Asinak minden mindegy - pályán is király

2002.07.01. 12:50

A Rábaring a ralisok által már ismert helyszín. Előnye, hogy elég nagy része jól belátható, a nézők könnyen figyelemmel követhetik a versenyt.

 
   
   

A 2001-ben megújult Gyorsasági Szakág életének igen fontos versenyéhez érkezett. Idén végre új helyszínnel bővült a versenynaptár, sikerült az ország egy új régióját bekapcsolni a szakág vérkeringésébe.

 
   
 

A versenyzők szempontjából a folyamatos haladás is kedvező, hiszen nem kell megvárniuk egymást a célban és együtt lecsorogni a pályán, mint például Pécsett. Az izgalmakat csak fokozza, hogy a versenyzők között elenyésző számban vannak azok, akik valaha mentek már ezen a pályán. Feladatuk egy kör minél gyorsabb megtétele napi két versenyfutamban.

 
   
   

A 67 indulót (44-en az I/2. és I/1. kategóriában, valamint 23-an a Mobil1 Opel Astra Classic Kupában) pénteken zuhogó eső fogadta a Rábaringen. A lezúduló vízmennyiség némileg keservessé tette a pályabejárást (utcai autóval), de szombatra már kisütött a nap. A versenyen kívül indulók között láthattuk, bemutató jelleggel a balesetéből épphogy csak felépült, begipszelt lábbal vezető Hideg Krisztiánt.

 
   
 

Egy másik ralis, Aschenbrenner György N-csoportos bajnok nem a tőle megszokott Mitsubishivel, hanem egy Renault Mégane Kit Carral vett részt a gyorsaságisok versenyében, Faltusz Péter pedig a szokásos Peugeot Kit Car-ral tartott bemutatót. Számukra nem volt túl nagy újdonság a verseny, hiszen a lebonyolítás menete tulajdonképpen egy rali gyorsaságinak felelt meg, mivel az autókat itt is egymás után indították, nem pedig egyszerre.

I/1 kategória, túraautók 1600 ccm. felett
első nap

 
   
   

A szombati versenynap gyönyörű napsütésben, szinte közvetlenül a felhők alatt, egy kedélyeket felborzoló eseménnyel kezdődött. Brachna László az első szabadedzésen Porschéjával bukott. A rettenetesen összetört autóból szerencsére saját lábán tudott kiszállni, de a kórházban elájult, ezért további három napra megfigyelésre bent tartják. Az edzések alatt igen nagy meglepetés volt Aschenbrenner György (Asi) szereplése, aki elsőként két perc alá tudta szorítani a felfutás idejét a 3800 méter hosszú pályán.

 
   
 

Rácz István mind a két versenyfutamban az élen végzett, ott folytatta, ahol a Hungaroringen abbahagyta. Az eddigiek szerint ebben az évben, ha rajthoz áll, nem akad nála gyorsabb a mezőnyben. A nap meglepetése, hogy a Pécsen kezdő újonc Pintér László az első felfutáson fantasztikus időt futott, mindössze 566 ezreddel maradt el Rácz István mögött. Sajnos a második felfutáson Pintér szinte totálkárosra törte (hallomásunk szerint 550 LE-s, rajtprogramos) Mitsubishijét.

 
   
   

Egészében véve papírforma-eredmény született, a Rácz-Bódis-Zengő hármas állhatott fel a dobogóra. A pécsi győztes Pólya Miklós ereje ezen a pályán csak az ötödik legjobb időhöz volt elég.

Az I/1 kategória géposztály győztesei
Összidő:

Géposztály Versenyző Autó Időeredmény
F-4,0 Rácz István Porsche GT3 03:47.698
F-2,0 Pólya Miklós BMW E36 03:56.827
A-4,0 Keszler Mátyás Audi S2 04:18.320
A-2,0 Aschenbrenner György Renault Mégane 04:18.320
N-0,4 Gáspár István Ford Escort 04:21.377
N-0,2 Deák Péter Honda Integra 04:21.377

I/1 kategória, túraautók 1600 ccm. felett
második nap

 
   
 

A rábaringi verseny nagy utazója címet Klink János érdemelte ki, aki szombat éjszaka nemcsak, hogy Pomázig szaladt némi alkatrészért, hanem az éj leple alatt egy komplett új motort is készített Ford Escort Cosworth-ába. De megérte az út, mert az első időmérő edzésen kategóriájának legjobb idejét futotta 02:02.847-tel. A hétvége másik nagy hiánypótlója Zengő Zoltán, aki futóműveket fuvaroztatott Mercedeséhez Budapest és a Rábaring között, tegnap egy elsőt, ma egy hátsót. Hozzájuk csatlakozott Bódis Kálmán, aki taxival repített ide egy váltót.

A második napi első futam sem kímélte az alkatrészeket, Asinak megállt a váltója, amellyel már előző nap is gondok voltak. Rácz István váltója még a szabadedzések egyikén romlott el, neki is Pestről hoztak másikat, ennek ellenére az első futamban a kettes és a négyes fokozatot nem tudta kapcsolni. Pólya Miklós az első felfutáson lerombolta a lassítót.

 
   
   

A bajnokság hatodik futamát Bódis Kálmán nyerte. Zengő Zoltán sikeresen megoldotta a futóművel kapcsolatos feladatot, és végül a második helyet szerezte meg. A tavalyi bajnokautóval idén első lépéseit tevő Herter Gusztáv először állhat föl a dobogóra.