A pénz nem boldogít, de van amikor mégis
Concorso D’Eleganza Villa D’Este 2018
Európa leghíresebb veteránautós szépségversenye zajlik a Comói-tó mellett minden májusban. A Villa d’Este és a Villa Erba megtelik fantasztikus kocsikkal, különleges motorkerékpárokkal és gazdag emberekkel. A BMW főszponzor 1999 óta; a színvonal, a szervezés minősége, a rendezvény presztízse és a látogatók száma folyamatosan emelkedik. Ebben az évben a rendezvény mottója “Hollywood on the Lake”, azaz Hollywood a tónál volt, a film, a csillogás a főszereplő. A világ legszebb, legritkább és legdrágább autóiból indítottak tulajdonosaik ötvenegyet, nyolc, jól hangzó nevű kategóriában. Az öreg versenykocsikat például “Titánok: kosz, por és veszély”, a leggyorsabbakat pedig “Amikor a szex volt biztonságos, a versenyzés veszélyes” címszó alá sorakoztatták fel. Minden kategóriában első és második díjat, valamint számos különdíjat osztott ki a neves szakemberekből álló zsűri és a közönség, a 16 év alatti látogatók szavazata külön trófeát ért – idén a Lancia Stratos Zero érdemelte ki.
Ferrari 250 GTO, 1962. Rendben, a világ egyik legdrágább autója, egyúttal az egyik legsikeresebb sportkocsi, de miért nem piros? – kérdezi az átlagnéző. A kék-sárga festés ugyan fura, de egyáltalán nem áll rosszul a gépnek, sőt, magyarázat is van rá: az első tulajdonos, Volpi gróf a svéd Ulf Norindernek adta el 1963-ban. Tegnapelőtti hír, hogy hogy egy GTO 70 millió dollárért kelt el, új rekord.
SCAT 25/35 HP, 1913. Ki hallott már ilyet? A márkanév harmadik és negyedik betűje a Fiatra emlékeztet (Automobili Torino), az első kettő pedig “Societá Ceirano”-ból jön. A Ceirano család tíz különböző autómárka alapításában volt benne, tán az Itala a legismertebb. Ez a SCAT négyhengeres, 4712 köbcentis, negyven lóerős és kurblizni sem feltétlen kell: sűrített levegővel is indul. A “Nyolcvan évnyi autórégészet” kategória nyertese és a FIVA legjobb állapotban megőrzött kocsinak járó különdíj birtokosa.
Porsche 718/2, 1960 és Maserati 250F, 1954. Csak öt ilyen Porsche készült és ez az egyetlen közülük, amely F1-futamot nyert. Vezette Surtees, Herrmann, Bonnier, von Trips, Gendebien és még sokan mások. Abban is egyedülálló, hogy négy évig szerepelt a királykategóriában. Ezt a Maseratit hajtotta Fangio, Moss, Villoresi, Musso, Behra, a régi idők legendás hölgyversenyzője, Maria Teresa de Filippis, és még sokan mások. Melyik a nagyobb?
Mercedes-Benz 540 K Cabriolet, 1937. Az úr pedig a tulaj, Ion Tiriac, 1939. Az egykori teniszező, menedzser, üzletember a leggazdagabb román. Autógyűjteménye világviszonylatban is jelentős, háromszáznál több különleges kocsit birtokol. Ez a Mercedes egyike a 83 Cabriolet A kivitelnek a 444 darabos szériából – annak idején ezek a kocsik csaknem háromszor annyiba kerültek, mint egy hasonló kategóriájú Packard vagy Cadillac.
Fiat 500 Spiaggia, 1958. Két henger, 479 köbcenti, 13 lóerő. De mégis jól megfér a 350 lóerős Iso Grifo mellett – ez sokkal ritkább. Csak két ilyen kocsit készített Mario Felice Boano, miután megalkotta a Ferrari 250 GT-t. Három évig volt szabadúszó tervező, aztán elfoglalta a Fiat fődizájneri székét. A két tulajdonos: Aristoteles Onassis és Giovanni Agnelli. Utóbbié volt ez a részben alumíniumból, rattanból és fából készült kocsi, amelyet sosem restauráltak, eredeti állapotú.
Tömegjelenet. Bugatti, Lancia, Bentley, Ferrari, McLaren, SCAT, két Fiat, Iso, Lamborghini, Delage, Cadillac, BMW, Aston Martin, Ferrari. A távolban még felsejlik két Ferrari, egy Porsche, egy Isotta Fraschini és egy Abarth is. Szombat reggel még valamennyire kezelhető a tömeg, de fotózni nem egyszerű.
Alfa Romeo 33/2 Stradale, 1968. Vitán felül az egyik legszebb valaha készült Alfa Romeo. Valószínűleg nyolc épült ilyen, Franco Scaglione-féle karosszériával, de ugyanerre a műszaki alapra készült az Alfa Romeo Carabo, Cuneo és Navajo, a Pininfarina 33/2 Coupé Speciale és az Italdesign Iguana is. Korának legjobban gyorsuló utcai autója volt, az ára másfélszerese a Ferrari 275 GTB/4-nek. Az 1995 cm3-es, fantasztikus hangú V8-as motorral hajtott kocsi nyerte a legjobb állapotban fennmaradt háború utáni autó díját és mindkét helyszínen a közönségszavazatot is.
Cadillac Series 62, 1953. Ezt az autót a filmsztár Rita Hayworth kapta (egyik) exférjétől, Aly Khan-tól, engesztelésképp. A mindössze két példányban készült, a Ghia stúdióban tervezett kocsi az elsők között viselt dupla fényszórót. Az autókat általában magánszemélyek indítják a megmérettetésen, de ez a Cadillac a Petersen Automotive Museumból érkezett.
Abarth 2000 Sport SE 010, 1969. A funkció uralma a forma felett, gondolhatnánk egy olyan versenyautóval kapcsolatban, amely létezésének egyetlen értelme, hogy versenyeket nyerjen. Általában így is van, de azért az olasz tervezők tudják úgy húzni a ceruzát, hogy a végeredmény ne csak hatékony, de szép is legyen. A kétezres Abarth 250 lóerőt tud 8200-as fordulatnál.
Ferrari 212 Export, 1951. Akkoriban nem volt meglepő, ha egy autótípusból egy-két tucatnyi készült, azok is hat-nyolc különböző kivitelben. A 212 (mint 2,6 literes hengerűrtartalom, V12-es motor) Exportból 28 darabot építettek, nyolcféle karosszériával – ilyen kabrió felépítménnyel pedig csak kettőt. Második lett az “Új világ, új ötletek: a GT története” kategóriában. Ezt mondjuk nem értem: a hét indulóból szerintem legkevésbé érdekes 250 GT SWB nyert, míg a Scaglietti karosszériás Corvette, a Pinin Farina felépítményt viselő Jaguar XK 120 SE, a Vignale-ruhás FIAT 8V és a már említett Alfa 33/2 hoppon maradt.
Tyrrell P34, 1977. Ezt az autót mindenki ismeri, még ha egyáltalán nem is érdeklődik a versenyzés iránt. A hatkerekű Tyrrell ritka jellegzetes darab, és nem is annyira elvetélt ötlet, mint a rettenetes híre alapján gondolnánk. Két év alatt tizennégyszer álltak a dobogón – ezt a kocsit Ronnie Peterson hajtotta – és első-második helyezést is sikerült elérniük. Jelenlegi tulajdonosa Pierluigi Martini, egykori F1-versenyző.
Isotta Fraschini FENC, 1909. Ez egy kőkemény versenyautó utcai változata. Négy henger, felül fekvő vezérműtengely, 1327 köbcenti, 17 lóerő. A milánói céget inkább luxusautóiról ismerjük, de ez pöttöm gép időben megelőzte a Bugattit, már ami a nagyon könnyű, de nagy teljesítményű versenygépek kifejlesztését illeti. Csaknem száz darab készült belőle.
Porsche Carrera GTS, 1964. Valószínűleg az utolsó olyan utcai autó, amivel tényleg komoly versenyt lehetett nyerni. Ez a közúti forgalomra engedélyezett GTS megnyerte kategóriáját az 1964-es Le Mans-i 24 óráson. A négyhengeres boxermotor 1966 köbcentis, 180 lóerős, az üvegszál erősítésű műanyag karosszériával csak 710 kiló a saját tömege. 107 centi magas (vagyis alacsony). Kategóriájában második lett a Best of Show díjas Ferrari 335 mögött.
Cadillac V-16, 1930. A világ első tizenhat hengeres kocsija. 7412 köbcentiből 160 lóerő 3400 fordulaton – lehet bent nyomaték rendesen. Három év alatt 3200-nál is több ilyen motorral szerelt autót gyártottak, de közülük csak 105 volt hasonló roadster karosszériás; ötvennégy különféle felépítményből választhattak a kellőképpen gazdagok. A kategória második helye mellé a legjobb restaurálás díját nyerte. És persze tökéletesen passzol ebbe a környezetbe.
Lagonda LG45 Rapide, 1936. A harmincas évek közepén Angliában a száz mérföld per órás sebesség álomhatárnak számított az utcai kocsiknál, sokan próbálták elérni. 1937 októberében Alan Hess, a Speed magazin kiadója ezzel a hathengeres, 4453 köbcentiből 145 lóerőt produkáló Lagondával 104,44 mérfölddel ment – az több mint 168 km/h. Szép. A kocsit egészen 1964-ig használták versenyeken, aztán 1996-tól megint.
Bugatti 57 Atalante, 1937 és Lancia Astura Serie 3, 1936. Az “Art Deco éra nagy túrakocsijai” kategória második és első helyezettje, nem véletlenül. Az akkori Bugattikat általában a Saoutchik vagy a Figoni&Falaschi látta el felépítménnyel, ez a karosszéria azonban Jean Bugatti munkája. Ötven kupé készült a mitológia amazon nevét viselő típusból, közülük 33 volt ilyen hosszú tengelytávú változat. A Lancia még érdekesebb: szűk hengersorú, mindössze 19 fokos V8 mozgatja az 5,4 méter hosszú kabriót. A Pinin Farina csak hat ilyet készített, hármat rövid, 3,10 méteres tengelytávval, hármat pedig hosszú, 3,33 méteressel, mint amilyen ez a restaurálatlan példány is.
Lotus 21, 1961. Jim Clark ezzel a kocsival nyerte első F1-es versenyét, igaz, Dél-Afrikában, ahova az európai versenyzők a téli holtszezonban átruccantak. A skót legenda négy futamon indult az 1500-as, 165 lovas Lotusszal, hármat megnyert (kétszer Stirling Moss volt mögötte a második), egyszer megelőzte őt Trevor Taylor.
Rolls-Royce Phantom, 1929. Teljes nevén Rolls-Royce Phantom Brougham de Ville Riviera Town Car. Hat henger, 7668 cm3. Tíz hasonló monstrum épült, csak ez az egy kapott aranyozott bevonatot a fényes felületekre – háromszor annyiba került, mint a V16-os Cadillac. Nelson Rockefeller egykori kocsijával nem egyszerű manőverezni, kábé három milliméterrel sikerült elkerülni a már leparkolt Alfa 33-at.
Isotta Fraschini Tipo 8A SS, 1929. A luxus és a presztízs szinonimája a nyolchengeres, 7,4 literes motorja körül csodálatos Castagna karosszériát viselő kocsi. A maga korában csak a Rolls-Royce és a Hispano-Suiza kelhetett versenyre vele, Charlie Chaplin és Rudolph Valentino is birtokolt ilyen autót. Talán ez volt a legerősebb kategória, melyet talán “Az autós gazdagság aranykora”-nak fordíthatunk; az előző Rolls nyert, a 14-es képen látott Cadillac lett a második. A többi fantasztikus gépezet is felbukkan még!
Chevrolet Corvette, 1959. Carroll Shelby, Gary Loughlin és Jim Hall ötlete volt, hogy egy erős amerikai gépet könnyű, formás európai köntösbe öltöztetve saját, ütőképes sportkocsit építsenek. A Ferrari 250 Tour de France-t készítő Sergio Scagliettit választották a munkára. Három autót rendeltek tőle, egy el is készült, ez itt. Aztán a GM vezetése megtiltotta, hogy további gördülő alvázakat szállítsanak az olasz mesternek, így a másik két autót az Államokban fejezték be. Ez a gép 1961-ben kapta meg befecskendezős, 283 köbinches, 315 lóerős Small Blockját.
Ferrari 750 Monza, 1955. A Ferrariról általában a sokhengeres, de nem túl nagy hengerűrtartalmú motorok juthatnak eszünkbe. Érdekes, hogy egy időben készítettek kétezres V12-est és háromezres sornégyest – mint amilyen a képen látható kocsit is hajtja. Többek között Umberto Maglioli, Mike Hawthorn és Alfonso de Portago márki is versenyzett vele.
Packard Standard Eight, 1932 és Rolls-Royce Phantom II, 1933. Vasárnap reggeli látkép a Villa Erba területén, mielőtt ellepi a tömeg. Ez a két kocsi is “Az autós gazdagság aranykora” kategóriában indult. A Packard a közelmúltban hibátlanul végigment egy 1200 mérföldes, 14 százalékos emelkedőkkel tűzdelt túrán, 38 fokban. Azt nem tudni, hány ilyen Rolls készült, valószínűleg legalább kettő, legfeljebb négy.
Lancia Stratos Zero, 1970. A maga 84 centis magasságával akkora ikon, hogy azt le sem lehet írni. Hát persze, hogy megnyerte a “Hollywood on the Lake – Stars of the Silver Screen” kategóriát; ugye, ezt nem kell lefordítani. A tizenhat évesnél fiatalabb látogatók különdíja is hozzá vándorolt, pedig ők nem nagyon láthatták a Michael Jackson-féle Moonwalkert, amiben egy replika szerepelt. A zseniális Marcello Gandini által tervezett gépet Nuccio Bertone a sorompó alatt vezette be a Fiat központjába.
Alfa Romeo 8C 2300 Monza, 1933. Az egyik kedvencem az egész rendezvényről. Állva fantasztikusan néz ki, de amikor megindul… gazdája akkorát ment vele vissza a parkolóba, hogy csak néztünk. Vaddisznó módjára indult meg, hihetetlen hangaláfestéssel körítve. Tökéletesen ötvözi a filigrán Bugattik és tankszerű Bentley-k minden jó tulajdonságát, a nyolchengeres, Vittorio Jano-tervezte 2338 köbcentis motor 178 lóerős. A British Racing Green szín autentikus, így szállították le Angliába, ahol a későbbi sebességi rekorder John Cobb is versenyzett vele.
Ferrari 335 Sport, 1958. És tataaaam, kedves hölgyeim és uraim, a győztes! A Trofeo BMW Group, azaz a zsűri Best of Show díját a Ferrari 335 kapja! A műsort vezető Simon Kidston elmondta, hogy idén mennyire nehéz dolga volt a bíráknak. Ez a gép első pillantásra olyan, mint a Testa Rossa, de nem az. Csak négy ilyen készült, 4023 köbcentis V12-es motorral, a TR-től eltérően dupla gyújtással és kettő helyett négy vezérműtengellyel, 390, majd 430 lóerős teljesítménnyel. Három példány ma is létezik, a negyedik megsemmisült a klasszikus Mille Miglia végét jelentő balesetben, amelyben meghalt Portago gróf és tizenegy másik ember.
