A XX. Parkoló Parádé díjazottjai

2018.05.31. 18:42 Módosítva: 2018-05-31 18:43:32

Vasárnap hajnal, 4:37. Hideg verejtékben ébredek az ágyban. A díjazós poszt! A díjazós posztot elfelejtettem megírni!

Ezért csodálatos dolog igazgatónak lenni, mert az ember csak a szégyentől kell hogy féljen, nem a felettesi retorziótól. A XX. PP-re kitaláltunk egy csomó díjazható kategóriát. Ki is hirdettük. De a menetrendet hozzá, azt bezzeg nem, mert az ügyvezetőnek fontos egyéb pánikolni- szerveznivalói voltak, illetve ennyi esze van. Még jó, hogy megvenni a mókás díjakat a távoli, egzotikus Lengyelországban, az még ment.

Nem lett volna semmi vész, ha az Önkényes Zsűri másik tagja, Csikós „Írtamegykönyvet Zsolt nem vállalta volna, hogy tömpévé dedikálja jobb kezét az 5 órás rendezvény során, így nem ért rá folyton velem bóklászni a járművek közt. És mire hosszas exkuzálás után koraeste végre elszakadt egy órácskára a rajongóktól, hogy végigszaladjon velem a mezőnyön, már lappadt a telt ház, és egy csomó csodáról lemaradt. De semmi vész! A Parkoló Parádé amúgy sem kíván az eltenyészszemlésedés sötét útjára lépni, és a díjak nem komolyak, csak arra vannak, hogy okozzanak egy kis örömet azoknak, akiket amúgy odahaza csak simán őrültnek tartanak. Szóval következzenek kedvenceink azok közül, akik olyan lelkesen bandáztak, hogy még hat után is kint lógtak velünk.

„Messziről jött ember azt mond, amit akar”

...díjat kap az igazoltan legmesszebbről érkező látogató (az elbírálás egyetlen feltétele az instára kirakott aznapi fotó egy helységnévtáblával vagy egyértelműen azonosítható objektummal, #TCPP20 és #parkoloparade hesteggel. Aznapi Népszabadság, Magyar Nemzet, Wall Street Journal vagy Index-címlapot kézben tartani előny). Íme, gratulálunk werner876-nak, akinek Szabadkára utazik a hatalmas távolságon elkopó gumiabroncsot szimbolizáló díja.

Daniel Werner (@werner876) által megosztott bejegyzés,

„Tündökletes Szent Krómlökhárító”

..díjjal tünteti ki Csikós Zsolt a számára bármiért legkedvesebb veteránautót. Nos, itt nem mentek könnyen a dolgok. Én fonnyadtra sírtam magam egy órával korábban egy Honda S600 roadsteren. Az autót Csík már vezette is, és mindent tud, amiért valamit díjazni érdemes: történelmileg fontos (az egyik első Honda autó), technikailag különleges (eszeveszetten forgó, közel 100 Le/literes motor, tokozott láncos hajtás), zseniálisan jófej tulaj (csak úgy odaadja az autóját kipróbálni egy idegennek, PP-re jár lábon, messziről), de mire a hivatalos portyára indultunk, már hazaindult.

Volt csinos Skoda, Ezeröcsi, Corvette C3, világjáró W108-as Merci tökéletes akcesszoárokkal, és egy csomó egyéb finomság, de aztán, hát, szóval megláttuk ezt az Alfa Giulia Supert. Ami egyszerűen pazar. A harákoló, ordító, visszahörgő, dupla weberes DOHC motor. A kiállása. A bele. Ahogy ömlik belőle az olcsó olasz férfiparfüm és az ólmozott benzin szaga. Mármint képletesen. És, mint mondtam, ez nem tenyésszemle. Nem restaurálás-minőséget, eredetiséget vagy vételárat néztünk, hanem a pulzusunkra tett ujjbeggyel figyeltük, hogy mennyire kéne. Ez az Alfa, ez nagyon kellett volna mindkettőnknek.

Zsolt most vett egy GT Juniort a 33-asa mellé, akkora Alfa-bérenc, hogy Sergio Marchionne díszdobozban küldi neki a korrupciós színarany négylevelű lóherét minden családi ünnepre, de így se az Alfa kapta az első veterándíjunkat, hanem egy olyan autó, melynek Tündökletes Szent Krómlökhárítója úgy simul a pazar kasztnijára, ahogy a finom szájkontúr fut a rúzsozott ajkak körül. Az Opel GT a vagányság és az aranyosság szaloncukorkája, és miközben technikatörténetileg nem egy S600, sportosságra sem egy Alfa, de nézz az oldalra hemperegve kinyíló szemeibe, és mondd bele, hogy nem ő nyert. Mi nem bírtuk, ő nyert.

„A Luca széke-díj Hangyászszőrrel ékesített aranyfokozata”

díjat ad Karotta a legreménytelenebb, legmunkaigényesebb projektautóra, ígértük. Itt aztán nagy volt a gond. Mert ugye eléggé jelentős projekt egy faros Ikarus. Projekt egy kívánatosan átépített Kawasaki. Egyáltalán nem látszik elsőre, mekkora projekt egy kompresszoros IS200, pedig az, és milyen eszeveszetten jó lehet! Életem egyik nagy megélendő dilemmája volna összepróbálni az Altezza RS-sel, hátha valamelyik az új kedvenc japán sportszedánom.

Eleve mekkora hülyeség már projektdíjat adni, amikor a projekt valójában nem is a gépkocsi vasában, hanem a tulajdonos elméjében érhető tetten. De mi adunk, és méghozzá majdnem ennek a csodálatos Ladának, amiért nagyon odavoltunk mindketten.

Nem is tudom, hol kezdjem. A legfontosabb a mindent átható általános jó ízlés, a mértékletesség. És a pazar, finom részletek. Az egyedileg gyártott, ékszerszerű, sosevolt márkajelzés. A kézműves rejtett tolatólámpa/macskaszem. Andrásnak még arról is bizonyítéka van, hogy szinte minden PP-n ott volt eddig, és azt adja az ég, hogy eljöjjön az összes többire is, és követhessük az apró lépéseket a soha el nem érhető célig.

Aztán nagyon, nagyon, nagyon közel voltunk a díjosztáshoz emellett a parádés Trabant Universal mellett, ami, ne szerénykedjünk, egy kaliforniai shooting brake álom. Az installáció átgondoltsága, gazdagsága is lenyűgöző, a tekercsrugótacskó már magában is díjat érdemelne.

De az történt, hogy (mit fog ezért kapni a veteránklubban szegény) OT-s Zsolti végzetesen belebolondult egy rommá épített Kacsába. Egy Kacsába, aminek a bokszermotorja csonka leömlőkön át köhög a vakvilágba, az ablakmosótartálya tequilásüveg, és - nem mintha józan számítás szerint bárkinek bármekkora esélye lenne egy balesetet túlélni egy 2CV-ban - az utasok feje felett Damoklész kardjaként egy igazi rozsdás szekerece lóg. Eshetne még szó a rézszín, steppelt kárpitról, a kézműves fapadokról, de mindegy. Ez a Kacsa nem autó (mondjuk mai fogalmaink szerint sose volt az), hanem lakossági művészet. És egyértelműen projekt. Én a Trabihoz húztam, Csík viszont határozottan a Kacsát választotta, aztán ellentmondást nem tűrően visszarohant dedikálni, amivel lezárta a vitát. Tényleg, neked megvan már a könyve?

„Jézus, de kéne”

díjat ad a szerkesztőség kollektíve annak a járműnek, amit a legnehezebb szívvel enged csak haza kívánatossága okán. Talán mondtam már, hogy az a Honda S600, az nekem kéne. És hiába vallottam be a minap Stump Bandinak, hogy én kisfiúnak érzem magam a Porsche 911 GT3 RS-hez, de ettől még az ide kihozott, 500 km-t ha futott példányt pokolian, perzselőn kívántam. Kevés autót tudok, ami élőben ennyivel elevenebben szól az emberhez. Képen is menő, de mellette állva minden hűtőnyílásán ömlik belőle a funkcionális kegyetlenség.

Ha már kisfiúság, én a Nissan GTR-hez is kisfiú vagyok. Ettől még meghoznám azt az áldozatot, hogy hazavigyem innen, hogy aztán féljek tőle és magamtól. Az utóbbi időben nagyon kívánom az első generációs Audi TT-t, óriási future classic, főleg az a néhány, ahol a tulaj elszabotálta a kötelező visszahívás során tönkretenni a tökéletes formát a felháborító spoilerrel.

Jöhetne a turbós MX-5, istenem, nagyon hazavinném a Lotus Esprit Turbót, ha már turbó, illetve a Lotus Omegát is, viccből, és ezt az Elise 2-t, amit még Amerikából ismerek, aminél semmivel nem jobb menni. És a faros Ikarus, napfénytetős kispók, sárga lámpás Ezerötös, a Giulia Super. A fantasztikus, inkább hihetetlen, japán piacos, hétüléses, Mercedes E36 T AMG W124, melynek hátranéző hátsó pótülése kedvéért érdemes lenne átszerelni a hátsó ablaktörlőt belülre. A Parkoló Parádé különösen kíméletlen, minden sorból kéne egy csomó autó. De díjat csak egynek lehet adni.

Ha valamire, erre nem számítottam. A „Jézus, de kéne díjat” ugyanis teljes egyetértésben egy nem kirívóan drága, nem kiugróan gyors, nem egzotikus származású és nem is kalandosan öreg autónak adtuk. Megláttuk a Csikóssal ezt a BMW Z3 kupét, és egyszerre szakadt ki belőlünk, hogy mennyire rohadtul szeretnénk, szerettünk volna egy ilyet. Nem szükségképpen az őrült, M3-motoros M-Coupét. Nem is feltétlenül a háromliterest. Hanem például ezt itt, ni.

Sokak szerint a legjobb, legvidámabb vezetési élményű BMW, ami valaha létezett. A legenda az, hogy túlórázó mérnökök partizánakciója, akik szerint a roadster puha lett és komolytalan, és a rendes dinamika kedvéért megoldották, hogy a tetővel 2,7-szer merevebb legyen a kasztni. Ezek fontos és jópofa dolgok, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy a Z3 Coupé karikatúraságának minden vonala azt üzeni, hogy ezt arra csinálták, hogy menni jó legyen. Az utolsó analóg sportautó-generáció tagja, ami még nem helyetted kíván vezetni, csak segít élvezni, amit te szeretsz. Ráadásul ellenállhatatlanul aranyos, semmi hivalkodás nincs benne, és tökéletes autóbuzi-személyiségteszt: ha bárki kiröhögi vagy lenézi, egyből tudod róla, hogy az illető fogalmatlan pojáca.

Én átlagosan háromévente görcsöt kapok, hogy muszáj vennem egyet, aztán mindig emlékeztetem magam, hogy nem lehet több kétszemélyes autóm. De bevallom, soha nem hittem volna, hogy szerkesztőségünk COTY-tagja, az állólámpások felkent papja, a függőcsapszeg-zsírzás evangelistája ugynazzal a kisfiús ugribugrisággal rajong egy sikertelen, félreértett BMW-ért, mint én. Ha bármivel hazamehettem volna, úgy, hogy az enyém, tényleg az enyém, én használhatom, tankolhatom, moshatom, szerelhetem, verethetem, gumicserélhetem, pályanapozhatom, paskolhatom a fura, huplis fenekét a ház előtt, akkor ez a Z3 Coupé lett volna volna az.

Ezek hát a 20. Parkoló Parádé díjazottjai. Legközelebb kicsit tudományosabbra szervezzük a szemlét - nem azért, mert komoly, hanem hogy senki se maradjon ki a mókából. Nagyon köszi, hogy ilyen sokan vagytok, akik szeretitek annyira ezeket a fura, kipusztuló gépeket, hogy ennyire jókat tudunk együtt bandázni körülöttük. PP legközelebb kora ősszel várható, addig mindenkinek kellemes kánikulai lerohadásokat kívánunk. (Utóbbihoz mindig legyen egy palack ásványvíz es az új Csikós-könyv a kesztyűtartóban, hadd váljék a trélervárás minden perce ajándékká.)

Feladat: ha te vagy a Kacsa vagy az Opel GT tulajdonosa, vagy ismered, írj ránk légyszi. Ünnepélyesen eljuttatnánk hozzád a díjat, egyszersmind szerveznénk egy rendes, alapos fotózást az autódnak. Mert az igazi ajándék nem a szobrocska, hanem a mellé csomagolt halhatatlanság.

Parkoló Parádé a Totalcaron

Nesze neked áramvonal
Opel GT öreg, de rohadt menő, és most már ilyen nevű díja díja is van erről, a Parkoló Parádéról. A GT-t kipróbáltuk, sőt, még le is rohadtunk vele. De a menőség ezzel is jár, meg rengeteg pozitív élménnyel.
Még ne csomagold el az autót télre, parkoljuk együtt egy utolsót idén
Készüljön mindenki, egy nagy közös parkolással köszönünk el az év autósbarát felétől.