Az első Matchboxom

2021.12.31. 15:10 Módosítva: 2021.12.31. 15:10

Az elsőt sosem felejtjük el. Oké, de igen - ha előrehaladott demensek leszünk 120 évesen. Bár az első Matchbox kisautó megszerzését tán még akkor sem. Persze más kaland ez egy mai gyereknek - sőt, tán nem is kaland egyáltalán - és más kaland volt nekem, aki 1965-ben (igen, már majdnem 100 évvel ezelőtt) voltam hétéves.

Zöldfülűeknek és tejfölösszájúaknak röviden vázolnám, mi is volt akkor a szitu. Cocilizmus volt ugyebár, minden ember egyenlő, kivéve a kicsit egyenlőbbeket, jó ellátás alapminőségű élelmiszerekből, vacak ellátás pocsék műszaki termékekből, és a köznépnek gyakorlatilag semmi luxus. A játékok nagy része ilyen-olyan tákolmány volt, felhúzós kis vackok, széthulló lendkerekes autók, teddymacik, amiknek némi szeretgélés után leesett az üvegszemük, ilyesmik. Ezekhez képest a Nyugat egyik tömegterméke, a méretarányos kisautó maga volt az isteni tökéletesség. És mint ilyen, elérhetetlen.

Miura 2

Én majdnem átkeltem a Halál Hídján, mire hozzájutottam az elsőhöz. Nem érte mentem, de végül ő lett a jutalom. Ha az én gyerekkoromban sokat fájt a torkod, nem totojáztak sokat: kitépték a manduládat, aztán vagy jobb lett utána a helyzet, vagy nem. Így jártam én is, bár nem sejtettem, mi vár rám, amikor anyámmal a miskolci kórházban indultunk egy átlagos reggelen. Kár szépíteni: kurvára át lettem verve. Nekem azt mondták, hogy csak egy-két napig kell bent lenni, elvégeznek pár fájdalommentes vizsgálatot, és utána jöhetek is haza. Hát ja! Ehhez képest lekötöztek egy vastrónra, bekábítottak, és kivágták a manduláimat. De előtte kis ungabungák: például hárman fogtak le, hogy vért tudjanak venni, és nem volt a közelben senki szerettem, akinek legalább a szemébe nézhettem volna közben.

Nincs harag, mama: akkoriban ez teljesen átlagos hozzáállás volt, az én szüleim generációja ösztönös, őszinte átgondolatlansággal okozott mély sebeket a gyerekekben, nem ártott idejében hozzászoktatni a pulyákat, hogy az az élet nem habos torta. Mi már szofisztikáltabban csináljuk: nem késsel metszünk, mégis mélyebbre vágunk a gyermekeinkben. Ha valami folyamatos az emberi történelemben, hát a tovább hagyományozott generációs nyomorúság mindenképpen az. És sajnálni sem kell érte engem, tudom, hogy nektek is megvannak a magatok sebei. Together we stand, testvéreim, divided we fall.

Miura nagy 3

Nyugi, egyre közeledünk a Nagy Pillanat felé, de előbb még néhány kórházi epizód. Ne tudd meg, milyen belélegezni az arcodra szorított kendőből a büdös étert, és érezni, hogyan hullasz a semmibe. Ne tudd meg, milyen a műtét közben visszatérni pár másodpercre, látni a föléd hajló maszkos, szemüveges, óriási arcot, és hallani, érezni, ahogy kattan torkodban az olló, amint épp lemetszi az egyik mandulád. Majd újra az éter, és zuhanás egy olyan óriáskeréken, aminek a széke folyton csak lefelé, végtelen mélységekbe halad.

Azután fekszel a műtét után éjszaka a kórteremben. A rosszul összevarrt sebhelyből a torkodban szivárog a vér, és szép lassan egy alvadt gombóccá áll össze, és te arra ébredsz egy sötét helyen, hogy nem kapsz levegőt. És akkor félig öntudatlanul elindulsz az ajtó alján beszivárgó fénycsík felé, és kitámolyogsz a neonfényes, sivár folyosóra, ahol egy lélek se vár. Eltántorogsz valahogy a mosdó ajtajáig, és akkor Isten átlök a küszöbön, fejjel előre átbuksz rajta, és az eséstől a vérgombóc kiugrik a szürke kockakőre, és úgy remeg ott, mint valami szederjes színű medúza, és te kapsz még pár évtizedet ebben a cifra börtönben, amiben valamennyien élünk. És így végre lehet egy Matchboxod.

Miura 4

Ekkorra azt már tudod, hogy a mecsi nagyon klassz játék, mert a legjobb barátodnak, Sanyikának az Amerikába szakadt rokonai időnként küldenek egyet-kettőt, és már van neki vagy tíz, és azokkal lehet a legjobbakat játszani a világon. Később az udvar sarkában egy egész kis világot építetek fel, házakkal, utakkal, erdővel, műanyag emberkékkel akkorra persze már neked is van pár mecsid. De most végre elérünk az elsőhöz:

Anyámban dolgozhatott némi lelkifurdalás, mert amikor kihozott a miskolci kórházból, bebuszoztunk a belvárosba, és bevitt a főutcai nagy játékboltba, hogy válasszak valami apróságot, elvégre nemrég volt karácsony. És akkor, ott, a pult szélére rakott, forgatható állványon megláttam a Matchboxokat. Nem tudom, mikor kezdték árulni Magyarországon őket, nem voltunk az a tipikus játékboltba járó népség, az is lehet, hogy akkor voltam ilyen kereskedelmi egységben először - de ilyen nagyban egészen biztosan. És ott sorakoztak a kisautók, legalább negyvenféle, messzire kivilágítottak a választékból, és én két másodpercen belül ott álltam előttük, megilletődve és lelkesen, a fényüket visszatükrözte az arcom, míg körbeforgattam a választékot, és persze mondtam, hogy én egy Matchboxot kérek. Vagy azt, vagy semmit!

Huszonnyolc forint volt egy darab. Ennyi pénzért ma semmit se adnak, de szerintem akkor vásárlóértékben ért vagy 3000 forintot – elég nagy pénz volt az nekünk, különösen az adott szituációban, hiszen a műtétek már akkor sem voltak ingyenesek, csúsztatni illett a borítékokat ide meg oda. Szóval ott állt a pult előtt két ember, egy nagy meg egy kicsi, és mindkettő egyformán megmakacsolta magát: az egyik Matchboxot akart mindenáron, a másik semmiképpen nem volt hajlandó megvenni. A huzakodás egyre jobban elfajult, és szerintem akkor vágtam le életem első és egyetlen hisztijét. Ordítottam a bolt közepén a frissen műtött torkommal, mert tudtam, hogy csak egy ilyen kis műtárggyal lehet valamennyire kiegyensúlyozni a velem történt méltánytalanságokat és az átélt fájdalmakat.

A vége az lett, hogy odalépett hozzánk egy kalapos úr (bocsánat, elvtárs), és azt mondta: asszonyom, ha nem bánja, én megveszem a kisfiúnak az autót. Anyámba beleszakadt a szó, én meglepetésemben abbahagytam az ordítást, és az úriemberelvtárs a pillanatnyi csendet kihasználva megforgatta az állványt: - Válassz egyet, fiam!

Anyám persze el akarta utasítani az ajánlatot, de a férfi közölte, hogy ő már ki is fizette az előbb a pénztárnál ezt a tételt. Amíg huzakodtak, én kiválasztottam az egyik legfeltűnőbb modellt: egy sárga Lamborghini Miurát, nyíló ajtókkal, elfordítható első tengellyel, rugózó kerekekkel. Szerelem volt, első látásra, és még ma is tart, pedig tárgya már rég elhagyott – hogy melyik gyermekemnél tűnt el nem tudom.

Miura nagy 3

Egy szó, mint száz, én gazdagabb lettem az első Matchboxszal, boldogságom szinte földöntúli volt, és az se zavarta meg, hogy anyám az eset után napokig nem szólt hozzám. Aztán pár hónap múlva érkezett a nővéremék ajándékaként a második modell, egy metálzöld Ford F150-es pickup, a platóján négy különféle fajtájú kutyával, amikre egy kis plexi platódoboz borult. Mára természetesen ennek sincs már nyoma, de lehet, hogy csak felszívódott a ma is meglevő 300 darab között.

Sebaj, van egy 1:18-as Miurám, persze hogy sárga, persze hogy nyílnak az ajtói, persze hogy kanyarodnak az első kerekek. Olyan, mintha a kis mecsi nagyra épített emlékműve lenne. És hát, évtizedek óta nagyobb autókkal játszadozom már. De lassan azokat is leteszem, és lehet, visszatérek a mecsikhez. Van belőlük itthon vagy háromszáz. És van udvar is, kis világot építeni, ami elég lesz már egy öreg embernek. A kör bezárul, a kígyó a farkába harap, a ciklus lejár. Minden méretarányban.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.