Mégsem lesz 307 WRC Spicinek

2006.03.16. 15:06

Peugeot 307 WRC nem lesz, de mindenképpen ott lesznek, mindenképpen WRC-vel, ami mindenképpen piros lesz.

Korábban hírül, adtuk, hogy Sptzmüller Csaba Peugeot 307 WRC-vel vágna neki az idei ralibajnokságnak. Most pedig sajnos ennek cáfolatáról kell beszámolnunk. Ugyanis szerződést bontott Spitzmüller Csaba és Kazár Miklós a Grifone-csapattal, mert a szerződésben vállalt Peugeot 307 WRC-t nem tudták a Pacotti Motorsport versenyzői számára biztosítani. A csapat jelenleg is keresi azt a WRC-t, amivel az Eger-ralin rajthoz tudnak állni, hiszen a cél változatlanul a bajnoki cím megszerzése.

Kazár Miklós: "Januárban megkötöttük a szerződést a Grifone-csapattal, egy Peugeot 307 WRC-re, amit ők javasoltak. Átutaltuk nekik az előleget, és hátra is dőltünk, mert úgy gondoltuk, hogy egy nagyon jó autóval és egy nagyon jó csapattal fogunk versenyezni. Két hete értesültünk róla, hogy gond van, mert a Peugeot Sport eladta az összes 307 WRC-jét, azt az autót is, amelyet a Grifone-csapatnak ígért. De nemcsak minket vezettek meg, hanem a világbajnokságon versenyző Tony Gardemeister is hasonlóan járt, aki az olasz Astra-csapattól bérelt volna 307 WRC-t. Az igazi okot nem tudjuk. Amikor ez kiderült, megpróbáltunk más lehetőséget keresni. A Grifonénak van két 206 WRC-je is, de mind a kettőt lekötötték már az Eger-rali idejére. A Corollával pedig nem szívesen versenyeznénk, mert nem akartunk úgy elrajtolni, hogy eleve esélytelenek vagyunk a bajnoki címre. Sajnos így a két olasz partnert is elveszítettük."

Szabady Levente, csapatvezető: "Először is szeretnék elnézést kérni minden szurkolótól, hogy nem tudjuk teljesíteni az ígéretünket. Most is, mint ahogyan a Peugeot 307 WRC bejelentésekor is, őszinték szeretnénk lenni a szurkolók és a média felé. Szakítani akartunk azzal a hagyománnyal, hogy a csapatok az utolsó pillanatig titkolóznak. Ezért jelentettük be már az év elején, hogy mivel fogunk versenyezni. Mi minden kötelezettségünket teljesítettük, ami a szerződésben szerepelt, sajnos rajtunk kívülálló okok miatt hiúsult meg a dolog. Nagyon sajnáljuk, hogy nem jött össze a 307 WRC, de ez egy cseppet sem tántorít el bennünket attól a céltól, hogy harcba szálljunk a bajnoki címért. Az Eger-ralin mindenképpen ott leszünk, mindenképpen WRC-vel, ami mindenképpen piros lesz. Spici (Spitzmüller Csaba) és Miki (Kazár) pedig mindent el fognak követni azért, hogy minél jobb eredménnyel kezdjék az évadot. A történtek ellenére is jó a hangulat a csapatban, mindenki nagyon várja az Eger-ralit.

Spitzmüler Csaba: "Tavaly találtunk egy teljesen profi csapatot, akikkel nagyon korrekt feltételekkel tudtunk együttműködni. Úgy éreztük, hogy ha ez a csapat a nevét adja valamihez, akkor nem lehet gond. Aláírtunk velük egy szerződést, Monte Carlóban bemutattak a Peugeot Sport-os vezetőknek. Tényleg úgy voltunk vele, hogy ez egy biztos dolog. Ami a legjobban bánt, hogy önhibánkon kívül kicsit hiteltelenné váltunk. Ez borzasztóan aggaszt. Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen egy nagyon biztos dologból egy teljesen bizonytalan helyzetbe kerültünk. Késésben vagyunk, mert az összes jó és elfogadható árú autót mind lekötötték már. Gyakorlatilag az összes szóba jöhető csapattól van ajánlatunk, de nem könnyű a döntés, mert a legtöbb helyen vagy az árral vagy pedig a szolgáltatás színvonalával van problémánk. Azt azonban biztosan ígérhetem, hogy ott leszünk Egerben, még akkor is, ha ezért kompromisszumot kell kötnünk. Mindent a bajnokságnak rendelünk alá, hiszen változatlanul a bajnoki cím megszerzése a cél."