően gyorsan döntöttek a bírák, megnézték a felvételt, meghallgattak, majd azt mondták, hogy egyértelmű és visszakaptam az időmet. - nyilatkozott Wéber a történtek után. Wéber tehát visszakapta pontjait, és ezzel a második helyet foglalja el a bajnokságban, holtversenyben Gál Szabolccsal. Makai György továbbra is vezet, bár előnye megcsappant, hiszen a legutóbbi versenyen neki is adódtak problémái. A fiatal versenyzőtől elvették vasárnapi győzelmét, mert a futamban nem tudott a számára kijelölt időben elrajtolni.

A bajnokság állása:

1. Makai György 96 pont
2. Wéber Gábor 81 pont
3. Gál Szabolcs 81 pont
4. Bárkovics Zoltán 67 pont
5. Bertalan Miklós 50 pont
6. Déri András 46 pont