Sógorok a Hungaroringen

2002.09.10. 09:03

Nem mindennapi küzdelmek, benzines-dízel csata: a Hungaroringre ugyan nem jöttek el a turbós BMW-k, de a Seat Ibiza PD TDI alaposan megszorongatta a benzines konkurenciát.

 
   
   

A hétvégi rendezvény nem csupán a magyar bajnokságban számított, hanem az osztrákok kupájában is újabb fordulót jelentett. Ráadásul a sógoroknál a nyitott bajnokság miatt fontos volt a részvétel. Több mint kéthónapos nyári szünetük után feltöltődve, megújult lendülettel érkeztek Mogyoródra.

 
   
 

A szabályok 2000 köbcentiben határozzák meg az autók hengerűrtartalmát, s talán kissé meglepő, hogy a (turbó nélküli) benzinesek mellett turbóval szerelt dízelmotoros versenygépek is rajthoz állhatnak, amelyek a szabályzatnak megfelelően súlyengedményt kapnak, így komoly ellenfelekké válhatnak. A sorozatban résztvevő széria-közeli autók a szabályok szerint mind Yokohama gumikon futnak, Castrol motorolajat használnak, a kipufogót pedig egységesen a Sebring szállítja.

 
   
   

Az Alfa 156-tal versenyző Alexander Niel szoros versenyben nyerte a 2001. évi bajnokságot, a márkák versenyében viszont nagy fölénnyel a Honda győzedelmeskedett. Ebben nem kis mértékben az is közrejátszott, hogy az Integrások voltak a legtöbben. Az idei évadra sokat fejlődött, komolyodott a sorozat, hiszen több csapat is élvezi az osztrák márkaimportőrök támogatását - a bajnokság népszerűsége egyre több befektetőt, szponzort vonz.

 
   
 

Nem mindennapi küzdelmeket ígér a benzines-dízel csata: a Hungaroringre ugyan nem jöttek el a turbós BMW-k, de Herbert Karrer a Seat Ibiza PD TDI volánja mögött alaposan megszorongathatja majd a benzines konkurenciát. Többen teljesen új autóval kezdték a 2002-es idényt, így a hungaroringi megmérettetés két nagy esélyese, Hofmann és Plöderl is (mindketten Civic Type-R-rel). A tavalyi bajnok Niel viszont továbbra is bízik Alfájában.

 
   
   

Idén az Ibiza dízellel versenyző Herbert Karrer mindössze egy ponttal ugyan, de vezeti a bajnokságot (62), a második helyen Alexander Niel áll az Alfával (61), akit szintén csupán másfél pont választ el a harmadik helyen álló, többszörös osztrák bajnoktól, a Hondával versenyző Hofmanntól (59,5). A márkák csatájában idén is a Honda áll a legjobban, 118,5 ponttal, a Seat 105,5-tel, az Alfa 91-gyel követi.

 
   
 

A Forma-autósok is most léptek fel először a nyári szünet után. Az indulók közül hiányzott a bajnokságban négy futam után 60 ponttal vezető Harkányi Zsolt. Helyét, azaz az üldözendő nyúl szerepét a sorozatban most először pályára lépő, a Szász Motorsport színeiben versenyző Chanoch Nissany vette át, aki a pénteki időmérő edzésen húsz másodpercet vert a szintén E-2-ben induló Eszenyi Lászlóra, majd mindkét napon megnyerte a futamokat.

 
   
   

Az N/A csoport futamain is volt jónéhány koccanás, megpördülés és kiállás, de Kavecz Zoltán M3-as BMW-je utolérhetetlen volt mindkét nap.

Szombat

A magyar túrakocsisok H csoportjának futama is rendhagyóan indult. Törő István Peugeot-jával a bokszból rajtolt. Vinoczai Attila autója pedig még a rajthoz való felállás előtt megállt. Az első helyről induló, tavalyi győztes, Andrej Studenic a rajt során beragadt, így Rácz István és Brachna László is meg tudta előzni. A következő körben Tomsics Gábor Alfa Romeójának felrobbant a motorja, olaj került a pályára, emiatt a rendezőség új rajtot rendelt el. Mialatt a többiek az új felállásra készültek, Barta Gábor Opel Corsájával a boxba ment, ezért kizárták.

 
   
 

Az új rajtnál mindenki azt a helyet foglalhatta el, amelyre az időmérő edzés alapján jogosult volt. A második rajt az elsővel szinte azonos forgatókönyv szerint zajlott, Liedl Viliam ismét beragadt és újra leghátulra került. A nagy esélyes szlovák Studenic megint rosszul rajtolt, beragadt, így Rácz és Brachna ismét meg tudta őt előzni. Rácz fordult a kanyarba elsőként. A második körben Herther Gusztáv a korlátnak rohant, Burghardt Károly BMW-jével kiment a kavicságyba. Szóval alkottak rendesen. Mindeközben Rácz István és Andrej Studenic folyamatosan csatázott az élre kerülésért, illetve az élen maradásért. Studenic végül a harmadik körben egy lekörözés közben meg tudta előzni Rácz István Porschéját.

 
   
   

Az osztrákok versenyében Sascha Plöderl-re igaz a türelem és a rózsa kapcsolatáról szóló mondás. A Civic Type-R-rel versenyző osztrák élete első győzelmét aratta az Osztrák Túraautó Bajnokságban. A fiatal versenyző jól csípte el a rajtot, és meg tudta őrizni vezető pozícióját, mögötte Karrer a dízel Seatban - kihasználva autója nyomatékát és csekély tömegét - legyorsulta Hofmann Hondáját. Az élen autózó Plöderl egyre inkább eltávolodott az üldözőktől, s igen kényelmes iramban autózva rajt-cél győzelmet aratott.

 
   
 

Hofmann azonban nem törődődött bele a harmadik helybe, s igen keményen kezdte támadni Karrert, akit rövidesen vissza is előzött. Ám a Seat gazdája sem hagyta annyiban: a verseny elején még állandónak mondható, Hofmannal szembeni lemaradásából körről-körre sikerült lefaragnia egy keveset. Mígnem négy körrel a verseny vége előtt, kihasználva az előtte haladó hibáját a sikánban visszavette tőle a második helyet.

 
   
   

A nap vesztese Alex Niel a betegeskedő Alfa 156-ossal: a tavalyi bajnok jó rajtját követően fokozatosan csúszott egyre hátrébb a mezőnyben: végül a hetedik pozíción találta magát. A Toyota Celica kormánya mögött Robert Pankl izgalmas csatát vívott a 8-as rajtszámú Christoph Lampert-tel a negyedik helyért, s végül az Alfa 147-es minden támadását vissza tudta verni. (Lampertet a technikai ellenőrzés után kizárták a versenyből, mivel autója nem felelt meg az előírásoknak.)

 
   
 

Nielt végül Jürgen Schmarl pécézte ki magának Ibiza Cuprájával, aki a kanyarokban centiméterekre felfutott az előtte haladó Alfára. Kettejük csatározásaiból végül nevető harmadikként az Integrával versenyző Guido Geisler húzott hasznot, hiszen amikor azok a pálya felső részén összeakadtak, ő mindkettejük mellett elhúzott. Igaz, a siker csak félsiker, mivel Schmarl később mégis visszavette tőle az ötödik helyezést. A bajnokság állása igen érdekes: 74 ponttal Herbert Karrer vezet, méghozzá a dízel Seattal, őt pedig Roman Hofmann és Alexander Niel követik, 69,5, illetve 65 ponttal.

 
   
   

A Histo-Cup Austria első futamán a rajtrács igen foghíjasnak mutatkozott, hiszen hárommal kevesebb autó jelent meg: a 3-as rajtszámú Roland Spazierer Fordja, illetve a két magyar autója, az Alfa (Németh András), illetve a Skoda (Szomolai János) is hiányzott a helyéről - a 8-as rajtszámú BMW-s, Gerald Rinnhofer pedig a boxutcából rajtolt. A verseny talán legizgalmasabb pillanatai rögtön a rajt után következtek, hiszen a 15-ös sárga Lotus -Theussl-lel a volánja mögött - puskagolyóként lőtt ki a 9-es rajtkockáról, s körbeautózva a Fordokat és BMW-ket, jó pár pozícióval előrébb került. Igaz a verseny folyamán néhányan ismét maguk mögé utasították.

 
   
 

Wolfgang Schachinger a bődületesen gyors BMW 3.0 CSL-lel rajt-cél győzelmet aratott, mögötte pedig - a kezdeti lökdösődést követően - szép lassan visszaállt a kezdeti sorrend. A 24-es rajtszámú Georg Böhringernek a második körben műszaki problémákkal félre kellett állítania a Ford Escort II RS-t. Michael Steffny sem remekelt: ő végül tizenharmadikként futott be a célba. Nemhiába: nem tudott ilyen gyorsan megbarátkozni a Lotus Elannal, amellyel a hungaroringi futamon otthon maradt BMW-jét próbálja pótolni.