A motor 9,5 literes, az árát ne kérdezd

Balatonfüred Concours d'Élegance, 2018, Hispano-Suiza J12 – 1934.

2018.05.04. 06:11

01

Autóban, a harmincas években ennél valószínűleg nem volt feljebb, már ha a műszaki alapokat tekintjük. Egyetlen öntvényből forgácsolt, V12-es bokk, hét helyen csapágyazott, 32 kilós főtengely, az utastérből állítható lengéscsillapítók, s a kor nagy újítása, a fékszervo, amely annyira jól sikerült, hogy a Rolls-Royce még a hatvanas években is a Hispano-Suizától vette hozzá a licencet. Oké, lehetett persze mindenféle csodakarosszériákat készíttetni Saoutchikékkel, az Erdmann & Rossival, vagy Figonival és Falaschival, de a lényeg, ami a héj alatt volt, itt csúcsosodott ki.

A 9424 köbcentis motor 250 lóerőt tudott, mellyel ez a méretes katedrális el tudta érni a 170 km/h-s sebességet, mely érték a túraautók között páratlannak számított a harmincas években. Igazi, elérhetetlen, mesebeli csodaautó volt, olyan, amiről csak suttogva illik beszélni, s ezen a kiváltságos pozíción sokat javított a szerény példányszám is, amelyben készült: 1931-38-ig összesen 110 darabot gyártottak belőle. És igen, az egyik, 1934-ben készített J12-es Hispano már Magyarország felé tart Csehországból, hogy megtapogathassuk (aki meri) a Balatonfüred Concours d'Élegance-on, a május 4-gyel kezdődő hétvégén – tehát konkrétan a mai napról beszélünk.

09-hispano

Vladislav Novák, az autó tulajdonosa 2016-ban már elhozott egy világoskék Hispano-Suiza J6B-t a Concours-ra, s az az egy kocsi feltehetően akkor is elvitte volna a rendezvényt a hátán, ha körülötte csupa lukas, kerék nélküli Zaporozsec-roncsot állítottak volna ki. De úgy, a csillogó mezőnyben meghúzódva is magasan vitte a prímet. A H6B azonban nem volt minden idők legfényűzőbb Hispanója. Az az autó konkrétan ez, a J12-es; a legdrágább, a legkomplexebb, ma is a legértékesebb. Karosszériáját egyébként a francia Million-Guillet műhely készítette, ha valaki ennyire turkálni szeretne a részletekben. Ez alapvetően mindegy is, a kocsit látni kell, aki ezt kihagyja, a pokol tüzén ég majd a lelke a végtelenségig és azon túl. Senki ne maradjon otthon, találkozunk Füreden, én szombat reggel (oké, legyen délelőtt, ismerve sokak reggelről alkotott fogalmait) már ott leszek!

Balatonfüred Concours d'Elegance

bcde logo.png


Nyolcvanévnyi kihagyás után Magyarországon 2014 óta megint létezik autósszépség-verseny, melyet a balatonfüredi Tagore sétányon tartanak, idén a május 4-6. közötti hétvégén. Jó hír: a belépés ingyenes. A nézők szombat délelőtt 10-től járhatják körbe a parkban álló autókat, szavazhatnak, melyik tetszik nekik. Majd este hat tájban az éjszakai parc fermébe vonul a mezőny, de jó idő esetén esélyes, hogy a járművek egy része még körbekorzózza a környéket, érdemes hát kivárni. Vasárnap megint csak délelőtt tízes kezdés a látogatóknak, délután 1-kor pedig jön az eredményhirdetés – ehhez idén is meglesz a csinnadratta, ahogy illik: felhajtó, vörös szőnyeg. Ezt követően felvonulás, a szünetekben a BMW és a Mini legfrissebb kínálata tekinthető meg. 50 (plusz-mínusz egy-kettő) rettentő érdekes, zömében külföldről érkező autóra készülhetünk, melyek a füredi parkban, szétszórva parkolnak majd, azokról konkrétumokat a rendezvény facebook-oldalán vagy honlapján lehet megtudni.

A helyszínt a füredi önkormányzat, a szponzorációt a BMW, Shell és Allianz biztosítja, a szervezők a VGT Group, a CeAuto és a Katti Zoób divatház, a Totalcar pedig idén már harmadszor a rendezvény médiapartnere.