2006.07.03. 12:35

A brazil pályával nem volt gond, a verseny szervezettsége azonban nem volt tökéletes, igaz, nehéz dolguk volt a brazil pályabíróknak. Balesetek, roncsok, biztonsági autó és piros zászló jellemezte a WTCC ötödik viadalát.


Farfus után végre Morbidelli is
magához tért

Az időmérő

Bombameglepetéssel indult a WTCC idei első tengerentúli hétvégéje: Augusto Farfus megszerezte a gyengélkedő Alfa Romeo ez évi első pólpozícióját. Farfus ugyan brazil, de a curitibai versenypályán még soha életében nem ment, így feltehetően családjának, barátainak és a hazai közönség bíztatásának köszönhette gyorsaságát.

Az Alfát sok-sok sárga SEAT Leon követte, Genével az élen. Yvan Muller csak a 17. helyen kvalifikálta magát. A BMW-k nem szerepeltek igazán jól, bár Andy Priaulx hetedik rajtkockája ha nem is az első, de a második futamra sokat ígért.


Zanardi a piruett után nem folytathatta
az időmérő edzést

Kiválóan teljesített viszont Fabrizio Giovanardi, a sorozat 2001-es és 2002-es bajnoka, aki csak beugrott egy Honda Accordba a hétvégére, és rögtön a kilencedik helyen tudta kvalifikálni magát. Alessandro Zanardi az időmérő ötödik percében megpördült, és csak külső segítséggel tudott visszatérni a pályára, így nem folytathatta az edzést, és a rajtrács utolsó helyére került.

Az időmérő eredménye

1. Augusto FARFUS (Alfa Romeo 156): 00:01:24,761
2. Jordi GENÉ (SEAT Leon): +0,142
3. Peter TERTING (SEAT Leon): + 0,221
4. Gabriele TARQUINI (SEAT Leon): + 0,281
5. Rickard RYDELL (SEAT Leon): + 0,401
6. James THOMPSON (SEAT Leon): + 0,506
7. Andy PRIAULX (BMW 320si): + 0,511
8. Gianni MORBIDELLI (Alfa Romeo 156): + 0,541
9. Fabrizio GIOVANARDI (Honda Accord Euro R): + 0,555
10. Salvatore TAVANO (Alfa Romeo 156): + 0,560
11. Duncan HUISMAN (BMW 320si): + 0,586
12. Tom CORONEL (SEAT Leon): + 0,690
13. Jörg MULLER (BMW 320si): + 0,773
14. Ryan SHARP (Honda Accord Euro R): + 0,796
15. Luca RANGONI (BMW 320si): + 0,836

Az első futam


Farfust kívülről is, belülről is
előzi egy-egy Leon

Az első futamról szánalmas összefoglaló született. Sem a brazil operatőrök, sem az adásrendező nem volt a helyzet magaslatán, nagyon alacsony színvonalú volt a közvetítés. A kulcsmomentumot sem láthattuk, amikor Farfus az élről valami hiba miatt visszaesett a harmadik helyre. Az mindenesetre bizonyos, hogy a brazil pilótának nem sikerült valóra váltani az álmát, pedig minden esélye meg volt rá. A második és harmadik helyről induló két SEAT-os pilóta, Gené és Terting megelőzte őt.

Andy Priaulx ezalatt csak arra figyelt, hogy a második versenyen az első helyről indulhasson. Az angol pilóta még Morbidellinek, Farfus csapattársának is hagyta, hogy megelőzze, biztosra ment. Úgy ért véget a verseny, ahogy Priaulx akarta, nyolcadik lett, és ezzel megszerezte a második futamra a pólpozíciót. Zanardi mindeközben iszonyatosat csatázott, ki tudja, mit csinált az olasz, de tény, hogy valahogy felverekedte magát az utolsó helyről a tizedikre.

Az első futam végeredménye

1. Jordi GENÉ (SEAT Leon)
2. Peter TERTING (SEAT Leon)
3. Augusto FARFUS (Alfa Romeo 156)
4 Gabriele TARQUINI (SEAT Leon)
5. James THOMPSON (SEAT Leon)
6. Rickard RYDELL (SEAT Leon)
7. Gianni MORBIDELLI (Alfa Romeo 156)
8. Andy PRIAULX (BMW 320si)
9. Jörg MÜLLER (BMW 320si)
10. Alessandro ZANARDI (BMW 320si)
11. Duncan HUISMAN (BMW 320si)
12. Ryan SHARP (Honda Accord Euro R)
13. Yvan MULLER (SEAT Leon)
14. Tom CORONEL (SEAT Leon)
15. Salvatore TAVANO (Alfa Romeo 156)

A második futam


Az operatőrök ezúttal is ugyanolyan rosszak voltak, de a második futamban már annyi minden történt, hogy minden bénázás ellenére is rengeteg akciót láthattunk. Andy Priaulx jól rajtolt, és bár a versenyt többször is megszakította a biztonsági autó, és a brit pilóta nem tudott meglépni, nem jelentett neki gondot, hogy az első helyen fejezze be a futamot.

Nehéz visszaadni írásban, amit a szem is nehezen fog fel. Az, hogy a mezőnyben ütötték-vágták egymást a srácok, vagy ha épp nem, akkor biztos, hogy valaki szélesen vett egy kanyart és a falba vágódott, nehogy unatkozzunk, még hagyján. Az, hogy kétszer bejött a biztonsági autó, nem nagy ügy. Piros zászlóval vetettek véget a versenynek, és akkor mi van? Na de az, hogy a pálya szinte teljes hosszában tele volt a versenyautókról lemorzsolódott műanyag elemek törmelékével, és a törmelékek között versenytempóban száguldozó autók között pályabírók szaladgálnak keresztbe az aszfaltcsíkon, az már valami.


Farfus Alfája igencsak viseltes

A káoszból kiemelném Alain Menu és Yvan Muller csatáját. A svájci, miután a biztonsági autó elhagyta a pályát, annyira ragaszkodott a pozíciójához, hogy nagy igyekezetében nem szorítkozott a sportszerű eszközökre. Nagyot taszajtott a SEAT fenekén, és Muller máris három pozícióval hátrébb találta magát. A francia mutogatott valamit, mérgében talán meg is átkozta Menut, nem tudni, a svájci pilóta versenye mindenesetre idő előtt ért véget, ami Muller számára sovány vigasz, hiszen pont nélkül maradt.


Zanardi volt a hétvége hőse

A hétvége hőse Alessandro Zanardi volt. Az olasz az utolsó helyről kezdte az első futamot, és a második futam végére szenzációs versenyzéssel a harmadik helyig jutott. Ha nem szakítja félbe a versenyt minduntalan a biztonsági autó, vélhetően Morbidellit is meg tudta volna előzni, hiszen nagyobb tempót autózott, de a dobogóval is nagyon elégedett volt a műlábakkal és speciális versenyautóval versenyző pilóta.

Izgalmas egy verseny volt. Jó volt látni, hogy a piros Alfa Romeók is beleszólhatnak a küzdelembe, végre teljes értékű ellenfelei voltak a sárga meg fehér autók alkotta élmezőnynek. Folytatás a hónap végén Mexikóból.

A második futam végeredménye

1. Andy PRIAULX (BMW 320si)
2. Gianni MORBIDELLI (Alfa Romeo 156)
3. Alessandro ZANARDI (BMW 320si)
4. James THOMPSON (SEAT Leon)
5. Gabriele TARQUINI (SEAT Leon)
6. Peter TERTING (SEAT Leon)
7. Jörg MÜLLER (BMW 320si)
8. Robert HUFF (Chevrolet Lacetti)
9. Salvatore TAVANO (Alfa Romeo 156)
10. Alain MENU (Chevrolet Lacetti)
11. Tom CORONEL (SEAT Leon)
12. Ryan SHARP (Honda Accord Euro R)
13. Yvan MULLER (SEAT Leon)
14. Jordi GENÉ (SEAT Leon)
15. Dirk MÜLLER (BMW 320si)

A bajnokság állása

1. Andy PRIAULX, 44 pont
2. James THOMPSON, 41 pont
3. Gabriele TARQUINI, 40 pont
4. Rickard RYDELL, 34 pont
5. Yvan MULLER, 33 pont
6. Dirk MÜLLER, 32 pont
7. Peter TERTING, 32 pont
8. Jörg MÜLLER, 30 pont
9. Augusto FARFUS, 28 pont
10. Jordi GENÉ, 24 pont