Macska nélkül…

Ahogy az lenni szokott, ha megvan a világbajnok, akkor a versenysorozat utolsó futamai már nem annyira érdeklik az embereket. Az idei rali-világbajnok pedig megvan már, az előző futamon eldőlt, így a hétvégi új-zélandi versenyt már csak fél szemmel néztem, ahogy gondolom mindenki más is.

A Propecia Rally New Zealand elnevezésű futam pedig nem a szokásos eseménysort hozta. Először is ugye továbbra sincs a mezőnyben Loeb, aki a már említett világbajnok. Másodszor pedig azt hiszem, sikerült összehozni a legkisebb WRC-számú rali-vb-futamot. 11 autóról van szó – a nevezési listán – közülük egy pedig ráadásul motorversenyző – bár annak sem akármilyen.

Az első nap egyértelműen a Fordé. Cincognak az egerek, ha nincs a világbajnok a közelben, és szerintem Grönholm minden pénzt megadna, ha az előző versenyt meg nem történtté tudná tenni. Mert a második és a harmadik nap is a Ford számlájára írandó, bár akkor már mások is beleszóltak az eredménybe, igaz, elég kevés jelentősséggel. A lényege a szómenésemnek, hogy Grönholm rajt-cél győzelmet aratott, és bár esélye már nincs a világbajnoki címre, nagyon is jól eshetett neki.

Az éjszakai esőzés kicsit átalakította a gyorsaságikat, így rendes csúszkálást láthattak a pályák szélére látogatók A háromszoros Új-Zéland-győztes Grönholm is dobálta a Focus WRC farát jobbra-balra, mégis megnyerte az összes gyorsot, és így a nap végén több mint harminc másodperces előnnyel fejezte be a csapatást. Mögötte csapattársa, Hirvonen végzett, ami azért több mint jól esett a Ford-csapatnak.

Ma minden rendben volt – nyilatkozta nemes egyszerűséggel Grönholm. Kicsit nedves volt reggel az út, és elsőként mentem a pályán, de délutánra száradt, így még jobb időket tudtam menni. Hirvonen nem volt messze mögötte, minden gyorson a második lett, ami a korábbi versenyeken Loeb jelenlétében elképzelhetetlen volt. Most mégis az van, hogy a Citroën kicsit háttérbe szorult. Bár, lehet, hogy már nem is érdekli őket az egész… Majd jövőre, az idei év már kipipálva.

Dani Sordo első fellépést mutatta be Új-Zélandon, és az első napot a harmadik helyen zárta, ami nem rossz eredmény. Bár ilyenkor mindig eszembe jut, hogy kik között, és ez azért kicsit csorbít.

A második nap sem sok minden változott. A fordosok taroltak, de most Grönholm mellett Atkinson is nyert két gyorsot, Hirvonen pedig egyet. Na bumm. Nem történt semmi extra. Az eredménylista sorrendjében nem változott szinte semmi. Bár Atkinson subarus sikerei kicsit felbolygatták az állóvizet.

Még talán akármi is történhetett volna, de a második gyors győzelme utáni szakaszon – a kilencediken -, szó szerint kegyetlenül kiestek. Egy defekt miatt megálltak kereket cserélni, és az autó leesett az emelőről, mert a sáros talaj kicsúszott alóla, az autó meg lecsúszott az útról. Atkinsonék meg a versenyből csúsztak ki.

Így aztán Grönholmék mögött megint nem maradt számottevő ellenfél, és műszaki hibáktól mentesen autózva 50 másodpercet raktak egymás közé az élen. A harmadik helyen Manfred Stohl egy perces hátránnyal hozta be a Peugeot-ját. Xavier Pons Xsarájával hiába volt a második leggyorsabb reggel, a nap első gyorsaságiján, az ötödik hely maradt neki szombat estére, csapattársa, Sordo mögött, aki így a negyediken állt.

És ha valakinek feltűnt, hogy eddig nem esett szó Petter Solbergről, annak igaza van. Elbénázott gumiválasztása miatt nem nagyon tudott labdába rúgni. Egész nap rossz gumikkal mentem. A hetes és a nyolcas pályán ráadásul még az eső is esett, így a puhább keveréket választottam. A kilences gyorstól viszont teljesen száraz volt minden. Szóval a születésnapomon kicsit jobbra számítottam, mint amit kaptam - mesélte a célban Petter.

Vasárnap aztán eldőlt minden. Vagyis inkább azt lehetne mondani, hogy egyszer csak véget ért a verseny. Pont ugyanígy vége lehetett volna szombaton is, vagy akár tarthatott volna még napokig, akkor sem hiszem, hogy bármi változott volna. Mivel nem voltak üldözések, késhegyre menő csaták, egyszerűen csak vége lett egy pillanatban, és végeredményt hirdettek.

Grönholm és a Ford nyert. Mármint a Ford a gyártók versenyét nyerte meg a 2006-os szezonban. 1979-ben Björn Waldegard Escortja győzött Új-Zélandon, és egyben a gyártók versenyében is, így Grönholm most a 27 évvel ezelőtti eseményeket remakelte. Persze a másodiknak befutó Hirvonen által szállított pontok is kellettek.

A harmadik Stohl lett, és azt hiszem itt abba is lehet hagyni a felsorolást. Ott volt még Pons és Sordo, de ők az egész verseny alatt nem nagyon zavarták az előttük menőket, így a célban elért helyezésük is inkább állapot, mint végeredmény. Most ennyire futotta tőlük. Solberg a hatodik lett, és nagy megnyugvással fejezte be az elbaltázott gumiválasztásos, műszaki hibás, csúszós versenyt.

Idén utoljára Angliában lesz még egy előadás, ahol magyar résztvevőkkel is kell majd számolnia a – remélhetőleg nagyobb létszámú – mezőnynek. Aztán januárban találkozunk újra a fiúkkal, és a jövő szezon ismét zűrzavarosnak ígérkezik. Például jön vissza gyári csapatként a Citroën a C4 WRC-vel… De erről – meg a többi hírről – később beszélünk.

Köszönet a képekért a cseh ralis honlapnak.