Zanardi partnerét leváltották

2006.06.18. 18:36

Marcel Costa nem utazik Brazíliába, vagy ha mégis, hát nem azért, hogy az olasz-spanyol BMW-csapat versenyautóját nyüstölje. Helyette egy tapasztalt holland túraautó-pilóta, Duncan Huisman csatlakozik majd a WTCC mezőnyéhez.


Marcel Costa nyolc versenyből csak négyet tudott befejezni

Zanardinak egyelőre két pontot sikerült begyűjtenie az idei évben, de csapattársának, a 78-as születésű spanyol Formula-3-as bajnoknak, Marcel Costának még ennyire sem futotta. Costának nyolc futamból négyet nem sikerült befejeznie, egyszer volt 18., egyszer 16., és kétszer a 11. helyig jutott. A váltás miértjéről ugyan nem beszélnek a csapatnál, de több mint valószínű, hogy a siralmas teljesítmény volt a kiváltó ok.

Az új üstökös még a WTCC mezőnyéhez mérten sem fiatal, már 34 éves, és természetesen túraautós tapasztalatoknak is bővében van. A holland Duncan Huisman főleg Porschékkal és BMW-kkel versenyzett, és a túraautó világbajnokság sem ismeretlen számára, igaz, amikor rendszeresen részt vett az eseménysorozatban, akkor még Európa-bajnokságnak hívták. Huisman 2003-ban meg is nyerte az ETCC-t, bár nem a gyári versenyzőkkel küzdött, csak a függetlenek között volt a legjobb.


Huisman volt már holland túraautó-bajnok, de a WTCC-ben is van már egy győzelme. Tavaly beugrott egy gyári BMW-be a makaói versenyen, és szenzációs teljesítménnyel a második futamot meg is nyerte, de 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban is tudott nyerni a szűk utcai pályán.

Nagyon boldog vagyok, hogy Duncant üdvözölhetem a csapatban - nyilatkozta a csapatfőnök, Roberto Ravaglia. Óriási túraautós tapasztalata van már, hasznára lesz a csapatnak. Biztos vagyok abban, hogy nagy segítséget fog nyújtani nekünk, hogy kiaknázhassuk a versenyautóban rejlő lehetőségeket.


Marcel Costa

Huisman is nagyon várja már első versenyét a BMW 320si-vel: Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam a BMW Team Italy-Spaintől, hogy visszatérhessek a túraautó-világbajnokságba. Első találkozásunk az Adria Racewayen lesz, Olaszországban, ahol hozzám állítjuk az ülést, és elkezdünk dolgozni az autó beállításán. Aztán a német BMW-csapattal együtt Budapestre utazunk tesztelni, már nagyon várom. Az autó fantasztikusan néz ki, és már bebizonyította, mennyire versenyképes.