2021.07.06. 18:03

Kussolsz, Karotta, nem mondasz semmit! Nem ugrálsz! Nem ígérgetsz! Ezeket mondogattam magamban, amikor a szokásos hétfői szerkértekezleten a Parkoló Parádéról volt szó. Ebből is látszik, hogy 44. évemre mennyi érett életbölcsességet és önismeretet halmoztam fel - mostanra tudom, hogy a szorongás és a szégyen legjobb ellenszere a lapítás. Az önuralom. A világ minden lófasza ártalmatlanul kókadozgat karámja magányában, ha nem megy házhoz érte az ember.

Amikor tehát ott szomorkodik a félkész projektautó a műhelyben, leverten sárgállanak a bekötetlen nagyfesz kábelek a beleiben, akkor nem mormogjuk, hogy „végül is addigra a tévéadás miatt amúgy is működnie kell. kellene.“ Amikor az egész hűtésrendszer egy ákombákom firkalap a tablet jegyzetappjában, akkor nem hümmögünk egy óvatos „elvileg menni fog“-ot a bajszunk alatt egy tucat kolléga füle hallatára.

Most már te is tudod, miken gondolkodtam, miközben megígértem, hogy kiviszem az akkor még leginkább egy szenvedélyesen széthempergett szénaboglyára emlékeztető villamosságú Grétát a 30. Parkoló Parádéra. Mivel szentül tiszteljük az autóipar just-in-time rendszerét, az első és egyetlen tesztútra az utolsó éjszaka került sor. Ott ültünk egymás mellett Ricsivel, az ő ölében nyitott laptop, benne Gréta diagnosztikai portjának csatija, azon nézi az áramokat, hőmérsékleteket, a motor maximális fordulatát.

Hajnali egy van. Én vezetek, a paranoid szurikáta. Úgy lesek minden zajt, zörejt, mozdulatot, remegést, és szagot, főleg szagot, legfőképpen szagot, füstszagot, bodros, szemet maró, halálfekete kábelszigetelés-füstszagot szimatolva, mintha az én idegrendszerem axonjait is frissen dolgoztuk volna meg a blankolófogóval.

Gréta megy. Vidáman, huhogva gyorsul, mint aminek huncut szellemkék kergetőznek a gépteteje alatt, nem is elektronok. A futómű egy kissé esetleges, a kormány kackiásan ferde, mint mint a staub James Dean szája sarkában (hogy esetleg nem lehetne egy öreg Porsche próbaútján inkább valaki másra asszociálni?). A fék... a fék korhű. Olyan jó, amilyet 45 éve a világ tudott. Szervo nincs, sose volt, négy tömör tárcsa, a nyomáspontja atom. Combos, de a combot te hozod hozzá.

Kuplungunk egyelőre nincs, vagyis van, de nem emel ki. Nem hiányzik, hármasban és négyesben is bőven elég az erő mindenre. Lefulladni nem fogunk. Száz amperenként emeljük az áramkorlátot. Minden emelés után rettegek, hogy most eltörünk valamit, de félúton mindig elfelejtek félni a vihogástól. Mert ahogy megy, az eszelősen állat. Gyűlik bele az erő minden fordulattal, csapkod körülöttünk a nyáréjszakai szél, dobol a gumi a gyalázatos aszfalton, a kormány könnyű és élő, a szimatoló orr jellegzetesen Porsche, minden rezdülés egy életvidám, kicsit nyers sportveteráné. Tudom, hogy árammal megyünk, de tökmindegy, vigyorgunk, hogy jobban világít a fejünk, mint a laptop képernyője.

Egyszer szállok csak ki, fél szemmel a poroltót lesve, de csak a fékbetétek gőzölik ki magukból a ragasztót, a friss kencék aromállnak bele az útszéli mező felett susogó szélbe. A lábaim előtt egy komikusan aprócska autó. Egy beállítatlan lámpákkal össze-vissza világító, a csillagokra visszacsillogóra restaurált, újra élő autó. Egy működő, eszelősen élvezetes, öreg Porsche-szagú félkész veterán egy párhuzamos univerzumból. Teljesen oda vagyok, és addig hurcolom mindenki elé, amíg mindenki más is oda lesz. Így kerültem másnap a 30. PP-re, és ilyen volt az út:

2024 első Parkoló Parádéja április 28-án, vasárnap nyitja meg kapuit!

Idén az első Parkoló Parádé tematikája az autós túrázás, terepezés, off-road veretés. Ha éled a sarat, a terepen járást, vagy csak tervezed, hogy a jövőben te is velünk lapátolod a homokot majd valahol Afrika alsón, gyere! Várunk minden épített terepjárót, extrém túrára felkészítetett motort, quadot, oldtimert, de ha tevével jössz, azt is megetetjük!

2024.04.28-án, vasárnap lesz a Hungexpo területén.

Belépés: autóval a 6-os, gyalogosan a 3-as kapun, 12:00-tól, jegyet elővételben lejjebb kattintva vehetsz. (így olcsóbb, csak szólunk!).

IDE kattintva mindjárt fontos infókhoz (jegyvásárlás, stb) ugorhatsz!

Tervezett programok (folyamatosan frissül):

Budapest-Bamako Rally 2024 After:

Idén megjártuk a Bamakót, túléltük a futamot és számtalan új baráttal, elképesztő sztorival lettünk gazdagabbak. A legmenőbb Bamakós autókat most kiállítjuk, ahogy a 2026-os induló autónkról is lerántjuk a haláli leplet. Jön Tibi a Jeeppel, a vontatások szakértője Levente a Cayennel, a W123-as Merci és a többiek, sőt még Nívás Matyi is nagy eséllyel tiszteletét teszi.

A fő téma az off-road és az autós túrázás:

A vadon szavát végül mi is meghallottuk, osztóműveinket a magasba emeltük, de előtte jó lenne egy kicsit ihletet gyűjteni, tapasztalatot szerezni és bandázni veletek, vagyis a mondás most az, hogy: terepek járói, dagonyák gyalázói, portáltengelyes sziklamászók, expedíciós világutazók gyülekezzetek és mutassátok meg magatokat a világnak, ez a ti hívójeletek!

Klubbok és nagyobb társaságok írjatok levelet az rendezveny@mail.totalcar.hu címre és igyekszünk közös helyet találni nektek!

Mesterkurzus előadások:
Helyszín: 3-as fogadó, 15 órától.

A 3-as pavilonban előadást tart Szentkuti Ákos az Africa Eco Race-en szerzett élményeiről, valamint a Budapest-Bamako Rally világjárt rendezősége is a színpadra lép. 

Díszvendég:

Villám Géza a Budapest-Bamako Rally megálmodója sztorizgatást tart Őrült fazonok, kemény pillanatok, embert próbáló kihívások - címmel. Megelevenedik a Budapest Bamako Rally története, de ismerve őt valószínű, hogy csajozásról és főzésről is ontja majd az igét rendületlenül. :)) 

Villám Géza fogadott testvérei körében ünnepel valahol az afrikai szavannán.
Villám Géza fogadott testvérei körében ünnepel valahol az afrikai szavannán.

Élményautóztatás a passzázson:

Imádod az érdekes és izgalmas autókat és szívesen beülnél a kedvencedbe egy körre? Sexy autód van és megosztanád az élményt sok csillogó szemű rajongóval? Vár az élményautóztatás a Hungexpo területén!

A jelentkezés lezárult! A jelentkezőknek köszönjük a lelkesedést, mindenkit emailban tájékoztatunk!

Büntetésvégrehajtás bajnokai:

Börtön ablakában kazettájukat visszacsévélve várnak titeket újra nyitott bilincseikkel a BV bajnokai, hogy rabszállítójukkal csapassanak majd körbe-körbe a passzázson veletek. Nagyon lelkesek, a szirénát kérésre tuti felkapcsolják!

Nagyvasak nagy napja:

Ebben még van anyag, vagyis vasból most sem lesz hiány, állandó tűzoltó csapatunk a Szomjoltók is kicsit mozgalmasabbra veszik ezúttal a figurát, és megjáratják a 69-es Mercedes 710-est, de érkezik a KPST parkból a nyerges IFA, sőt egy V8-as Scania is! 

Gyerekeknek:

Valójában a PP-n mindenki gyerek még egy kicsit, de a legkisebbeknek most is lesz ingyenes gokartozás a Kalandozóparktól a 3-as fogadó előtti díszkövön és persze a Szomjoltóknál is olthatnak igazi tüzet!

Autódoki live

Ingyenes élő diagnosztika és tanácsadás Autódoktorunktól, kollektív pingvinezés nyitott géptetők mellett. Hozott krehácsra ingyenes ráolvasás, szakértő hümmögés évtizedes rutinnal!

Fontos infók

A rendezvényen előre (az alábbi gombra kattintva) vagy a helyszínen megváltott belépővel lehet részt venni. A jegy elővételben 2024.04.28. 11:30-ig 1990 Ft/fő, a helyszínen váltva 2600 Ft/fő. A rendezvényre 14 éven aluli gyermekek nagykorú kísérővel, 18 év alattiak kísérő nélkül is ingyenesen léphetnek be.

A jegy egyszeri belépésre illetve behajtásra jogosít a Totalcar Parkoló Parádéra és annak minden kiegészítő programjára a Hungexpón (Bp. 1101, Albertirsai u. 10.).

Látogatói kapunyitás 12 órakor.
Belépés: autóval az 6-os, gyalogosan a 3-as kapun.

A rendezvényre bármilyen gépjárművel ingyen be lehet hajtani, amennyiben az abban tartózkodó személyek érvényes jeggyel rendelkeznek.

Amennyiben gyalog jönnél, a MÁV járatai a Keleti pályaudvarból 5 perc alatt Kőbánya felső megállónál vannak, ami majdnem a Hungexpo 3-as, gyalogos bejáratnál van. A vonatot Budapest bérlettel is igénybe veheted. 

A motorosoknak külön parkolót jelöltünk ki, amit táblával is jelzünk. Kérjük, lehetőleg oda parkoljatok.

A PP-re kutyák és egyéb háziállatok ingyenesen hozhatók, a látogató gazda felelősségére. A helyi házirend értelmében legyen nálatok az állat oltási könyve és szájkosara (feltenni nem kell). Ezt a bejáratnál szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik!

A rendezvény szervezői fenntartják a jogot a belépők és behajtók számának korlátozására, tekintettel a helyszínek befogadási képességére és az aktuális szabályozásra.

Az eseményen bármilyen marketing tevékenység, árusítás csak a rendezőség engedélyével történhet!

A rendezvény területén nyílt láng használata tilos!

A rendezvényt "szinte" minden időben megtartjuk!

A rendezvény sajátosságaiból adódóan külön felhívjuk a látogatók a figyelmét a kulturált autó- és egyéb járműhasználatra!

unnamed

Az autós rendezvény veszélyes üzem. A szervezők törekednek a biztonságos keretek biztosítására és betartatására, de ennek ellenére történhetnek balesetek. A jegy megvásárlásával ezt tudomásul veszi, és lemond minden kártérítési jogáról a szervezőkkel szemben.

Amennyiben ezt nem képesek betartani, a rendezvény szervezői fenntartják a jogot, hogy a további rendezvényekről kitiltsák a szabályok megszegőit!

Előjelentkezés árusnak (élelmiszert és italt árusítók sajnos nem tudnak jelentkezni!), szponzornak, stb.: rendezveny@mail.totalcar.hu

A rendezvényre a Totalcar Általános Szerződési Feltételei érvényesek.

A Totalcar adatkezelési tájékoztatója itt olvasható.