Csokker McRae zúzza a vasat

Vágjunk a közepébe, hiszen nincs mit szépíteni azon a dolgon, hogy az idei Forma-1-hez hasonlóan a raliban is kissé egyhangúra sikeredett a bajnokság. Azért az első helyet még nem passzolgatják egymásnak, bár megtehetnék, hiszen általában a Peugeot-s versenyzők osztozkodnak a dobogókon. A VB vége felé közeledve pedig már a pontverseny is kezd szűkülni, így hát a hétvégi új-zélandi futam sokat nyomott a latban.

Ez az 1800 kilométeres - melyből mindössze 414 volt gyorsasági - verseny akár el is dönthette a világbajnokság sorsát, mind az egyéni, mind a csapatversenyben. A tavalyi végeredmény, és a Peugeot-k fölényének tudatában Richard Burns volt a legesélyesebb (tavaly ő nyert itt, idén meg Peugeot-ban ül) a győzelemre. De azért számolni kell a jó öreg skót McRae-vel is, hiszen a tavalyi második helyezése sokat sejtet, és igazából még nincs számára lefutva ez az év, annak ellenére, hogy már aláírta a szerződését a jövő szezonra a Citroënnél.

A -12 órás időeltolódás miatt napközben nyugodt voltam, sőt éjszaka is nyugodtan aludtam az első versenynap alatt. Péntek reggel aztán mikor bekapcsoltam a telefonom, hidegzuhanyként ért a hír, amit az ömlesztve kapott SMS-ekben olvastam. Míg én nyugodtan húztam a lóbőrt, nagyjából éjfél körül, a negyedik gyorsaságin személyes kedvencem, Colin McRae megint eldobta a kanalat, és a VB esélyei (bár titkon tudtam, hogy már nincsenek is) egy szempillantás alatt elszálltak. A belsőkamerás felvételen is tisztán hallható, mikor az útról lecsúszva beleállt a fába, ő is csak ennyit tudott kinyögni: fakk. És mindezt a harmadik helyről, a kedvenc futamán... Ááá, hagyjuk, pápá idei ezüstérmes esélyek, szerintem innentől fogva teljes erővel a citromra fog koncentrálni, bár egy hazai győzelem búcsúként...

Burns pedig az elvárásoknak megfelelően az élen hajtotta az oroszlános verdát. Mögötte - Colin kiesésével simán össze tudott állni a triumvirátus - Rovanpera és Grönholm lihegett. Nem tudok elmenni azon tény mellet sem, hogy a négyszeres világbajnok Mäkinen is ott tudott lenni az ötödik helyen, ami nem szokása mostanság. Előtte pedig a meglepetésember, Jani Paasonen a Mitsubishi-vel, aki az ötödik szakaszon abszolút időt villantott, melyet Mitsubishivel a tavalyi Safari Rali óta nem tudott senki legyártani. Aztán ott volt még az elején a két maradék Fordos, Martin és a pörgő-forgó Sainz, ebben a sorrendben. Meg még Solberg, Loix és Kankkunen. A Skodások is elbúcsúztattak egy versenyzőt, Eriksson volt az, aki már a második szakaszon letörölte az Octavia WRC-t az útról, mivel hiába taposta a fékpedált. Így Gardemeisterre maradtak a mundérral kapcsolatos dogok. Virított is egy nyolcadik időt a negyedik szakaszon. Szóval így telt az első nap.

Itthon meg az éjjel közeledtével már érkeztek is a következő nap délelőtti eredmények. Mivel a második nap az első 15 autó fordított sorrendben rajtol, ezért nem olvastam el egy SMS-t sem, inkább kikapcsoltam a telefont. Majd reggel mindet egyben - gondoltam. Aztán kialudva magam, reménykedve a Peugeot-k elfáradásban, szép sorban elolvastam a híreket. Az a Richard Burns, aki a tavalyi VB címet birtokolja, és igencsak nagy reményekkel hajtogatta be magát az év elején a 206 WRC-be, eddig szinte semmit sem virított a csapatnak. Mondom: eddig, mert most meg utolérhetetlennek bizonyult. Fényévekkel autózott még a csapattársai előtt is. Egyedül talán Grönholm tudta tartani a lépést, mindössze néhány tizeddel kalapálták egymást, de Burns első napi, közel 30 másodperces előnye megingathatatlannak tűnt, sőt.

A 14. gyorsasági után már 45 másodperccel vezetett Grönholm előtt. És vajon mi szokott történni ilyen esetben a lányregényekben? A királyfi az ezüstszínű autóban megérkezik, győz, és boldogan élnek... Ez azonban a legrealitibb só, ami csak létezhet, így aztán Burns sem győzött le mindenkit, hanem inkább ő is leesett az útról és elköszönt minden reményétől. A csapat elmorzsolt egy könnycseppet, és vad számolásba kezdett. Csupán 3 pontot kellett elérniük, hogy már most kezükbe foghassák - ki tudja hanyadszor - a csapat győzelemért járó kupát. Az élen még mindig két autójuk haladt, így Corrado Provera - a főnök - még nem kezdte ráncolni a szemöldökét.

Annál inkább ráncoltak a Mitsubishisek. Paasonen üstökösként repesztett a későn érkezett, viszont annál sikertelenebbnek látszó Lancerral. Csapattársa, Delecour a 13. hely környékén kolbászolt. Az üstökös dolog azonban tiszavirág életűnek tűnt, mivel Paasonent is elérte az útról való leesés, és kiesés sorsa. Az ötödik helytől búcsúzott pont akkor, mikor a csapat vezetői már a felemelkedést látták lelki szemeik előtt. Öröm az ürömben, hogy így legalább Delecour egyel előrébb került.

Subaruéknak viszont nem lehetett okuk panaszra. A Peugeot után a második legsikeresebb brigádot mondhatták magukénak, mivel a harmadik és a negyedik helyen Solberg, és Mäkinen tanyázott. Gond nélkül suhantak, és ez igencsak jó reklám az Impreza 2003WRC debütálása előtt. Gardemeister pedig tovább hozta formáját a Skodával beékelődve - Kankkunen, és Loix mögött, valamint Schwarz előtt - a Hyundaiok közé. A partoldalt is megjáró Schwarz - ugyanott, ahol Colin kiesett, és csoda, hogy tovább tudott menni - előtt azonban még ott volt Delecour is, ahogy Kankkunen előtt is ott volt még Sainz. Ő maradt a Ford csapat számára egyedül, mivel az észt Markko Martint is elérte a zélandi sors, leesett-kiesett. Mentségére legyen mondva, most volt itt először életében. És ne feledkezzünk meg még egy Peugeot-ról, a Panizzi testvérek szép csöndben feltornázták magukat a nyolcadik helyre.

A vasárnapi végeredményt már szombat éjszaka tudtam. Kettős világbajnok avatással zárult a futam. A hátralévő Ausztrál, és Brit futam eredményétől függetlenül a Peugeot nyerte a gyártók versenyét. És persze, hogy tudom, hogy már harmadszor. Ez azonban egyelőre nem hivatalos, mert a csapatok csak év végén, visszamenőlegesen kapják meg pontjaikat, így elkerülendő az olyan helyzet kialakulását, mint amikor a Toyota csapat bepróbálkozott a tuti turbószűkító-állító szerkezettel, és a lebukás következményeként évad közben kellett megfosztani a pontjaitól. Az egyéni világbajnok pedig ismét Marcus Grönholm - másodszor-, a hórihorgas finn, aki csoda, hogy elfér abban a pici autóban.

Végeredmény:

1.	Grönholm-Rautiainen	Peugeot 206	3h58'45"400
2.	Rovanpera-Pietiainen	Peugeot 206	4h02'33"000
3.	Makinen-Lindström	Subaru Impreza	4h03'11"700
4.	Sainz-Moya	Ford Focus	4h04'34"300
5.	Kankkunen-Repo	Hyundai Accent	4h05'55"600
6.	Loix-Smeets	Hyundai Accent	4h06'37"900
7.	Panizzi-Panizzi	Peugeot 206	4h07'09"800
8.	Gardemeister-Lukander	Skoda Octavia	4h07'41"500
9.	Delecour-Grataloup	Mitsubishi Lancer	4h09'29"000
10.	Schwarz-Himer	Hyundai Accent	4h10'20"200

Pontverseny: pilóták

Marcus Grönholm	67
Richard Burns	34
Colin McRae	33
Gilles Panizzi	31
Carlos Sainz	29
Harri Rovanpera	24
Petter Solberg	23
Tommi Mäkinen	19
Sébastien Loeb	18
Marko Martin	12
Philippe Bugalski	7
Thomas Radström	4
Alister McRae	2
Toni Gardemeister	2
Bruno Thiry	2
Juha Kankkunen	2
Kenneth Eriksson	1
Jesus Puras	1
Freddy Loix	1

Pontverseny: gyártók

Peugeot	147
Ford	89
Subaru	50
Mitsubishi	9
Hyundai	9
Skoda	8