Ámokfutás 2005

2005.04.26. 10:26

Csalásoktól, kizárásoktól volt hangos és szomorú tavaly az évad vége. A márkakupák résztvevői idén szigorúbb ellenőrzésekre számíthatnak.


A 2004-es Mobil1 Opel Astra Classic Kupa záró fejezetét nem a pályán írták. Az utolsó verseny után sorra jöttek a kósza hírek, aztán a pletykák valósággá váltak, és az MNASZ bejelentette, hogy gyakorlatilag a fél mezőny eredményét megsemmisíti. Az ok egyszerű: a versenyautókban alkalmazott technikai eszközök nem feleltek meg a szabványok által előírt követelményeknek.


Az eset természetesen óriási tüzet szított, a csapatok azzal védekeztek, hogy a változtatásokat nem előnyszerzés céljából, hanem szükségből hajtották végre az öregedő autókon, de a technikai bizottság hajthatatlan volt. A versenyek végeredményét megváltoztatták, és az Astra-kupa egy éven belül másodszor is elveszítette bajnokát. Az első bajnokot, Aschenbrenner Tibort, aki egész évben szinte verhetetlen volt, már korábban kizárták.

A második bajnok, Dr. Grigalek Gábor is csak rövid ideig érezhette nyeregben magát, hiszen a győzelemhez szüksége lett volna az utolsó hétvégén szerzett pontokra. A harmadik, igazi bajnok végül Farkas László lett, bár - hogy még szebb legyen a kép - utolsó eredményét neki is elvették .

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupában sokkal jobb volt a helyzet. Itt is fény derült ugyan egy-két svindlire, de kevesebben és csendesebben csaltak: a néhány plusz lóerőért folytatott harcban a kormányszervót kiiktató versenyzők nem a bajnoki címért küzdöttek. Weber Gábor már az év elején bebiztosította magának a végső győzelmet. Ha az első futamokon nem jöttek volna az eredmények, bizony könnyen bajba kerülhetett volna, a mindössze 19 éves Makai György ugyanis szinte megtáltosodott, és az évad vége felé már sorra nyerte a futamokat.


A tél, bár versenyek természetesen nem voltak, nem telt tétlenül. A szakágvezetőt, Major Józsefet leváltották, hiszen az ő istállójánál versenyző kupás Astrák nagy része fennakadt az átvizsgáláson. Helyébe Zengő Zoltán lépett, aki megígérte: "Idén sokkal komolyabb és gyakoribb technikai ellenőrzések lesznek a márkakupákban, mint az elmúlt években. Már van rá mód, hogy a Cliókban lévő komputert is ellenőrizzük, és az Astrákra is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk majd."


A technikai bizottság felülvizsgálta kupás Astrák homologizációs lapját, és az új szabályok már egyértelműbben, észszerűbben fogalmazzák meg a követelményeket. A szabálytalanságok elleni fellépés is szigorú lesz, a következmények - tiszta, látványos verseny képében - remélhetőleg a versenypályán is látszanak majd.



A gyorsasági szakág 2005. évi versenynaptára

1. április 29 - május 1. Hungaroring
2. május 27 - 29. Pécs
3. július 01 - 03. Kiskunlacháza
4. július 15 - 17. Parádsasvár
5. július 29-31. Hungaroring (Marlboro Magyar Nagydíj betétfutam, csak Clióknak)
6. augusztus 26-28. Hungaroring
7. szeptember 30 - október 2. Hungaroring

A Clio-kupában a szabályok nem, de az autók változnak. Megérkezett az a negyven körmös kapcsolású váltó, amit úgy vártak a versenyzők, mint a messiást. A gyári váltó versenykörülmények között sajnos hamar megadta magát, és sok kellemetlenséget okozott. A versenyváltó természetesen többszörösét bírja a terhelésnek: szinterkuplung és erősebb féltengely is része az új szerkezetnek. Az autók körideje is sokat javul majd a rövidebb áttételeknek és a váltóhoz tartozó sperr differenciálműnek köszönhetően.

A 2005-ös év első éles bevetésére, az V. Heidelberg-kupára hétvégén kerül sor a Hungaroringen. Az április 29-től május 1-ig tartó események nem csupán a versenypályára korlátozódnak: koncertekkel, gyermekprogramokkal, bemutatókkal színesítik a programot a szervezők. Gyulavitéz ígéri, hogy idén megpróbál nem felborulni.