Újabb magyar siker a tereprali-Ek-ban

2006.10.16. 21:58

Szalay és Rigler kiesett, Palik a nyolcadik lett.

A Szalay-Bunkoczi-Opel Frontera trió túl korán, a szombati első szakasz 120. kilométerénél a pálya szélére kényszerült a Baja Portalegre elnevezésű Európa-kupás tereprali-viadalon. A pénteki szuperspeciálist még a legjobb magyarként, a 23. helyen teljesítették, ám egy nappal később ez már csupán sovány vigasznak számított, hiszen kiestek.
A százhuszadik kilométer körül jártunk a szombati első szakaszon, amikor fennakadt a gázpedál – mondta Szalay. Mivel kanyar következett, kinyomtam a kuplungot, akkor persze üvölteni kezdett a motor. Levettem a lábam a kuplungról, nehogy a motornak baja legyen, ám akkor a váltóban valami megadta magát.

Pedig addig minden rendben ment. A rajt után ugyan nem tudták a saját tempójukat autózni, mert a félpercenkénti rajtoltatás miatt folyamatos porfelhőben közlekedtek és alig láttak valamit, körülbelül 20 kilométer megtétele után rendeződött a helyzet. Utána végig a porhatáron autóztak, elég jól, lendületesen. A vége azonban rosszul alakult. Az vígasztalhatja őket, hogy itthon közben teljes erőbedobással készül az új versenyautójuk.

Sajnos ugyanezen a szakaszon búcsúzott a Rigler Zoltán-Maurer Péter duó is, akik szintén igen lendületesen kezdték a szombati első szelektívet. Annak ellenére, hogy nekik is kijutott az irtózatos porból. Az első tíz autó után a már említett fél perces rajtoltatás miatt szinte átláthatatlan por uralkodott mindenhol. Az első pár kilométer alatt 4-5 autót is megelőztek, majd éppen a következő előzés előtt a nagy porban eltaláltak egy sziklát, ami jobb első defektet okozott. Kiszálltak kereket cserélni, közben a nézők hangosan számolták, hány másodperc alatt tudják kicserélni. A defekt után ismét előzgetésbe fogtak, 171 km/h-val is repesztettek. Az erre a versenyre megalkotott új, futómű remekül vizsgázott, ám egy hosszú egyenesben letört a kardántengely. Nagyon jó volt az autó, a nagyságrendekkel keményebb futóművel sokkal irányíthatóbb, kezelhetőbb volt – elemezte a helyzetet Rigler Zoltán. Sajnos ez a kardántörés és a vele járó szerelés annyi időt vett el, hogy közben a rendezők elvették a menetlevelet.

A két csapat kiesése után már csak a Palik-Darázsi kettős maradt, akik magyar színekben versenyeztek. Ők nagyon higgadtan, és szerencsésen vészelték át a szombatot, a vasárnap pedig szinte jutalomnak tekinthető menet volt. A Dakart is többször megjárt versenyzőnek a néhány száz kilométeres befejező szakasz már nem okozott gondot, így sikeresen célba jutatta a Nissan Pick-upot. A kilencedik helyen értek be, de később egy előttük végző párost szabálytalanság miatt kizártak, így Palikék a nyolcadik helyért járó pontokkal térhettek haza. A futamot Marc Blazquez-Jordi Mercader kettős nyerte Nissan Navarrával.