Véget ért a móka…

2005.10.03. 09:38

A Clio Kupa mezőnyében egy nem várt műszaki hiba miatt igazi küzdelem nélkül dőlt el a bajnoki cím sorsa, az Astra Kupában viszont az utolsó pillanatig nyílt volt a verseny.


Záró fordulójához érkezett a Gyorsasági Országos Bajnokság. Az októberi verseny nemcsak azért izgalmasabb a többinél, mert ez az utolsó. Ilyenkor ősz derekán már rendre lóg az eső lába, ami folyamatos rettegésben tartja az eget fürkésző mezőnyt. Persze nem mindenki fél, sőt, néhányan esőtáncot járnak. Az időjárás ezúttal hozzájuk is kegyes volt.

A Mobil1 Opel Astra Classic Kupa szombati futama

Az Astra Kupa futamainak első köreiben szinte mindig pórul jár valaki. Sokan elhullottak most is, lépten-nyomon szomorúan pislogó versenyautók figyelték a pálya széléről az eseményeket. Az élen lévő hét pilóta hamar meglógott, a mögöttük lévő bolyt én tartottam fel. Hősiesen védelmeztem a pozíciómat a 12. körig, amikor a mögöttem autózó kolléga vagy rontott, vagy elgurult a gyógyszere, mindenesetre csúnyán kiforgatott a kettes kanyarban.

Az eseményre a sportbírók megvonták a vállukat, mondván versenybaleset volt. Az óvást ilyenkor 70 000 Ft-tal megtoldva fél órán belül kell benyújtani . Ha a versenyzőnek igaza van, visszakapja a pénzét. Sajnos én nem óvtam meg az esetet, pedig egyértelműen látszott a felvételről, amit este egy pályabíró és Wéber Gábor, a Clio Kupa kétszeres bajnoka, visszanézett, hogy szabálytalanság történt.


Előfordul az ilyesmi, nem is feltétlenül szándékosan. Én is raktam már ki másokat, engem is kiraknak, ez van. Örülni persze nem nagyon tudtam 11. helyemnek. Az élmezőnyben tiszta volt a küzdelem, Kiss Norbert meglógott, és megnyerte a futamot, mögötte Szamosvári és Molnár végzett. A bajnokságban vezető Bíró a negyedik helyen ért célba, a nagy vetélytárs, Farkas, előtt, előnyét így három pontra növelte, de a bajnoki cím sorsa még egyáltalán nem dőlt el.

A Mobil1 Opel Astra Classic Kupa XI. futamának nem hivatalos végeredménye

1. Kiss Norbert (Proex AMSE)
2. Szamosvári Béla (J.B. Motorsport)
3. Molnár Zoltán (J.B. Motorsport)
4. Bíró Géza (J.B. Motorsport)
5. Farkas László (BMW Team Hungary)
6. Czenkár Béla (J.B. Motorsport)

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa szombati futama

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupában már szombaton eldőlt a bajnoki cím sorsa. Az elmúlt két évben diadalmaskodó Wéber Gábor váltó problémák miatt hat kör után a verseny feladására kényszerült. Később a sokáig vezető Bárkovics is kiállt - szintén műszaki probléma miatt -, Makai pedig magabiztosan nyerte a futamot és evvel behozhatatlan előnyre tett szert egyetlen igazi vetélytársával szemben. Makai György mögött Czollner Gyula és Gál Szabolcs állhatott a dobogóra, ahol a 2005-ös bajnoknak Wéber az elsők között gratulált.

Makai György: Egyik szemem sír, a másik nevet. Sajnálom, hogy Gabi kiesett, csatában szerettem volna megnyerni a bajnokságot. Azzal persze mindketten tisztában voltunk, hogy a meccset köztünk a technika fogja eldönteni. Egy váltó választotta el őt az első helytől. Úgy terveztem, hogy végig az árnyékában maradok majd, és a megfelelő időben támadok. Bárkovics Zolit ki tudtam volna fékezni, de ezt is a végére tartogattam volna. Kár, hogy nem így alakult.


Wéber Gábor: Szétment a váltóm. A hetedik körben az egyik kanyarban éppen hármasba kapcsoltam, amikor felrobbant. Már előtte, az elején olyan hibát csináltam, amilyet nem szoktam, megütöttem a sikánnál a gumibálát, széthúzta a futómű széttartását, és az egyenesben elképesztően lassú volt az autó. Bárkovics Zoli folyamatosan jött rám, nem voltam benne biztos, hogy meg tudom tartani az első helyet. Aztán ő is rontott, le tudtam szakítani. Épp a tükörben figyeltem, hogy milyen messze van már, amikor pakk, megadta magát a váltóm. Megpördültem, tudtam, hogy itt sajnos vége. Ha ez nem történik meg, akkor győzni tudtam volna, mert az előnyömet már nem tudták volna behozni, csak épp nem tudtam volna meglógni.

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa XI. futamának nem hivatalos végeredménye

1. 402 Makai György (Zengő MSE)
2. 403 Czollner Gyula (Zengő MSE)
3. 405 Gál Szabolcs (Servo Motorsport Kft)
4. 404 Vladár Tibor (Zengő MSE)
5. 421 Szabolcs Róbert (Proex AMSE)
6. 432 Déri Tamás (Zengő MSE)

A Mobil1 Opel Astra Classic Kupa vasárnapi futama

Vasárnap leszakadt az égi áldás. Az eső mindig izgalmasabbá teszi a futamokat, több a csúszkálás, több a baleset, és rendre borul a papírforma. A legfontosabb persze az volt, hogy Bíró és Farkas egymáshoz képest hol végez, hiszen ezen múlt a bajnokság. Farkas Lászlónak igen kalandos versenye volt. Az első öt hely mindegyikét birtokolta, végül az utolsó kanyarban szerezte meg a második helyet, és evvel ő lett a Mobil1 Opel Astra Kupa 2005-ös bajnoka.


Kiss Norbert vizes pályán éppen olyan magabiztosan versenyzett, mint szárazon, és újfent maga mögé utasította a mezőnyt. Harmadik helyen Walter Csaba ért célba, aki idén még nem is versenyzett Astrával.

Nekem is izgalmas túrám volt. Óvatosan rajtoltam, megvártam, amíg egy kicsit letisztul a kép. Mindenképpen végig akartam menni, nagyon vigyáztam, nehogy valaki rögtön az elején kiüssön. Kicsit leszakadtam az élmezőnytől, de meg volt a gyorsaságom, hogy behozzam a lemaradást. Folyamatosan jöttem előre, amikor a célegyenes végén a mögöttem autózó kolléga elfékezte magát, és amúgy Sato módra lebombázott. Nem tudom leírni, mit éreztem, ezt az esős versenyt vártam már két éve. Újra a 11. helyen értem célba, és még kevésbé tudtam örülni, mint szombaton, ráadásul sem a szombati, sem a vasárnapi esettel nem foglalkozott a versenybíróság, pedig az általános morál javítása miatt fontos lett volna. Remélem jövőre szigorúbbak lesznek.

Farkas László: Rettentően boldog vagyok. Nagyon sok segítséget kaptam a versenyiskolától. Mindenkinek köszönöm, aki segített abban, hogy megnyerhettem ismét a bajnokságot. A nedves pálya is az előnyömet szolgálta, mert szerintem vízen a másik csapat nem annyira tud menni. Én itt a versenyiskolában sokat vezetek, és sokat tanítok is esőben.

A Mobil1 Opel Astra Classic Kupa XII. futamának nem hivatalos végeredménye

1. Kiss Norbert (AMSE)
2. Farkas László (BMW Team Hungary)
3. Walter Csaba (Főnix Motorsport Egyesület)
4. Bíró Géza (J.B. Motorsport)
5. Brachna Dávid (J.B. Motorsport)
6. Szamosvári Béla (J.B. Motorsport)

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa vasárnapi futama


A Clio Kupa vasárnapi futama idő előtt ért véget. Wéber Gábor nagy előnyre tett szert a második helyen autózó Bárkoviccsal szemben, de nem tudott végigmenni, mert megint szétrobbant a váltója. Öröm az ürömben, hogy a rettenetes mennyiségű olaj miatt, ami a malőr következtében a pályára került, leintették a futamot, és a kettővel korábbi kör állását vették figyelembe a végelszámolásnál, így Wéber kiesése egyben a győzelmét is jelentette. Bárkovics Zoltán második lett, mögötte Gál Szabolcs végzett.

Wéber Gábor: Annak ellenére, hogy elment a bajnoki cím és a csapatbajnoki cím is, így szerettem volna lezárni ezt az évet. Ma tudtam volna úgy lejönni a pályáról, hogy feladom. Ma nagyon durván bántam mindennel, a határon autóztam, nem érdekelt semmi, az utolsó centiig éreztem a pályát. Nagyon jó érzés volt. Láttam, hogy a többiek leszakadnak, erre nem lazítottam, hanem még jobban nyomtam, sorra javítottam a köridőmet. Amikor ugyanúgy, mint tegnap, elment a váltóm, mérges voltam. De még ki sem szálltam az autóból, amikor láttam a piros zászlót, és tudtam, az előző kör eredményét értékelik. Kicsit faramuci, hogy pont az én olajam miatt lett hamarabb vége, és tönkrement autóval nyerni tudtam. Úgy érzem, már kijöttem az alagútból, már nemcsak látom a fényt, hanem kint vagyok a napon.

Bárkovics Zoltán: Wéber Gabi ma nagyon gyors volt. Azért is engedtem be magam elé, mert úgy láttam, vizes a pálya, és gondoltam, kicsúszik egyenesen, és nem fog befordulni, de ügyes volt, sikerült neki. Utána már nem akartam kockáztatni. Örülök ennek a második helynek, de az egész évet tekintve van egy pici hiányérzetem, az első hely kimaradt. Pechem volt, mert ha nem intették volna le a versenyt (többek szerint sem volt erre szükség), nyertem volna.


Gál Szabolcs: Szokás szerint Czollner Gyuszival csatáztam, de most a szerencse nekem kedvezett. Wéber Gabi olaján megcsúsztam, hátrébb kerültem, de leintették a versenyt. Nagyon örülök a bajnokság harmadik helyének, és ami még szuperebb, miénk a csapatbajnokság aranya is.

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa XII. futamának nem hivatalos végeredménye 11 kör után

1. 401 Wéber Gábor (Zengő MSE)
2. 406 Bárkovics Zoltán (Servo Motorsport Kft.)
3. 405 Gál Szabolcs (Servo Motorsport Kft.)
4. 403 Czollner Gyula (Zengő MSE)
5. 404 Vladár Tibor (Zengő MSE)
6. 416 Telek Gábor (Zengő MSE)

A 2005-ös gyorsasági idény bajnokai

Mobil 1 Opel Astra Classic Kupa: Farkas László
Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa: Makai György
Wankel csoport: Assenbrenner Tibor
A csoport: Kavecz István
N csoport: Hernádi László
H/F csoport: Bódis Kálmán
Formaautók: Pödör Balázs