Amikor az elnöki Cadillac még autó volt

2021.02.03. 06:10

A hazai amerikai autós közösség nem túl nagy, cserébe nagyon színes. Többek között van nekünk egy Tibink. Tibi, akinél minden is létezett, ami a Cadillac merchandise termék (telefontól az építőipari sisakon át plüssmaciig) és prospektus, gyári, hivatalos kiadvány. Amikor már nagyon határozottan kialakult bennem a szándék, hogy 4. generációs Seville-t szeretnék venni, Tibi volt az, aki elkísért minket autót nézni: megjelent egy sporttáskával, tele Cadillac STS-es szakirodalommal és elképesztő tudással a fejében. Tavaly nyáron pedig olyan ajándékot kaptam tőle, amire nem is számítottam, egy halom gyári cadillaces kiadványt, pont az autóim évjáratához igazodóan. Megígértem Tibinek, hogy nagy becsben tartom majd őket és jól, jóra használom ezeket a kincseket, mert nekem ezek bizony azok. Így is tettem, eddig szinte csak én nézegettem őket, félve, nehogy megtörjek egy lapot (és minél kevesebb ember idegeit tegyem tönkre azzal, hogy állandóan mutatom, hogy éppen milyen rendkívül érdekes dolgot találtam). 

Joe Biden beiktatása és a Beast körüli felhajtás miatt előszedtem a legvékonyabb kiadványt, ami a „The Presidental Limousine – Cadillac 1993” címet viseli. Furcsa érzés volt, 1993. január 6., délután fél 3-ra keltezett, kemény papírra nyomtatott írás, kísérőlevél, fényképek, diák, itt van előttem, amit a Cadillac gondolt akkoriban a First Carról, talán minden idők leghíresebb és legméltóságteljesebb autójáról. 

Olvastam, nézegettem a képeket, nekiálltam keresgélni az internet bugyraiban és óhatatlanul egyetlen zene járt a fejemben: Rammstein üvölti a fülembe, hogy „We are living in America, Amerika ist wunderbar”, hiába tudom, hogy ez csak egy illúzió, a Beast akkor is csodás egy gépezet. Na nem éppen akkor, amikor Obama fennakad vele egy bukkanón, de kijött az udvarról, happy end, a gonosz meghalt, a hercegnő megmenekült, mindenkinek lehet rossz napja.

De kezdjük az elejéről, mégpedig az elsőkkel, hiszen valamikor réges-régen az Amerikai Egyesült Államok elnöke is lóháton járt. Az első amerikai elnök, aki autóval utazott, az Amerikai Egyesült Államok 25., 1887 és 1901 között hivatalban levő elnöke, William McKinley, az automobil pedig, amit utasként kipróbálhatott, egy gőzmeghajtású Stanley Steamer volt. A korabeli elbeszélések szerint McKinley kifejezetten utálta az utat, olyan érzése volt, hogy az autó bármelyik pillanatban felrobbanhat és egyébként a sofőr bármikor elveszítheti az uralmát a gép felett. Mr. Stanley próbálta meggyőzni McKinley-t arról, hogy az autóké lesz a jövő, de McKinley hajthatatlan volt és úgy nyilatkozott, hogy Mr. Stanley túlzottan optimista, amikor azt hiszi, hogy ezek (vagyis az autók) bármikor is képesek lesznek helyettesíteni a lovakat.

Theodore Roosevelt, a 26. elnök szintén egy Stanley Steamer mellett tette le a voksát, annak ellenére is, hogy a szóbeszéd szerint Roosevelt az autókkal szemben inkább a lovakat részesítette előnyben. Roosevelt volt egyébként az első amerikai elnök, aki hivatalos útján autóval jelent meg a nyilvánosság előtt, mégpedig 1902. augusztus 22-én, vagyis a T-Modell gyártását hat évvel megelőzve. A nagy váltást az 1909 és 1916 között hivatalban levő 27. elnök, William Taft hozta meg, ő ugyanis nem osztotta Roosevelt lovak iránti lelkesedését és a Fehér Ház lovait gépjárművekre cserélte. Így került az elnöki flottába többek között két Pierce-Arrow és egy White Model M Stanley Steamer is. Warren Harding, a 29. elnök pedig az első elnök volt, aki a beiktatási ceremóniájára automobillal, konkrétan egy Packarddal érkezett meg 1921-ben. Az első igazi elnöki autóra azonban még majdnem húsz évet kellett várni, ekkor állt szolgálatba a Sunshine Special névre hallgató, közel 6800 köbcentis, V12-es, 150 lóerős 1939-es Lincoln K-series, Franklin D. Roosevelt autója. Roosevelt egy meglehetősen közvetlen elnök volt, rendszeresen lenyitott tetővel utazott – innen kapta az autó a Sunshine Special elnevezést – és még akkor sem hagyott fel ezzel a szokásával, amikor Pearl Harbour után a kialakult helyzetre tekintettel a Lincolnja kicsit átalakult: az ajtókat páncélozták, golyóálló gumikat, megvastagított ablaküvegeket szereltek fel és rengeteg fegyvert helyeztek el az autóban. Ezen átalakítások következtében a Lincoln elérte a még ma is egészen döbbenetes 9300 fontos, vagyis több mint 4200 kg-os súlyt.

Innentől fogva folyamatos az elnöki autók sora, azonban van még egy első, az első elnöki Cadillac. 1983-ig ugyanis kizárólag a Lincoln gyártotta a First Cart. Ezt a sort törte meg 1983-ban Ronald Reagan Cadillac Fleetwood Broughamje, amit George H. W. Bush Lincolnja követett. 1993-ban pedig véget ért a Lincoln uralma: Busht Clinton és Bush Lincolnját egy Fleetwood váltotta le. Clintonnak egyébként nagyon tetszett Bush Lincolnja, kezdetben inkább azt akarta használni a Fleetwood helyett. Ezzel jó nagy fejtörést okozott a titkosszolgálatnak, mert a Lincoln biztonsági rendszere már elavult volt és egyébként rendszeresen lerobbant. Végül sikerült meggyőzni az elnök urat, hogy maradjon a Fleetwoodnál, amit hamar meg is szeretett. Ez a bizonyos Fleetwood pedig megnyitotta a Cadillac-sort: az elnök első számú autója 1993-tól egészen a mai napig Cadillac(nek tűnik) és természetesen Biden is egy Cadillackel érkezett meg a beiktatási ceremóniájára. Olvasgattam a Stagecoach (az amerikai titkosszolgálat ezt a becenevet adta a 2018-ban debütált autónak) nyilvánosság számára is elérhető műszaki adatait, de nem is azok az igazán felfoghatatlanok, hanem az, hogy ez egy autó, aminek saját repülőgépe van, elképesztő. 

Pár karakternyi kitérő után a lovaktól végre sikerült eljutni 1993-ig, és addig a konkrét autóig, amiről az én féltve őrzött kis prospektusom szól. 1992. november 3-án elnökválasztást tartottak Amerikában, amit Bill Clinton nyert meg. Mivel elődje, Bush Lincolnja már az amerikai autógyártás múltját idézte meg, a következő elnöknek új autót kellett készíteni. A Secret Service, vagyis a titkosszolgálat szigorú felügyelete alatt 1991 környékén a legújabb Fleetwoodot alapul véve megkezdődött a – hivatalos nevén – First Car közel két évig tartó építése és egyben tesztelése. A Fleetwood olyannyira a legújabb volt, hogy csupán 1993-ban jelent meg, vagyis a nagyközönség számára még nem is volt elérhető, talán még be sem mutatták egyetlen autókiállításon sem, de az új elnöki autó már annak az alapjaira épülve készült. És hogy miért Cadillac? Az amerikai autógyártás a 90-es évek elején éppen készült kilábalni az olajválság utáni útkereséséből és pont ekkor, pont ezekben a meglehetősen kétséges megítélésű években lett 90 éves a Cadillac. A Cadillacnek ezen kerek évforduló alkalmából a jövő irányvonalát megrajzoló, európai stílusú Seville és Eldorado mellett ki kellett szolgálnia az inkább a klasszikus amerikai luxusra vágyakozó vásárlóközönségét is, így hát elkészítették az 1988-as Voyage sedan és az 1989-as Solitaire coupe koncepciójára hajazó Fleetwoodot. Nem is lehetett kérdés, hogy a Fleetwood legyen-e az elnöki autó vagy sem: a Cadillac 90. évfordulójára kiadott luxuslimuzint first carnak teremtették. 

Ahogyan a jelenlegi Beastről sem tudunk sokat, pár látványos adattal altatja el az érdeklődést a Fehér Ház kommunikációs csapata, úgy a Fleetwood lényege is ismeretlen számunkra, sőt még a talán a Cadillac számára is. Az autó építése ugyanis a GM kilenc különböző államban található egységeinek csapatmunkájával, 100%-ban amerikai alkatrészek felhasználásával történt, de úgy, hogy a GM egyik divíziója nem tudta, nem tudhatta, hogy a másik pontosan min is dolgozik. Ennél a konkrét autónál a hivatalos gyári kommunikáció szerint a Cadillac Desing Studio alakította ki a külső és a belső dizájnt, a Cadillac Engineering által került megtervezésre a szerkezet és a páncélzat (aminek az anyaga szintén titkos), amit végül a GM egy másik telephelyén gyártottak le, az alváz és a hajtáslánc pedig a Cadillac és a GM fejlesztői csapata közös munkájának eredménye. Emellett a Delco Electronics egy speciális motorfigyelő és visszajelző rendszert tervezett az autóhoz. Vannak viszont, akik minden egyes folyamatot és az autó legutolsó csavarját is ismerik, ők a Secret Service erre a feladatra kijelölt ügynökei, a tervezés, gyártás, az összeszerelés és a tesztelés minden lépése a titkosszolgálat felügyelete alatt történt és történik a mai napig. 

Annyit azért lehet tudni az autóról, hogy 6,86 méter hosszú (az alap Fleetwoodnál tehát nagyjából másfél méterrel hosszabb), a tengelytávja pedig 4,25 méter. A nyomtávja az első kerekek esetén 1,61 méter, míg a hátsóknál 1,58 méter. A gumik túlméretezettek és erősítettek, akárcsak a fékek, hiszen az autó súlya többszöröse volt egy gyári Cadillacnek, hogy pontosan mennyi, az viszont szigorúan titkos adat (a jelenlegi Beast súlya 9 tonna körül van). Ami a külső megjelentést illeti, az autó nem sokkal, mindösszesen 7,5 centivel, de magasabb a gyári Fleetwoodnál, a hivatalos indokolás szerint azért, hogy a nagyobb üvegfelületeken keresztül az elnök jobban látható legyen a nyilvános megjelenésein.  Műszaki adatokról még kevesebb hivatalos információ áll rendelkezésre, bár találgatás annál több látott napvilágot. A motorról annyit lehet tudni, hogy nem a Cadillac gyártotta, hanem egy 7,4 literes, átalakított, benzines Chevrolet big block mozgatta az autót, 4 fokozatú váltóval és a végsebessége valahol 200 km/h környékén lehet. Természetesen rengeteg fegyver, egészségügyi felszerelés és minden esetre felkészülve az elnök vére is mindenhova utazott az autóval együtt. 

Amikor Clintont a beiktatási ceremóniája előtt kb. két héttel tájékoztatták arról, hogy elkészült az elnöki autója, egyetlen kérése volt, hadd nézzen meg róla egy képet. Könnyen meglehet, hogy pont ezt a képet mutatták neki, mindenhol, ami hivatalos Cadillac vagy GM információs forrás, ez szerepel és ez van itt éppen előttem 28 éves fényképen, valamint színes dián is, ez a három, elvileg ugyanolyan limuzinból az első számú darab, ez a first First Car. 

Clinton valószínűleg többet látta az autóját bentről, mint kívülről, így feltehetően nem azzal volt elfoglalva, hogy tetszenek-e neki a Fleetwood arányai vagy sem, inkább lehetett fontos számára, hogy hol utazik és az bizony nem a bal egy volt. 1993. január 3-án, vasárnap Clinton még hőn szeretett 1967-es Mustangját vezette, következő kedden pedig megkapta a Cadillacet, amit viszont hivatalosan soha nem vezethetett. Amikor John Grettenberger, a GM managere bemutatta Clintonnak az új autóját és átadta az arany Cadillac kulcsokat, Clinton azért határozottan jelezte a szándékát, hogy nagyon szívesen elvinné egy körre ezt a négy keréken guruló tankot és azzal poénkodott, hogy ha leköszön az elnöki székből, a kulcsokat megtartja. A legenda szerint ő volt az első amerikai elnök, aki tényleg szerette az autókat, így érthető a lelkesedése. Nem tudni, hogy valaha vezethette-e a First Cart (gyaníthatóan azért igen), de mindenképpen a hátsó szekcióban töltötte idejének nagy részét. A hátsó, hat ember számára helyet biztosító rész egy, kizárólag a vezetőülés melletti kapcsolóval le- és felhúzható üvegfallal volt elválasztva az első traktustól, természetesen mindkét rész külön klímaberendezéssel és saját, nyolc hangszórós hangrendszerrel rendelkezett. Fekete lakkbetétek, a hátsó ajtón és az első ülés háttámláján hímzett elnöki pecsétek, zebrano fából készült faberakás, valamint sötétkék szövet és bőr uralják azt a teret, ahol Clinton gyakorlatilag a külvilágtól fizikailag teljesen elszigetelten utazott (a golyóálló üvegek annyira vastagok voltak és olyan sok rétegből készültek, hogy szinte teljesen megszűrték a Nap sugarait, a természetes fény hiányát pedig speciális fényforrásokkal igyekeztek pótolni). Ezzel szemben az autó korát meghazudtoló műholdas kommunikációs rendszerrel volt felszerelve, a hangosbeszélő mellett telefon és internetelérés is Clinton rendelkezésére állt, amit kifejezetten szeretett, hiszen így tudott dolgozni utazás közben is. A hivatalos adatok szerint mindez az amerikai adófizetők 600 000 dollárjába került, szemben az alap Fleetwood 34 000 dolláros árával.

Clinton Cadillacje volt az utolsó elnöki autó, ami legalább kis részben klasszikus autóalapú limuzin volt, elenyésző mennyiségben, de akkor is tartalmazott Fleetwoodot, a motorháztető és a csomagtartó gyári volt. Bár magasított volt, de mégsem volt elég magas ahhoz, hogy az autóból kilépő elnököt takarja, védje, az alapvető sajátosságai miatt nem lehetett olyan védelmi rendszert beépíteni, mint ami az elvárt volt, és bár nyilván erősített futóművel és alvázzal rendelkezett, de fizikailag lehetetlen volt, hogy olyan masszív legyen, mint a későbbi SUV, vagy teljesen egyedi alapokra épült, valamilyen Cadillacnek dizájnolt elnöki autók. Valójában tehát az 1993-as Fleetwood volt az utolsó elnöki autó, ami autó is volt, nem csak egy bevehetetlen erőd. És talán pont ezért még nem nevezték Beastnek, az első Beast George W. Bush Chevrolet Suburban alapokra évült Deville-je volt. Clinton Fleetwoodja Cadillac One sem volt, hiszen ezt a becenevet Bush 2005-ös Cadillac DTS-e kapta meg elsőként.

Még egy szempontból különleges ez a Fleetwood, mégpedig azért, mert a mai napig létezik. Amikor ugyanis egy elnöki autó leszerel, az utóbbi évtizedek szabályozásának megfelelően a titkosszolgálat megsemmisíti annak érdekében, hogy senkinek ne legyen esélye megtalálni az esetleges gyenge pontjait, felderíteni az autó védelmi rendszerét. A kiszolgált Beastek megsemmisítése ténylegesen rombolást jelent, hiszen a Secret Service-nek ekkor nyílik lehetősége arra, hogy tesztelje az autó biztonságát, gyakorlatilag addig lövik, robbantják, ütik-verik, amíg darabokra nem hullik. Ez a Fleetwood azonban valami miatt elkerülte a sorsát és Little Rockban a William J. Clinton Presidential Library and Museum állandó kiállításának a része. A látogatók tehát megnézhetik, fotózhatják, viszont csak kívülről, az ajtók zárva vannak, még a múzeum dolgozói is csak a titkosszoláglat felügyelete alatt nyithatják ki az ajtót, a beltér sanszosan az örökkévalóságig titkos lesz. 

Mint ahogyan eddig többször, most is van azonban egy kivétel. Clintonnak három autót gyártottak, az első volt az 1993-as, aztán 1994 februárjában is elkészült egy, és volt egy harmadik. A rejtélyes harmadik, amiről semmit nem lehetett tudni, amíg a Barrett-Jackson aukciósház kínálatában fel nem bukkant egy 1996-os Fleetwood Presidental Limo. Nagy valószínűséggel ez a harmadik Fleetwood, aminek a gyártását úgy időzítették, hogy az 1996-os választás nyertesének, vagyis a következő elnöknek a beiktatására elkészüljön. Ezt az autót azonban soha nem használták, gyaníthatóan nem is volt mindennel felszerelve, ami a szolgálat teljesítéséhez szükséges lett volna, ezért is kerülhetett magánkézbe. Egyébként a filmekben sem szerepelhet soha igazi First Car, és még a leghíresebb rendezők sem kaphatnak adatokat róluk, így a fantáziájukra van bízva, hogyan jelenítik meg az autókat a mozivásznon (a Cadillac hivatalos közleménye szerint a White House Down című filmben meglehetősen élethű az elnöki autó).

A Fehár Ház, azonban nemcsak az autókról és az elnökről szól, hanem a First Dogról is, a Fist Dogot majdnem akkora népszerűség övezi, mint a First Cart. A Beast a régi, Biden megtartotta Trump autóját, viszont Trump elnökségével szemben négy év után újra részben kutyáké a Fehér Ház, ugyanis két First Dog is beköltözött Bidenékkel együtt: Major, a mentett kutya és Champ, a 12 éves németjuhász, aki rutinos fehérházazó, hiszen Omaba vip vendégeként már volt lehetősége körbeszaglászni jelenlegi otthonát. 

Clinton elsőszámú autójának a sorsa nem kérdés, a múzeumban pihen, a jelenlegi Beast a pletykák és találgatások szerint megmarad Biden elnöksége alatt, mivel a Cadillac One 1993 óta 8 éves ciklusokat szolgál ki, a kérdés inkább az, hogy Champ vajon kap-e egy saját golfpályát a Fehér Ház kertjében vagy sem? 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.