Maricsekék letudták a Sumavát

2006.02.21. 12:03

A H csoport első és az abszolút értékelés 25. helyén zárta a Sumava-ralit Maricsek Miklós és Kovács József.


Ahogy korábban említettük a Budai Team párosa gondolt egyet és kiruccant a Sumava-ralira, hogy egy kis havas versenyzésbe kóstoljanak. A verseny első napján aztán csúsztak az útról, és emiatt fel kellett adniuk a további küzdelmet, de a futam beszámított a Téli Kupába, ezért a két napját külön-külön is értékelték, így vasárnap mégis folytathatták a versenyt.

Maricsek Miki így mesélt a kalandról: Pénteken prológgal kezdődött a verseny, amin öt kört kellett megtenni, így összességében 19,6 km hosszú volt. Szombaton, az első igazi versenynapon egy 18,6 km-es pályával kezdtünk, ami előtt nagyon izgultam, hiszen már egy éve nem versenyeztem, és egy ilyen hosszú gyorsasági még rutinnal is komoly kihívás lett volna. Azt éreztem, hogy nem megyünk lassan, de sokat hibáztunk. Ennek ellenére a 25. helyen álltunk. A harmadik gyorsaságin egy szűk visszafordítós kanyarban kiütöttem a hátsó futóművet, ami miatt veszítettünk négy helyet. A szombati negyedik szakaszon pedig egy jobbos kanyarba túl gyorsan mentünk be, és kicsúsztunk. Az autó gyakorlatilag megállt egy fa előtt, úgyhogy nem sérült meg, de annyira felült a hóra, hogy a 15 néző, akik a segítségünkre siettek, meg sem tudták mozdítani az autót. A gyorsasági végén jött a rescue autó, az húzott ki minket.

A versenyen élt a szuperrali-szabály - folytatta - így vasárnap újra indulhattunk. Kaptunk több mint húsz perc büntetést, de a Téli Kupában külön versenynapnak számított vasárnap. Ezt meg is nyertük a H csoportban, abszolútban pedig a 25. helyen végeztünk. Nagyon jól vizsgázott a Celica GT-Four, ami ugyan egy kicsit nagy volt ezekre a szűk pályákra, a jobb elejét rendszeresen belevertem a hófalba, de a sérüléseket leszámítva tökéletesen működött. A csapat is tökéletes volt, amint adódott egy kis gondunk a futómű kiütése miatt, azonnal orvosolták. A verseny pedig fantasztikus volt. Biztos, hogy jövőre is indulni fogunk a Sumava-ralin és a Téli Kupa másik futamán, a Janner-ralin is."