Látni kellett volna

2003.06.16. 12:39

Rettenetes harcok, váratlan autótörések, rendesen kiosztott büntetések tartották izgalomban a versenyzőket és a fanatikus rajongókat. A végeredmény pedig.... na de nem lövöm le a poént.

 
 

A hétvégi rali OB futam rendezői kissé eltértek az eddig megszokott formáktól. Az hagyján, hogy a prológot az első versenynap utolsó gyorsaságijaként tartották, ráadásul ez már murvás talajú volt - ahogy a teljes második nap is -, az előtte levők viszont aszfaltosok. Ráadásul csütörtök este komplett vacsorával vendégelték meg a teljes mezőnyt egy gyönyörű kastélyban, közel Szombathelyhez. Magára vessen, aki nem volt ott.

 
   
   

Ennek ellenére a mezőny nem énekelhette önfeledten, hogy "mind itt vagyunk, Barbi", mert már a nevezési listán is mindössze 79 páros neve szerepelt, a rajtnál végül már 60-an se voltak. Valószínűleg azért is hiányoztak néhányan, mert ez a környék nem tartozik az autentikus rali Mekkák közé, valamint az év végi mínuszolásra gondolva többen is pont ezt a futamot húzták ki a naptárukból, költségcsökkentés miatt. Pedig ami a hétvégén volt, az valami borzalom. Rettenetes harcok, váratlan autótörések, és rendesen kiosztott büntetések tartották végig izgalomban a versenyzőket és a rajongókat. A végeredmény pedig.... na de nem lövöm le a poént. Tessék szépen elolvasni az egészet.

 
   
 

A csütörtöki gépátvételnél már kiderült néhány apróság. Egyértelművé vált, hogy a Szilágyi-Domonkos-Subaru trió nem vesz részt a versenyen, és a korábbi pletykák igaznak bizonyultak, miszerint autójukkal Kiss Feri, a korábbi kétszeres bajnok - aki jelenleg vírusos pénzhiányban szenved - fog indulni. Szilágyiék korábbi szponzora felbontotta a szerződést a Korda Erik féle csapattal, így vált szabaddá a Subaru, de az utolsó pillanatban derült ki Kiss Feriéknek, hogy a tulajdonos nem kötött rá biztosítást, így nem mertek elidulni vele. Ezért aztán csak előfutottak egy Subaru Foresterrel, ami nem magyar rendszámot és szép bukócsövet viselt. Itt voltak viszont Tagaiék, akiknek végre nem vitték el az autójukat a bérlők, így saját maguk ülhettek bele versenyezni. No meg felbukkant egy korábbi N csoportos bajnok neve is egy Mitsubishi Lancer Evo. VI. mellett. Elek István tért vissza, nem is akárhogyan.

 
   
   

A pénteki első gyorsaságin már megkezdődtek az izgalmak. Benik Balázs ismét a 2002-es Focus WRC-vel indult, melyet a korábbi törésből sikerült talpra állítani, és rögtön az élre is ugrott. Ifj.Tóth János csak a második időt autózta. Az előző veseny győztese, Szabó Gergő most nem hozta a formáját, de ez nem is csoda, mivel 38 fokos lázzal ült a ?koda Octavia WRC-ben, és nem találta a helyét.

 
   
 

A második szakaszon Benikék tovább növelték előnyüket, és Janikánál még Angyalfi is gyorsabban haladt. Ezen a szakaszon már történtek balesetek is. Először Botkáék rohantak be az erdőbe Mitsubishijükkel, nem csak a fényezést karcolva. Az autó ott is maradt a fák között, ahogy Balázs Öcsi Ladája is. Meg még Holczer is becsúszott egy árokba, de közel 4 perces huza-vonával sikerült a Peugeot-t visszacibálni az útra, és folytatni tudta a versenyt.

 
   
   

Valószínűleg ekkor jött el az a pillanat, amikor Rolf Schmidt, Janika autójának tuningmester-mágusa tekert egyet a potméteren, mert a következőn 2,4 másodperccel hasított gyorsabban a 206 WRC, mint Benik. A következő gyors után pedig már csak 1 tized másodperc volt a kettőjük közti különbség. Az ötödik gyors után át vette a vezetést a Bomba! - páros, bár előnyük mindössze 3 tized volt. Ez a tizedelés egyébként a későbbiekben tovább folytatódott, de most nézzünk kicsit hátrébb.

 
   
 

Az A8 kategóriában Asi Mitsubishije megközelíthetetlen volt. A szintén rettentően repesztő Turi már közel félpercnyi hátrányban állt mögötte a második helyen az ötös gyors után. Az N csoportban Elek állt az élen, akinek édesanyja valószínűleg folyamatosan csuklott, mert fiacskája nem örvendett túl nagy népszerűségnek: a bajnokság negyedik futamán bekapcsolódni, és még pontokat is rabolni sokak szemében bűnnek számít. Az F2 ekkor még unalmasan alakult. Bútor elöl, mögötte Herczig a másik piros Saxo-val.

 
   
   

Az N3-ban természetesen Krózser vezetett, ahogy az N2-ben meg Hostyánszky, a máshonnan ismerős Rózsa Norbert nevű navigátorával. Ekkor már tisztán látszott, hogy az N3-hoz sorolt N2-es páros - mert összes ketten rajtoltak el a kategóriában - nem fog pont nélkül távozni. A VFTS mezőnyben Matics-Hodula-Osváth volt a sorrend, amiből Osváth csavarozott lába mindenképp kiemelendő. A Salgó előtt sikerült eltörnie, és mostanra került olyan állapotba, hogy versenyautóba ülhetett vele. Ehhez képest a harmadik hely több mint jó. A bajnokságot jelenleg vezető Pethő autójába a fehérvári csapágyasra hajtás után új motor készült, a bejáratást a Szob-Szombathely táv lábon történő megtétele jelentette. Vagy az új motor, vagy a légköri viszonyok hatása a mindenkori szellemi-, és fizikai állapotra - meleg volt - okozta, hogy a negyedik hely körül tudott csak haladni.

 
   
 

A hatos gyors után a srácok bevonultak a nagy szervizparkba, ahol átépítették a futóműveket murvásra, mivel a napi utolsó, és a teljes másnapi pályák ilyet igényeltek. Ezen az utolsó gyorson aztán Asi olyat ment, de olyat... , hogy éjszaka a felügyelő testület meg is büntette. A szakaszt ő nyerte, lenyomva a versenyben levő 4 WRC-t (!), de az igazi poén az volt, hogy Benik Balázs ismét átvette a vezetést Janikától. Asi büntetése pályaelhagyás miatt született, a fiú - pályafutása során valószínűleg nem először - vágott le néhány kanyart, de most lebukott. A szabály szerint ekkor figyelmeztetéstől kizárásig terjedhet a büntetés, és a felügyelő testület valamiért az időbüntetés mellett döntött, a kérdés már csak az volt, hogy ez mennyi legyen. Három javaslat született: 3 perc, 5 perc 10 perc. Aztán szavaztak: a három perc túl kevés, a 10 meg túl sok, legyen 5. Jó.

 
   
   

Ezzel a 24. helyre csúszott az ekkor már a bronzéremmel kacsintgató Asi. De, hogy mégse kelljen a Ladák között haladnia szombaton, a 15. helyről rajtolhatott. Ez a nap is eseménnyel kezdődött. A harmadik helyen álló Angyalfi az első gyorson nekiszaladt egy drótkerítésnek, amit szépen feltekert a futóművére. Az autón nem történt sérülés, de meg kellett várni a műszaki mentőket, akik levágták a drótokat. Ők viszont csak az utolsó versenyautó után léphettek a pályára, így Angyalfiék akkora hátrányba kerültek, hogy nem is folytatták a versenyt.

 
   
 

A gyorsot ismét Asi nyerte, most levágás nélkül. Ezt egyébként összesen négyszer tette meg a mai napon, ami azért jelent valamit. Benik ismét gyorsabb volt Janikánál, de még mindíg csak 1.8 volt az összetett különbség. Aztán jött Rolf, és Janika átvette a vezetést... előnye 2 tized másodperc! Herczigék is bekapcsoltak valamit, mert kezdték megközelíteni Bútorékat. Az N-ben Tobakék, és Szajkyék kezdték meg a felzárkózást. A VFTS-eknél Pethő nyerte a gyorsokat. Régebben a Ladások esküdtek az Y mintás Stomil gumikra, és úgy látszik most is kiváló az Y-os gumi, csak most nem a futófelületen, hanem a gumi márkájának kezdőbetűjénél jelentkezik.

 
   
   

A 10. gyorson Janika hozzátett előnyéhez 1 tizedet(!), aztán a következőn még 8-at, de a 12-es gyorson mindent elveszített. Ismét Benik állt az élen. Eközben Asi már a 8. helyre zárkózott fel. Az N élére felugrott egy kicsit Ifj.Tobak, de a hátsó difi szétesése miatt kiestek hamar. Az F2/A6-ban Herczigék 4 tizedre közelítették meg Bútorékat. A következő gyors után pedig egálban álltak. Bútor Robi ekkor kipakolt minden felesleget az autóból: ásványvizes palack, átizzadt törülköző röpködött mindenfelé. És úgy látszik eredményes volt a művelet, mert az utolsó két gyorson legyőzte csapattársát, és ismét ő nyert.

 
   
 

Janika befejezte Benik ostromlását, és Kiss Feri bajnoki címei óta először esett meg, hogy versenyben legyőzetett. A harmadik helyre Szabó Gergő érkezett, a lázával együtt. Asiék az egyik etapon megálltak cseresznyézni, és míg a fáról csipegettek, eltűnt az autójuk. Mikor visszafordultak sehol sem látták. Az történt, hogy a kézifék rögzítő stiftje kiesett, és az autó járó motorral begurult az út melletti szántóföldre... két árkon is keresztül. Szerencsére nem járt arra felügyelő testületi tag, és nem büntette meg őket ismét pályaelhagyásért, az pedig a másik szerencse, hogy a szántón nem napozott épp néhány szerelő a csapatból. Mert akkor még óvás is lett volna... Így aztán Asi az abszolút ötödik helyre tudott befutni, az A8 ezüstérme mellett.

 
   
   

Oroszlánék az utolsó gyorson vágtak telibe egy fát, és kiestek az N csoport második helyéről. Pethő viszont minden gyorsot megnyerve a H csoport élén végzett, tovább erősítve vezető pozícióját a bajnokságban. Következő futam július közepén a Veszprém Rali lesz, ismét murvás pályákon.

 
  Eredmények
 
  A 3. InkTech-IndítTrade Savaria Rallye részletes eredményei, és végeredménye megtalálható a TotalCar közreműködésével üzemelő Yokohama Rally-Live oldalon.