Négy évente csöcsparádé

2006.09.19. 20:23

Ahogy jönnek az új modellek, úgy frissülnek a versenyautók is.

2002-ben rengeteg mell között bukkant fel a Szalay Dakar Team versenyautója, ami akkor még Chevrolet Blazer volt. Aztán telt-múlt az idő, és az autó Opel Fronterává alakult. Most pedig, hogy az Opel lassacskán bemutatja legújabb terepjárószerű típusát, az Antarát , itt az ideje, hogy a Szalay Team is lecserélje a műanyag borításokat a versenyautó csővázán.

Már csak azért is kötelező ez, hiszen folytatódik az együttműködés a Szalay Dakar Team és az Opel Magyarország között. A keddi sajtótájékoztatón Megyeri György, a General Motors Magyarország igazgatója elmondta, hogy az Antara fontos fejezet a négykerék meghajtású szegmensben, és hazánkban akkor kezdik majd értékesíteni, amikor Szalay Balázs és Bunkóczi László várhatóan áthalad majd a Dakar-rali céldobogóján, vagyis 2007 januárjában.

Erről az egyelőre még nem elérhető modellről azt érdemes már most tudni, hogy jelenleg mindössze egyetlenegy van Magyarországon (egyébként egész Európában sincs sokkal több, hiszen ez az autó az egyike volt azoknak, amelyek először legurultak a gyártószalagról), és azt a Szalay Dakar Team kapta meg, hogy ennek a mintái alapján készülhessen a versenyautó, amellyel részt vesznek a világ legnehezebb tereprali versenyén, a 2007-es Dakaron. Ezek ismeretében az autótolvajok mérsékelt érdeklődésére tarthatnak számot, hiszen egyelőre se alkatrésznek, se donornak nem nagyon van rá kereslet, így ha valaki meglátja az utcán bátran megnézheti, hogy egyáltalán be van-e zárva... Hiszen az is felesleges.

Szalay Balázs, a csapat főnöke és egyben pilótája számára is nagy örömet jelent, hogy egy erre az új típusra hasonlító versenyautóval állhat rajthoz a Dakaron. Meggyőződésem, hogy nagyon sok van ebben az autóban, és a csapatunk azért dolgozik, hogy a lehető legtöbbet ki is hozza belőle - mondta Balázs. Mert a Dakar-rali távjának teljesítése az utóbbi években már kisebbik cél, most már a jó eredmény elérése is fontos.

A csapat kedd estére már darabokra szedi az Antarát, hogy a lehető leghamarabb elkezdhesse versenyautóvá építeni. Húsz ember, két hónapig biztosan azzal foglalkozik majd, hogy a 2007. január 6-i rajtra már a teszteken, és minden egyéb előkészületen túl legyen a páros. Emellett fontos tudnivaló, hogy Szalay Balázs a nyolc Dakar-ralija közül az utóbbi hármon indult Opel Fronterával, és mindháromszor sikerrel teljesítette azt. Ezzel az Opel az egyetlen márka a Dakarok történetében, amely mindig célba ért, ami ékes bizonyítéka az autó megbízhatóságának.