Súlyosodik a WTCC

2006.04.14. 13:20
A túraautó-világbajnokságban plusz súllyal jutalmazzák azokat a pilótákat, akik jól szerepelnek, így a pontversenyben vezető Yvan Muller autója lesz a legnehezebb a következő versenyen.

Monzában azonos tömegű versenyautók küzdöttek, melyekben a szabályok értelmében egyenként húsz kiló többletsúlyt helyeztek el. A pilóták nagy része az első hétvége után megszabadult a feleslegtől, de az élmezőny komoly hendikeppel indul Franciaországban. A privát versenyzők közül – amennyiben az N.Tech csapat félgyári 156-os Alfa Romeóit nem számítjuk – egyedül Alessandro Balzan lesz túlsúlyos, de a gyáriak közül még heten küzdhetnek majd a fölös kilókkal.

Az elsők 40, a másodikok 30, a harmadikok 20 a negyedikek pedig 10 kilogrammos terhet kapnak. Az ötödikek nem kapnak semmit. A hatodikoktól 5, a hetedikektől 10, a nyolcadikoktól 15 kilót vonnak le. Ha valaki nem szerez pontot, vagyis kilencedik lesz, vagy még hátrébb végez, 20 kilóval lesz könnyebb a versenyautója a következő versenyre. A könnyítés természetesen csak a plusz súlyokból vonható le, az autók el kell, hogy érjék a minimálisan előírt tömeget. Az ilyen módon megszerezhető többletsúly tömege nem haladhatja meg a 60 kilogrammot, még akkor sem, ha valaki mindkét futamot megnyeri.


További súlyok járnak a bajnokságban megszerzett pontokért, tíz pontonként öt kilóval nő a versenyautó súlya. Ha tehát valakinek 9 pontja van, nem kap súlyt, tízért viszont már igen. Utána megint nem történik semmi, amíg meg nem szerzi 20. bajnoki pontját, ekkor viszont kap újabb 5 kilót, és így tovább. A többlet semmilyen esetben nem haladhatja meg a 80 kilogrammot. A súlyozás versenyről versenyre változik. Minden eredmény súlyok formájában köszön vissza a következő versenyen, ha pedig a pilóta valamiért kihagy egy hétvégét, akkor azon a futamon éri utol a végzete, amelyiken legközelebb elindul.

Hendikep a WTCC-ben

Yvan Muller, SEAT Léon: *20+40+5= 65 kg
Augusto Farfus, Alfa Romeo 156: 20+30+5= 55 kg
Andy Priaulx, BMW 320si: 20+20+5= 45 kg
Gabriele Tarquini, SEAT Léon: 20+10= 30 kg
Alain Menu, Chevrolet Lacetti: 20+0= 20 kg
James Thompson, SEAT Léon: 20+0= 20 kg
Dirk Müller, BMW 320si: 20-10= 10 kg
Alessandro Balzan, Alfa Romeo 156: 20-10= 10 kg

*a minden pilóta neve mellett szereplő 20-as szám a kötelező plusz súly, a második szám a két verseny után megszerzett többletsúlyt szimbolizálja. Ahol van harmadik szám az egyenlőségjel előtt, ott a pilóta több mint 10 bajnoki pontot szerzett, ezért kapott még öt kilót. Az utolsó szám a valós többlet, amit a versenyautókba fognak szerelni Magny-Cours-ban.